Így találd meg a céljaidat!

márc. 12., 2018

Így találd meg a céljaidat!

Mindenki mondogatja, hogy harcoljunk és tegyünk meg mindent a céljainkért. Ha már tudjuk, mit szeretnénk, akkor viszonylag könnyebb dolgunk van, hiszen előttünk lebeg egy vízió. Azonban nem minden fekete-fehér, nekem például tizenévesként egyáltalán nem voltak határozott céljaim és most is csak azt tudom mondani, hogy körvonalazódni kezd valami. Semmiben nem vagyok elképesztően tehetséges, ezért nincs egy meghatározott út, amin biztosan elindulhatnék. Azt azonban mindenképpen fontosnak tartom, hogy megtaláljam az utam, azt a helyet, ahol igazán „otthon” érzem magam.

A céljaink megtalálásában a következők segíthetnek:

  • Először is nem kell nagyon erőltetni, keresni kell, de nem magunkra erőszakolni, az sokszor csak feszültséget szül. Nyitott szemmel kell járni, úgy gondolom, ha nyitottan, aktívan élünk, a hivatásunk egyszer ránk talál.  
  • Néha egy picit lassuljunk le, vizsgáljuk meg, mi tesz minket igazán boldoggá. Én például múlt évben végig azt gondoltam, hogy valahogy biztosan könyvelő leszek, aztán rá kellett jönnöm, hogy a személyiségem egy kicsit sem összeegyeztethető ezzel a szakmával.
  • Fontos, hogy nyitottak legyünk a változásra. Míg gyerekek, fiatalok vagyunk, álmodozunk, aztán megtör minket az élet. Beszippantanak a mindennapok, elveszünk a csekkek, munkaidő, teljesítmény Bermuda-háromszögében. Ilyenkor kell észnél lenni és hagyni, hogy magával sodorjon a változás.
  • Fókuszáljuk a figyelmünket arra, amit szeretünk. Vizsgáljuk meg, mivel  foglalkozunk szívesen, nézzük meg, hogy abból esetleg meg tudnánk-e élni.
  • Gyűjtsük össze a kvalitásainkat, hogy megtaláljuk azokat a területeket, amelyeken igazán jók lehetünk.

Ne adjuk fel a reményt, ismerek olyat, aki hatvanévesen talált rá az igazi céljaira, hivatására.

Sinkovics SzilviaSinkovics Szilvia

Kapcsolódó cikkek

Hozzászólások