Többször írtunk már arról, és tapasztaljuk is, hogy időről időre az embernek számot kell vetnie önmagával, összegezni eltelt időszakokat, megállni, kicsit távolabbról ránézni az életünkre. Ráadásul az évnek ebben a szakában, november-decemberben amúgy is bezárkózóbbak vagyunk, csendesebbek, lassúbbak, remek időszak ez a számvetésre. Olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy a kollégáim egyben a barátaim is, így megkértem a szerkesztőségünk kicsiny csapatának tagjait, gondolkodjunk együtt egykori önmagunkról, a jelenünkről és arról, hova is tartunk, miben változtunk, akár évtizeddel ezelőtti önmagunkhoz képest. Remek kis virtuális beszélgetés kerekedett a kérdéseim nyomán.

Mivel nagyjából egykorúak vagyunk a csapat többi tagjával, kézenfekvő volt, hogy három életszakaszra fókuszáljunk. Azt tudakoltam a többiektől, hogyan gondolkodtak az alábbi kérdésekről a húszas, a harmincas éveikben és napjainkban. Önmagamból kiindulva, bátran mondhatom, hogy bizony lineárisan érzékelhető a változás, az érettség, amit mostanra, 38 éves koromra magamnak tudhatok. Nem cserélnék kajla és bizonytalan húszéves önmagammal.

1. Lássuk, mit gondoltak/gondolnak az IgenÉlet szerkesztői a külsőről:

Béres Feri (38):

20 évesen: fontos

30 évesen: kevésbé fontos

38 évesen: nem igazán fontos. 

Szűcs-Szabó Anna (30):

A külsőt fontosnak tartottam huszonévesen is, inkább az ápoltságot mintsem szépségünk erős sminkkel való kihangsúlyozását.

Most, 30 évesen szintén így érzem, de szerintem a hiúságom mára már önbizalommal is párosul, így sokkal könnyebben mennek a mindennapok.

Zigó Jucus (37):

20 évesen: Fogalmam sem volt róla, hogy mennyire szép és kívánatos nő voltam, egyszerűen nem is gondoltam erre.

30 évesen: Felfedeztem és újrateremtettem önmagamat.

37 évesen: Lassan el kell kezdeni spórolni a plasztikai sebészre.

Cserhalmi Ági (38):

20 évesen: Fontos volt. Voltak ideális, tökéletes testek, arcok számomra. A vonzódásaimban az összhang számított, de a külsőtől nem tudtam teljesen elvonatkoztatni.

30 évesen: Fontos volt a külső, a sajátomra kevesebb energiám maradt, kicsit kiesett nekem pár év…

38 évesen: Fontos, de abban az értelemben, hogy mit sugárzom én magamból, vagy sugárzik más magából mások, illetve a világ felé.

Balczó Matyi (38):

20 évesen: A fősodratú divat követése soha nem volt szempont számomra. Persze nem akartam direkt hülyén kinézni, az öltözködésnél az számított, hogy jól érezzem magam a bőrömben. Húszéves koromban már öt éve jártam rendszeresen Fradi-meccsre, a szurkolói szubkultúra aktuális öltözködési trendjei hatással voltak a ruhaválasztásomra. Szerettem az Umbro- és a Lonsdale-termékeket, ha a korabeli szurkolói fotókat megnézzük, ezek a márkák elég felülreprezentáltak.

30 évesen: Az Umbro és a Lonsdale cuccokat felváltották a casual irányzat (a casual nagyjából a jól öltözött, a verekedéstől görcsösen nem ódzkodó angol szurkolót jelenti) által kedvelt márkák: Burberry, Lacoste, Paul & Shark, Henry Lloyd stb.

38 évesen: Változatlanul az számít, hogy jól érezzem magam a bőrömben, kényelmes sport(os jellegű) cipő, praktikus zsebes nadrág, kapucnis pulcsi, ez az alap, de fejem lágyának benövésével most már közepesen elegáns cipőben, nadrágban, ingben, pulóverben is jól tudom érezni magam. Öltönyt, csak ha nagyon-nagyon muszáj...

Szaplonczay Dóri (35):

20 évesen: Foglalkoztatott, hogy milyen ruháim vannak, hogyan öltözöm.

