Örök probléma, hogy rohanunk. Ráadásul magunk sem tudjuk, hova. Űz, hajt az élet, mindig ráfogjuk valamire, miért is kell éppen sietni. Kitűzzük a célokat: ha ezt elérem, akkor jobb lesz. Ha azt megvalósítom, boldog leszek. Ha ennyi és ennyi pénzt keresek, végre elmegyünk nyaralni és ott nagyon-nagyon jót pihenünk.

Lehet hogy a célok megvalósulnak, de mire odaérünk, a fáradtságtól, fásultságtól semmit nem tudunk érezni. Csak keserűség, frusztráció, megfelelési kényszer és fájó űr marad a lelkünkben.

De miért nem próbáljuk meg a kis részsikereket is értékelni? Nem nagyot álmodni, hanem napi kicsiket... És néha bizony meg kell veregetnünk a saját vállunkat is, mert minden pillanattal többek vagyunk, mint korábban. Erre tanít Jorge Bucay argentin pszichoterapeuta és író.