Sietve leszögezem, nem vagyok smucig, anyagias. Nem járom rongyosra a lábam a városban csak azért, mert a lakóhelyemtől 3 km-re akciós a tejföl. Igyekszem beosztással, odafigyeléssel élni és vásárolni, de az ésszerűség keretein belül.
Ám vannak olyan helyzetek, amikor nagyon is rosszul érint, ha úgy érzem, becsaptak. Az akaratlagost nem hagyom annyiban, de az akaratlan is meg tud viselni.
Az elmúlt napokban két ilyen eset is történt velem. Tekintve, hogy kis hazánkban hogyan mennek a dolgok manapság (értsd: mindent elintézünk okosba’), élek a gyanúperrel (vagy összeesküvés-elmélettel), hogy talán nem véletlenül hibásodtak meg szerkezetek, természetesen a szolgáltatást igénybe vevő egyszeri polgár kárára.
Eset1:
Reggel 7 óra, csatakosan rohanok a villamosra, mikor beugrik, nincs jegyem. Jegy nincs, törvénytisztelés van, megkeresem hát a BKV-automatát. Egy budapesti jegy 350 Ft, akkor is, ha csak egy megállót megy az ember – összehasonlítva ez akár a moszkvai, barcelonai vagy a londoni utazási díjakkal, egetverő, pedig egyik város sem olcsó -, de ez van, nem lehet mit tenni. Bepötyögöm a paramétereket, becsúsztatom a nyílásba az 500-ast, s várok. A jegy 2 másodperc múlva kinyomtatva, majd felvillan a képernyőn a figyelmeztetés: Ne felejtse jegyét érvényesíteni! Ennyi. Az az automatát kicsit sem kavarja fel, hogy az 500 Ft nem 350 Ft. Hiába várom azonban a visszajárót, az bizony nem jön. Először megnyomogatom az összes fellelhető gombot, majd diszkréten megtaszajtom a szerkentyűt, végül pedig – szégyen ide, szégyen oda – belerúgok egy izmosat. Aztán próbálok valakivel kapcsolatba lépni a Súgó menüponton keresztül, de csak a néma csend honol a készülék másik végén.
Mérhetetlenül bosszant a jelenség, mert már nem először járok így. Most „csak” egy 350 Ft-os BKV-jegyre szánt ötszázasom 150 forintja bánja, de volt, hogy bérletet vettem, s bizony a tízezresből sem akaródzott visszaadnia a gépnek. Füstölögve szállok fel a villamosra, melynek belsejében már egy tekintélyes létszámú ellenőrslepp pásztázza az utazóközönséget, vajon ki renitenskedik. Szájhúzogatva kilyukasztom a jegyem, s leülök. Nem vagyok abban az állapotban, hogy vitába bonyolódjak a jogosról és jogtalanról velük, mert úgysincs semmi értelme, csak még jobban felbosszantom magam. És ez baj.
Eset2:
Reggel 7 óra, leparkolok egy utcában, hogy onnan BKV-val menjek tovább a belvárosba. A parkolásért csak 8-tól kell fizetni, így a 7-kor bedobált pénzt visszaadja az automata. Elindítom hát a telefonommal a tranzakciót. Meg is jön az sms, hogy a parkolási számláló 8-kor el fog indulni. 8-kor nem kapok értesítést arról, hogy az óra ketyegni kezdett, de volt már ilyen. 10-kor, mikor visszaérek a kocsimhoz, „Stop”-pal leállítom a parkolást. Arról sem kapok üzenetet, hogy a parkolásom leállt volna. Rányomok még egyszer, semmi. Aztán délben jön az sms-t, hogy a 8 órakor elindított számláló a maximális 4 óra elteltével lejár, s a szolgáltatás igénybevételéért 700 Ft parkolási- és 115 Ft tranzakciós díjat számolnak fel. Pont a dupláját tehát, mint amennyi ideig a parkolási lehetőséget igénybe vettem. Ekkor már a repülősóért kapkodok, mert mérhetetlenül igazságtalannak érzem, hogy – noha csak pár száz forinttal – emberek pénzével ilyen nagyvonalúan szórakoznak.
Lehet, hogy ez a két kis történet pitiánernek tűnik, de gondoljunk csak bele: ha velem két egymást követő napon ilyen történik, s két „automata” megrövidít összesen 500 Ft-tal, valószínűleg ez nap mint nap így megy, sokszáz vagy –ezer honfitársammal. És a sok százszor 150, 300 vagy 500 Ft mennyi is? Rengeteg.
Mindannyian ismerjük a magyar hatóságok – parkolási társaság, BKV-reklamációs iroda, biztosítók - hozzáállását: addig, amíg jó munkásember módjára tejelsz, s nem mész a tájukra sem, te vagy az eszményi ügyfél. Ha valami panaszod adódik, vagy a jogos méltánytalanságot kifogásolod, te leszel a problémás, kötözködő bugris, aki csak kellemetlenkedik, holott nekik lenne jobb dolguk is a te sületlenségeidnél. A többedik hiábavaló „ügyintézésednél” el is megy a kedved, s hagyod a fenébe az egészet. És így megint valaki jól jár. Bőséges bónuszt dobálnak ki ilyen-olyan automaták, amelyek valamely zsebekbe vándorolnak.
Mottó: akaszd ki az automatát, és fogd rá a technika ördögére! Hisz Murphy óta tudjuk, hogy ami elromolhat, az el is romlik. Nálunk lehetne Murphy országvezető...