30 évesen: Annyiban változott, hogy saját keresetemből tudtam öltözködni, ha akartam, ez jó érzés volt.

Most, a 40 felé közeledve, anyaként fontosnak tartom, hogy rendezett legyen a külsőm, de nem foglalkoztat különösebben az öltözködés. A külső megjelenésem milyensége sem érdekel különösebben. Nem akarok 20 évesnek tűnni, persze a koromnál idősebbnek sem.

Szabó Jucus (34):

Nagyon szeretem az ápolt és igényes embereket. Nálam központi kérdés az illat. Szeretem, ha valaki kellemesen illatos, de kimondottan taszít, ha erőszakos az illatfelhő, ami órákig kísért. Elég egy finom öblítő, egy kellemes sampon, még akkor is, ha számomra idegen emberekről van szó. Sosem választottam magamnak alsónadrág-modell kinézetű férfit, talán azért se, mert én sem vagyok egy Playboy-maca alkat. A 20-as éveimben előszeretettel viseltem mélyen dekoltált felsőket, ma már inkább zavarba ejt még engem is, ha fel kell vennem. Nem azért, mert nem szeretnék tetszeni, hanem azért, mert kiábrándít, ha egy nő elfelejti, hogy hány éves is valójában, és nevetségesen ragaszkodik a fiatalság látszatához.

Sándor Csilla (38):

20 évesen: Eleinte azt, hogy fontosabb a felkészültség, a szorgalom a boldoguláshoz, de gyorsan rájöttem, hogy ez illúzió. Egyensúlyt próbáltam teremteni a külső és a belső között. A harmóniát megtalálni nem sikerült, mert az élethelyzettől függően előfordult, hogy lázadásként például két centis, égnek meredő hajam volt, máskor pedig polgárinak mondható hajviselettel éltem.

30-40 évesen: Egy dolgot tartok szem előtt a külső témakörben. Harmincöt év felett kiül az ember arcára a lelke. Számomra ez a bölcsesség az iránymutató saját magam és mások küllem alapján történő megítélésében. Igyekszem nem a csomagolás alapján ítélni, mert ha így tennék, sok nagyszerű dologról lemaradnék.

2. Mi a helyzet a női szerepekkel?

Béres Feri:

Minden életkorban ugyanazt gondoltam: egy nő legyen vonzó,  intelligens és érzéki.

Szűcs-Szabó Anna:

Hát, ez egy érdekes kérdés. A családmodellem alapján azt láttam, hogy a nőknek mindent ki kell bírni, irányítani kell, pénzt keresni. Régebben is tudtam, hogy ez nem az én utam, hogy én hozzak minden döntést. Olyan társat kerestem, akivel megosztjuk a dolgokat és érzelmeket. Fontosnak tartom, hogy önálló szellemiségű, erős nők legyünk, de ugyanakkor gyengéd szeretők és anyukák váljanak belőlünk.

Sinkovics Szilvi (32):

Huszonévesen is és most is úgy gondoltam és gondolom, hogy egy nő legfőbb feladata a család. A klasszikus női szerepek híve vagyok. Azonban fontos, hogy egy nő a család mellett megtalálja a maga hivatását. Így tud kiteljesedni, így tudja megőrizni az önbecsülését, méltóságát. Régebben azt hittem, egy nő a férfi alárendeltje, ma már azt gondolom, ez egy nagyon egészségtelen felállás, egyenrangú kapcsolatban lehet igazi családot alapítani és kiegyensúlyozott, boldog gyerekeket nevelni.

Zigó Jucus:

20 évesen: Gyerekszülés, munka, férj – minden a nő vállát nyomja.

30 évesen: Kiegyensúlyozottan élni nőként csak tudatosan lehetséges.

37 évesen: Sokféle lehet, a lényeg, hogy önmagunkkal harmóniában legyünk.

Cserhalmi Ági:

20 évesen: Vágytam a hagyományos női szerepek beteljesítésére teljes szívemből az erős, szerető, biztonságot adó, nyílt tenyerén szeretettel tartó, együttműködő, megbízható, határozott férj oldalán.  Akartam sok gyereket, volt sok fizikai erőm, kreativitásom, lelkesedésem, odaadásom.

