Azt mindannyian tudjuk, hogy a természet közelsége még senkinek sem ártott meg. Jó érzés az erdőben sétálni, nagyokat szippantani a tiszta levegőből, érezni bőrünkön a napfény simogatását, mezítláb taposni a langyos homokban, lábat lógatni a hűs tengervízbe. Vannak olyan kutatások, melyek azt találják, hogy fákat ölelgetni is igen jó érzés, mert a fatörzs érintése, a lomb közelsége pozitív energiákkal tölt fel bennünket. Vitathatatlanul így lehet. Az azonban nekem már kicsit meredeknek tűnik, hogy a természetben tapasztalt komfortérzetünkre szexuális mozgalmat húzzanak.

A heteroszexuális, homoszexuális, biszexuális, aszexuális, még talán a metroszexuális is értelmezhető fogalmak mai, mindent agyonflepniző korunkban, de az ökoszexuális kicsit nehezen megy le a torkomon.

Annál is inkább, mert az ökoszexualitásnak – ha ez önmagában nem lenne elég – még különböző irányzatai is vannak. Az egyik nézőpont szerint ökoszexuális az, aki bensőséges kapcsolatot kíván ápolni az anyatermészettel: azaz hozzámegy egy fához (igen, nem egy, nem két esetben történt már meg ez), vagy izgalomba jön egy szénaboglya csiklandozásától, netán arra gerjed, ha (bio)sárban hempereghet. Én is éreztem már valami euforikus boldogságfélét, amikor gondtalanul heverésztem egy pléden és a nyári napfény nyaldosta az arcomat, de ettől még nem jutott eszembe egy életre odaláncolni magam egy balatoni stéghez.

Na, de ne vicceljünk el mindent, mert azok számára, akiknek ilyetén érzéseik, meggyőződésük van, bizony ez nagyon komoly dolog.

Szóval: ökoszexuális. Vanessa Cuccia a napokban a thespiritscience.com oldalon jegyzett cikkében arra keresi a választ, mi is lehet az ökoszexualitás spirituális üzenete. Továbbá arról is elmélkedik, mi lehet a faölelgetést követő lépés a természettel való eggyéválás grádicsán. Aztán saját élményekhez nyúl. Felidézi azt az alkalmat, amikor egy barátjával némi tudatmódosítókkal rásegítve a jóllétre, kimentek egy szántóföldre, s felültek egy szénaboglya tetejére. Vanessa először azt érezte, hogy rohadtul szúrja a fenekét a száraz növénycsomó, aztán kezdte egyre jobban élvezni a szúrós szálak durva csiklandozását, végül teljesen átadta magát a szokatlan élménynek. Próbálta megfejteni, mi is lehet az a bizsergés, amit az ökoszexualitás hívei éreznek. Elképzelte magát meztelenül egy tóban, sárban hemperegve, végül arra jutott, hogy a szexuális energia ugyanolyan energia, mint bármelyik másik, életünket mozgató erő, így ha valaki a természettel „eggyé válva” éri el a kiteljesedést, miért ne tehetné?

De nézzük, az ökoszexuálisok saját értelmezése szerint kik is ők! (Annie Sprinkle és Elizabeth Stephens Szex a természetben című könyve alapján)

A Föld a mi szeretőnk. Őrülten, szenvedélyesen kötődünk a természethez, s ezért az érzésért mindennap hálát adunk.

Szerelmeskedünk a természettel: fákat ölelünk, masszírozzuk talpunk alatt a földet, s erotikus beszélgetéseket folytatunk a növényekkel. Meztelenül mártózunk a vízben, nap- és csillagimádók vagyunk, kiélvezzük a természet valamennyi kincsét. Nagyon mocskos a fantáziánk!

Próbálunk a lehető legkevesebb javat felhalmozni. Ha nagyon muszáj, a „zöld szemlélet” jegyében fogyasztunk és vásárolunk.

Az ökoszexualitás az elsődleges identitásunk, ahogy másnak a heteroszexualitás, homoszexualitás, aszexualitás vagy más. Mi nem a természettel, hanem a természetben élünk. A természet meg bennünk.

Ez az ökoszexuális orientációjú emberek kiskátéjának részlete. Vannak azonban, akik nem veszik ezt ennyire komolyan, s az ökoból inkább csak a „zöldet” teszik magukévá. Vagyis a mindennapi szexualitást is organikus anyagokkal, segédeszközökkel képzelik el. Ehhez is van útmutató irodalom természetesen, mégpedig Stefanie Iris Weiss Eco-Sex című könyve.

Az írónő szerint a „zöld szex” egyik legfontosabb üzenete: kevesebb gyermeknemzés. Nem igazán értem, egy gyermektelen pár miért lenne tudatosabb környezetvédő, itt már meg is bicsaklik a történet számomra (nem mintha e kitétel nélkül nagyobb vonzalmat éreznék az ökoszexuális kommunák irányába). Lényeg a lényeg: aki (sötét)zöld, az Stefanie Weiss szerint nem csinál gyereket és kész.

A zöld élvezethez tartozik még többek között a bambuszalapú ágynemű, a természetes anyagokból készült vibrátor és egyéb segédeszközök, a bioóvszer, a zöld randevúk (pl. hosszú séták és biciklitúrák), valamint a bio vágyfokozók eszegetése összebújás előtt. Az aktus utáni közös zuhanyzással vizet spórolunk, ami szintén meghosszabbítja Földünk életét. Az ökoszexuálisok azt is hangsúlyozzák, hogy a vegetáriánusoknak bizonyítottan finomabbak a testnedveik, így mindenképpen ajánlják, hogy az ember szokjon le a húsevésről, az édesebb gyönyör kedvéért.

Ökoszexualitás. Ez mind az. Identitás, életmód, nézőpont, tudatosság. De tényleg ez lenne? Valahogy inkább a hajánál előrángatottnak, megerőszakoltnak tűnik az egész. Egy újabb kitűnési pont, újabb polgárpukkasztás, újabb blődli. Ugyanolyan identitású egy fával házasuló hippi, mint egy heteroszexuális? Teljesen rendben lévő, hogy valaki mozgalmának élére a gyermektelenséget tűzi? Mentsük meg a bolygót, szeretkezzünk bambuszrügyekkel és vegyük magunkra a zöld jó sok árnyalatát? Tiszteletet és elfogadást vár minden holdkóros, minden tudatmódosítók alatt született ötlet, minden „újító” és „progresszív”? Oké, én tisztelem a fafeleségest, a biokondomot használót, mert miért ne! Odagyömöszöli a mindenét, ahova akarja. Remélem, azonban itt megáll a történet, s nem arra ébredünk egy reggel, hogy kis facsemetékkel tiltakozók vonulnak az Andrássy úton és követelik a bejegyzett élettársi kapcsolatot meg a családi pótlékot a rügyeknek. Ha már valódi gyermeket nem akarnak.