A múlt vasárnapi misén az atya prédikációjában többek között arról is beszélt, hogy a böjt időszaka nem csak abból áll – pontosabban nem csak abból kellene állnia -, hogy fizikailag megvonunk magunktól dolgokat (legtöbben a húst, mások mást is), hanem bizony az életünket megkönnyítő vagy megkeserítő technikai dolgokról is le kellene mondanunk legalább erre a másfél hónapra.

Említette, hogy az egyik barátja az adventi és a húsvét előtti időszakban felfüggeszti a Facebook-profilját, nem fogad emaileket, csupán telefonon érhető el, de ily módon is csak azoknak, akiknek tényleg halaszthatatlan megbeszélnivalójuk van vele. Testileg tisztul, s lelkileg is elengedi a kütyüfüggőségét.

Ahogy hallgattam Gellért atyát, eszembe jutott egy három évvel ezelőtti cikk, melyet a dailymail oldalán olvastam. A szerző, Martha Roberts könnyed stílusban, ám a lényeget tekintve könnyfakasztóan mesélt telefonfüggőségéről és arról, hogyan veszítette el emiatt az élő kapcsolatot a fiával és a barátaival is. Álljon itt a magát önironikusan csak „kiberzombinak” nevező újságírónő cikkéből egy részlet:

„Martha vagyok, s be kell vallanom valamit. Én… Én… Csak egy pillanat… Oké, itt vagyok. Csak ellenőriztem az üzeneteimet. Hol is tartottam? Ja, igen. Szóval: a nevem Martha, kiberzombi.

Az avatatlan szemnek úgy tűnik, teljesen átlagos vagyok. A munkahelyemen jelen vagyok, ha kérdeznek, válaszolok, de amint van néhány szabad percem, már kapok is a telefonom után: válaszolok az időközben érkezett üzeneteimre, lejátszok néhány partit a letöltött játékaimmal, végigfutok a Twitteren, s jót derülök az új bejegyzéseken.

Ahogy minden kiberzombi, azaz azok az emberek, akik telefonfüggők, fizikailag jelen vagyok ott, ahol épp lennem kell, de szellemileg, lelkileg máshol járok. Ha a telefonom szólít, rohannom kell.

Félkézzel pelenkázzuk a babánkat, mert másik kezünkben az okostelefonunkon csevegünk. Ahogy a hatéves gyerekem is ráébresztett: a mi hozzáállásunk már az esti meseolvasós rituálét is meggyilkolja, mert miközben olvasom neki a történetet, egyik szememmel a telefont lesem, s ha pittyeg, nem várom meg, még a mese végére érek, hanem azon nyomban meg kell néznem, mit kaptam, ki üzent…”

Nicholas Carr, a Hogyan változtatja meg az agyunkat az internet? – Sekélyesek kora című könyvét annak szentelte, hogy bemutassa, a Martha-hoz hasonló kiberzombik bizony nagyon sokan vannak.

A szerző hangsúlyozza, hogy sajnálatos módon az emberek érzelmileg olyan irracionálisan kötődnek az okoseszközeikhez, ami már megszállottságként definiálható. Carr szerint az internet szép lassan bedarálja az emberiséget.

A netfüggők „beszélgetés-gyilkosok” (csevegés közben számtalanszor frissítik az üzeneteiket), „járda-foglalók” (sokszor a szembejövőknek kell hárítaniuk egy ütközést, mert a netfüggő épp a telefonjába merülve törölgeti az emailjeit), szörnyű vásárlók (a bevásárló kocsi tologatása közben is hangosan csevegnek) és lassú pakolók (a pénztáraknál csak egy kézzel rakosgatják szatyorba a megvásárolt árut, mert a másikkal üzenetet írnak)…

A folyamatos telefonfrissítők attól félnek, hogy értékes információkról maradnak le, elszigetelődnek és kimaradnak a világ körforgásából. Ez pedig az emberi kapcsolataik, a családtagjaikkal való közös élmények rovására is mehet.

Nicholas Carr szerint egy netfüggő napja általában 6.50-kor kezdődik, mikor az első üzenet csipogása felébreszti. A telefonjukra gyógyult emberek átlagosan 30-40-szer nézik meg az emailfiókjukat óránként(!!!).

Az amerikai Lookout Mobile Security tanulmánya szerint a felhasználók 40%-a a wc-re is magával viszi a készülékét, s minden negyedik ember vezetés közben is folyamatosan frissítgeti a telefonját, ezzel kockáztatva a saját és mások életét.

Martha Roberts tisztában van vele, hogy ő is egyike a „nomofóboknak” (az okostelefonfüggők elnevezése), de állítása szerint nem tud leállni.

Pedig Nicholas Carr azt állítja, le lehet szakadni a netről. A kutató saját magán próbálta ki. Néhány napig offline állapotban élt, tudatosan nem használta a telefonját és az internetet sem. Beszámolója alapján az első nehéz időszak után csökkent az információéhsége, s egy laboratóriumban idomított patkány helyett sokkal inkább érezte magát emberi lénynek.

Martha Roberts, kiberzombi keserűen elmélkedik azon, milyen szörnyű is, hogy ő egy öntudatos, gyermekét egyedül nevelő, felnőtt nő, aki biztonságosan vezet, mértékkel iszik, betartja a társadalmi együttélés alapvető szabályait, de a netfüggőségét képtelen kordában tartani. De azt ígéri, a szakirodalom hatására megpróbálja.

Mi itt a szerkesztőségben is a fejünkhöz kaptunk az alábbi definíció hatására: 

Honnan tudod, hogy te is kiberzombi vagy?

• A telefonod mindig magadnál tartod.
• Soha nem halkítod le a készüléket, még éjjelre sem, mert attól félsz, hogy nem hallasz meg valami fontosat
• A telefonod az ágyad mellett töltöd, vagy épp az ágyadban van, miközben éjjel töltődik.
• Ha még a barátaiddal való kikapcsolódás közepette is rendszeresen frissíted az emailjeidet, közösségi oldalaidat.
• Sebezhetőnek és kiszolgáltatottnak érzed magad, ha valamiért egy ideig nem férsz hozzá a készülékedhez (pl. egy konferencián)

Hogyan szokhatsz le a függőségedről?

• Hagyd otthon néhány órára a telefonodat, s próbálj valódi, felszabadító beszélgetést folytatni valakivel.
• Ha ez elsőre túl nagy kihívás, akkor csak némítsd le a készüléket, amikor szórakozni vagy. Hagyd a táskádban, s ne lesd meg félóránként!
• Tudatosítsd magadban, hogy bizony telefonfüggő vagy, s figyelj a reakcióidra: mit vált ki belőled, ha a készüléked nincs elérhető közelségben! Írd össze azokat az érzéseket, melyek kavarognak benned, ha megfosztod magad az állandó online jelenléttől! Ha tudod, mire kell figyelned, könnyebben úrrá is tudsz lenni az elmédet béklyóban tartó függőségen!

Minden kiberzombinak jó gyógyulást kívánunk!

(A nyitóképen Alon Gabbay karikaturista egyik telitalálata látható. Forrás: Facebook)