30 évesen: 32 éves koromig ugyanazt gondoltam és éreztem, mint amit fent írtam, sőt már gyakorlatra is váltottam és imádtam; aztán összetörtek - engem is és a hitemet is abban, hogy én így élhetek azok között az adottságok között, amiben voltam.

38 évesen: Az erőforrásaimat optimalizálom, figyelemmel az adottságokra, lehetőségekre, van bennem lelkesedés és tágítom a korlátaimat folyamatosan, alapvető belső működésem ma is a hagyományos nő, de figyelem, mikor és hogyan lehetek az.

Balczó Matyi:

20 évesen: Egy húszéves, már éppen nem fiú, de még nem is igazán férfi szerintem nem sokat agyal a női szerepeken.

30 évesen: Semmi érdemlegesre nem emlékszem.

38 évesen: Nászutunkon (és azóta még háromszor) Írországban nagyon imponált nekem az ottani női szerep; a sokgyermekes anya, aki láthatóan, a szó jó értelmében vagánynak is érzi magát, sportol, néhány pint sört is be tud vágni. Tökéletes átmenet „a zasszony helye otthon van, főz, mos, takarít” és az agyatlan feminista „én rendelkezem a testemmel, a karrier az első, jobb vagyok, mint a férfiak” felfogás között.

Szaplonczay Dóri:

A női szerepem anyaként nagyon sokat változott. Én a felhőtlen, kötöttségek nélküli 20-as évekből dolgozó 30 éves nő lettem, majd egy teljesen új életforma megismerője az anyaság által. Ez utóbbi még jelenleg is alakul és folyamatosan változtatja a női szerepeimet. Szeretnék dolgozó, felhőtlen anyává válni, bár ez egy oximoron…

Szabó Jucus:

Mivel anyukám példája van előttem, hála Istennek, így látom, hogy miként kell viselkedni egy nőnek és egy anyának. Maradi típus vagyok, így nálam még mindig vannak kimondott női és férfi szerepek. Szerintem 20 évesen is fontos, hogy egy nő gondoskodó és figyelmes legyen, azon kívül, hogy csinos. Az idő múlásával pedig a legfontosabb, hogy a családi szeretet légkörét megteremtse. Mindenkinek kopik a fénye, a vehemenciája, egyre fontosabbá válnak a beszélgetések, a közös vacsorák és a családi ünnepek. Hiába vagy szexbomba 40 évesen, ha a közeli „kisbüdösből” kell karácsonyi menüt rendelned.

Sándor Csilla:

20 évesen: Zavart, ha valaki durván kilépett a női szerepből, hogy majd jól megmutatja és faszibb lesz egy faszinál. A másik végletet szintén rossznak tartom, ha valaki visszaél azzal, hogy nő. Azt változatlanul nem tudom elfogadni, ha egy nő abortuszra vállalkozik, mert „nemkívánt” a terhessége. És azt sem, hogy ilyenkor sokan a nőt ítélik el a gyilkosságért, holott ebből alaposan ki kellett vennie a férfinak is a részét. 

Alapvetően férfitöbbségű közegekben dolgoztam, de soha nem éreztem hátrányát annak, hogy nő vagyok. Próbáltam a maximumra törekedni a munkában, nem ijedtem meg a férfiaknak szánt - némi kockázatot rejtő - feladatoktól sem. Talán azért sem volt gondom ezen a területen, mert sok férfiasnak gondolt dolog, például a sport is érdekel, ami mindig szolgáltat témát egy jó beszélgetéshez. A párkapcsolatban a modern világban megváltoztak, nem is a szerepek, hanem a feladatok. Nálunk, ha az egyikünknek több a munkája, akkor a másik nem riad vissza attól, hogy férfi létére főzzön, vagy nő létére kertet ásson. 

30-40 évesen: Felkent harcosa vagyok a genderideológia visszaszorításának. Borzasztó veszélyesnek ítélem meg a férfi-női szerepek összemosását homályos eszmerendszerekre hivatkozva. Elborzaszt, hogy a divatvilágban mennyire tudatosan törekednek (eredményesen) arra, hogy ne lehessen megkülönböztetni ránézésre a fiúkat a lányoktól, és fordítva. Ez jelentős torzulást idéz elő a lelkekben, a viselkedési kultúrában is. A fiatalok sodródnak egy amúgy is kényes korszakban, amikor keresik a választ arra: ki vagyok én? Az olyan egyértelmű meghatározások is kérdésessé váltak számukra, hogy fiú vagyok-e vagy lány. 

A ma korszakos zenészeknek, íróknak tartott személyek többsége kiszolgálója annak a folyamatnak, aminek célja, hogy fellazítsa, eltörölje a nemi szerepeket, az erkölcsiség társadalom többsége által kijelölt és elfogadott határait. A túlzott szabadság hirdetése az 1960-as években odáig futott, hogy a nők jelentős része abortuszpárti lett, arra hivatkozva, hogy az ő testéről van szó. A drogliberalizációs törekvések, a homoszexualitás és a pedofília propagálása is ebben a korszakban kezdődtek. A 60-as dühöngő ifjúság adja a mai döntéshozóinkat - nézzünk szét a világban! Elégedettek vagyunk a látvánnyal?

3. Hogy vélekedünk a férfi szerepekről?

Béres Feri:

Minden korban ezt gondoltam: egy férfi legyen erős, művelt és talpraesett!

Szűcs-Szabó Anna:

A férfi szerepnél is meghatározó a minta, amit a családunkból hozunk. Húszévesen is fontosnak tartottam, hogy egy férfi adjon magára, emellett kiforrott egyéniség legyen. Érzelmeket kimutatva, de erős támaszként álljon a választottja, gyermekei mellett. Szándékosan nem mögött-öt írtam. A kiegyenlítődés híve vagyok. Most is azt mondom, hogy a férfi legyen jó példa a gyermekeinknek, de emellett a férfiúi ösztöneit se hagyja hátra a megfelelő házastársi kapcsolathoz.

Sinkovics Szilvi:

Huszonévesen meg voltam győződve, hogy a férfinak a család fenntartásáról kell gondoskodnia, a gyereknevelést és a háztartást a nőre kell bízni. Ma is azt gondolom, hogy egy férfinak elsődleges feladata a család fenntartása, azonban ugyanúgy részt kell vennie a gyermek nevelésében, mint az anyának. Egy gyereknek az egészséges lélek kialakulásához mindkét szülőjére ugyanakkora szüksége van.

Zigó Jucus:

20 évesen: Olyannak kell lenniük, mint Superman!

30 évesen: Na jó, legyen Clark Kent!

37 évesen: Elég, ha nem alkoholista, perverz, hitelszédelgő, infantilis, számítógépfüggő…

Cserhalmi Ági:

20 évesen: az apám mintáját, intellektusát és finomságát kerestem, bár nem mindig azt találtam.

30 évesen és napjainkban: most is azt gondolom, hogy az a példaértékű, amit a női szerepeknél vallottam a Férfiról.

Balczó Matyi:

20 évesen: Egy húszéves, már éppen nem fiú, de még nem is igazán férfi szerintem nem sokat agyal a férfi szerepeken.

30 évesen: Semmi érdemlegesre nem emlékszem.

38 évesen: Egy férfi azért mégiscsak legyen férfi! Mert amikor Conchita Wurstot emelik piedesztálra, amikor egy mai fiatalról tényleg nehezen lehet eldönteni, hogy vasalt hajú szomorú fiú, vagy vasalt hajú szomorú lány, akkor ott valami nem stimmel. A férfi ne legyen nyafka, nyegle, mint ahogyan az Nyugat-Európában divat. Röviden: legyen tartása!

Szaplonczay Dóri:

Igazából nem volt a férjemen kívül tartós párkapcsolatom, nem éltem mással együtt, így amilyen könnyen éltünk 20 és 30 évesen, sok programmal, szórakozással, mostanra a család, a kisgyerekünk határoz meg minden programot. A párkapcsolatom ennek fényében alakult, változott.

Szabó Jucus:

Apukám példája is előttem van, így természetesen látom, hogy mi az a minimum, amit egy férfinek és apának tennie kell a családjáért. Mindig számíthattunk rá, s szerintem ez a legfontosabb, ha férfit választunk. Manapság már más szelek fújnak, tisztában vagyok ezzel, a nők sokkal több terhet bírnak el, képesek egyedül is megbirkózni egy villanykörte kicserélésével. Ez már elvárás is. Igazából nem is erre gondolok. Bármikor beüthet a krach, de egy férfi képes legyen a jég hátán is megteremteni a családjának a napi betevőt.

Sándor Csilla:

20 évesen: Vannak szerepek, amelyre csak ők képesek. Lehet, hogy sokan nem értenek egyet, de nem tudom elképzelni, hogy a férfiak szinkronúszó versenyen vetélkedjenek, ahogy elborzaszt a női súlyemelés és ökölvívás is. (Egy nő enélkül is lehet erős.) Ahogy egy férfit sem tudok elképzelni terhesen, a hollywoodi agymenésekben is megrémiszt az ilyen. 

30-40 évesen: Egy sikeres férfi mögött általában ott áll egy okos nő. Egy sikeres nő mögött is ott áll általában egy okos férfi. Ha ez működik, akkor a szerepek is működnek. Nem kedvelem a 20-21. század nagy háborújaként meghirdetett nemek harcát. Én az igenek mellett állok. A férfinak és a nőnek nem harcolni kell egymással, hogy ki a jobb, ki a gazdagabb, ki a sikeresebb, hanem közösen kell küzdeniük egy élhetőbb világért. A kompromisszumokat, amit meg kell kötni egy párkapcsolatban, hajlamosak sokan egyből úgy beállítani, mintha csorbát szenvedett volna az egyik fél önmaga kiteljesedésében. Egy jó kapcsolatban szerintem ezek a kérdések nem is igazán kérdések, mert a felek annyira szeretik és tisztelik egymást, hogy nem érzik tehernek, ha egyiküknek kicsit többet kell vállalnia a közös feladatokból és hátrébb kell lépnie, míg a másik kiteljesedik, eléri a célját, mert tudja, hogy ez a felosztás idővel megfordul.

4. Férfi-nő együtt, azaz milyen az ideális párkapcsolat?

Béres Feri:

20 évesen: Szerelem.

30 évesen: Szerelem és család.

38 évesen: Család és szerelem.

Szűcs-Szabó Anna:

A párkapcsolatról mindig is végletesen vélekedtem, nekem a társ a minden. Nem tudok meglenni nélküle, ez különösen igaz volt a 20-as éveimben. Ma már el tudom fogadni a magányt, sőt időnként igénylem is. Rájöttem, hogy ha magammal rendben vagyok, akkor a társas kapcsolataim is harmonikusabban alakulnak.

Sinkovics Szilvi:

Pont erről szeretnék cikket írni. Huszonévesen nagyon fojtogató és a valóságtól teljesen elrugaszkodott képem volt egy párkapcsolatról. Azt gondoltam, ha egy férfi és egy nő egymásra talál, onnantól kezdve szinte összenőnek, minden idejüket együtt szeretnék tölteni és soha nem néznek másra életük végéig. A megcsalást megbocsájthatatlan bűnnek tartottam, és itt kihangsúlyoznám, hogy tényleg nagybetűs BŰNNEK. Azt gondoltam, van egy igazi, akivel találkozunk és vele leéljük az életünket. Volt bennem egy elképzelés, hogy a házasságkötéssel eljön a teljes boldogság, onnantól kezdve minden szép és kerek lesz.

Na, ez a harmincas éveimre teljesen megváltozott. Ma már azt gondolom, egy párkapcsolatban szükség van külön töltött időre, térre, nem szabad összenőni, mert az könnyen tönkretehet egy kapcsolatot. Ma már tudom, hogy természetes dolog, hogy észrevesszük a szépet, megnézünk másokat. Tudom, hogy a „tűz” fenntartásához rengeteg energiára, odafigyelésre van szükség. Úgy vélem, egy nőnek figyelnie kell magára, hogy fenntartsa a férfi érdeklődését. Bár nem népszerű gondolat, mégis úgy hiszem, csak a belső, csak a lelki kötelék nem elég ahhoz, hogy leéljünk együtt egy életet. Ma a megcsalást nem tartom bűnnek, persze nem éppen tisztességes megoldás, de úgy vélem, mindkét fél közrejátszik abban, ha ez megtörténik. Ezért meg is tudnám bocsájtani.

Zigó Jucus:

20 évesen: Néhány év múlva házas leszek és boldogan élünk, míg meg nem halunk.

30 évesen: Nekem nehezen sikerül, de még biztosan van remény…

37 évesen: Már annyit bebuktam, hogy nem is akarok próbálkozni.

Cserhalmi Ági:

20 évesen: Célja a családalapítás, ilyen szemmel néztem.

30 évesen: Benne voltam nyakig, minden összezavarodott bennem, nem értettem, miért nem funkcionál, aminek funkcionálni kellene, próbáltam még jobban megfelelni, de nem volt hol és miben jelen lenni (ezt csak most látom).

38 évesen: ha van miben, jelen tudok lenni. Nem akarok megfelelni. Örömet szerezni azért szeretek, nagyon fontosnak tartom, hogy mindenki önmaga legyen, egészséges, vagy önmagára rálátó önmaga, vagyis ne a más kárára legyen önmaga. Mégis fontos, ne a másiktól várjon megváltást, s ne is használja ki/nyomja maga alá a másik felet, két önálló személyiség szabad akaratából akarjon együtt lenni; fontos a kölcsönösség, az önátadás, ami nem önfeladás.

Balczó Matyi:

20 évesen: Húsz és harminc között nem volt sok kapcsolatom, de azokkal életem végéig együtt akartam élni, jól el is jegyeztem őket. Szerencsére ezek nem jöttek össze. Soha nem csaltam meg senkit, nehezen értem meg, akik ezt megteszik, de nem vagyunk egyformák.

30 évesen: Nem akartam görcsösen, mindenképp valakit magam mellé. Már bele is nyugodtam, hogy soha nem lesz normális társam, mert azok biztosan mind foglaltak. Aztán éppen 30 éves koromban jött Csilla, és 8 éve ugyanolyan természetes szeretetben vagyunk egymás mellett, mint amit az első közös napunkon éreztünk. Irigylem magamat.

38 évesen: nem tudom, más párkapcsolatok milyenek, én változatlanul, sőt, egyre jobban irigylem magamat.

Szabó Jucus:

Pont a napokban gondolkodtam azon, valószínű, hogy én fiatalabb koromban nem éltem igazán. Nem voltak egyéjszakás kalandjaim, még csak heti szintű párkapcsolataim se. Valahogy sosem volt az én világom. Nem bánom, azonban sok kérdést felvetett bennem. Talán, ha tapasztaltabb vagyok a férfiak ügyében, akkor idősebb fejjel már könnyebben kezelném őket. Nem tudom, tényleg nem. Határozott egyéniség vagyok, de mégis azt szeretem, ha férfi nálam határozottabb. Nekem a párkapcsolat akkor párkapcsolat, ha az a két ember együtt működik, és nem járnak külön utakon. Ha nincs őszinteség, bizalom, akkor az nem párkapcsolat, hanem egy kényszerszövetség.

Sándor Csilla:

20 évesen: Sokáig egyáltalán nem tartottam fontosnak, hogy legyen. Vidékről a fővárosba költöztem, volt időszak, amikor napi 12-14 órát dolgoztam, ez kitöltötte az életemet. Legalábbis azt gondoltam. Aztán, amikor a politika szeszélye folytán a munka kevesebb lett, a szabadidő több, elkövettem azt a hibát egyszer, hogy nem baj, ha rossz a kapcsolat, de legalább legyen. 

30-40 évesen: Sokáig ostoroztam magam a 20-as évek „kótyavetyéjéért", aztán megtanultam, hogy a dolgok nem véletlenszerűek. Kellett egy pokoli rossz kapcsolat, kellettek a sebek, a tapasztalatok, a játszmák, hogy ezt a sok baromságot már ne kövesse el az ember, amikor kincsre lel egy másik személyben.

*** 

Kriszta, azaz én, a "moderátor": Többek között azt szeretem az IgenÉletben, hogy remek közösséggel dolgozhatok nap mint nap. Hogy azonos értékrendi alapokon állva, mégis remek, inspiráló gondolatokkal gazdagodhatok a barátaim által minden egyes interakcióban. Beszélgettünk még változásról, egészségről, időről, de azt majd a következő részben...