Tudom, a cím kicsit provokatív, de lényegében ez történt. Elmesélem.

Benedek ötödikes. Szenved is rendesen a felső tagozat minden újdonságától, merevségétől, a 11 éves gyermeklélek számára követhetetlen és értelmezhetetlen szabályoktól. Az iskolában – ahogy minden közösségben - van olyan, hogy házirend. A házirend pedig meghatározza a tanításon kívüli, de még az iskola területén követendő viselkedés normáit is.

A múlt héten, kihasználva a novemberi tavaszt, a fiúk átadták magukat az órák utáni szabadságnak. Fociztak a jó levegőn, így – minő rettenet – nem hallották, vagy nem akarták hallani a tanulószoba kezdetére invitáló csengőt vagy tanárt. Negyedórát késtek a leckeírási szertartásról, ami súlyos házirendszegésnek minősül. Az esetből igazgatói ügy lett, amely beírással végződött volna. Ha az igazgató úr nem lenne jófej.

Misi bácsi, a diri ugyanis felmérte, hogy ha egy sportiskolában az udvari focizásért igazgatói intő járna a szabály szerint, ugyan mit adna azoknak a diákoknak, akik például a falba verik az osztály lúzerének fejét, vagy cigiznek a mosdóban. Így a fiúk kiadós fejmosása után arra jutott az iskola vezetősége, hogy a szabályszegést inkább társadalmi munkával „büntetik”.

Amivel szülőként maximálisan egyet kell értenem. Mert ez a nevelés, példaadás lényege. Édesanyaként kicsit értetlenül néztem volna a következő szövegre az ellenőrzőben (még talán kacagok is, ha Beni nem lát): ”Tisztelt Szülő! Benedek órák után 15 perccel tovább focizott a megengedettnél, ezért igazgatói megrovásban részesítem.”

De nem ez történt. Hanem a „renitens” gyermekeknek egy adott napon fel kellett szerelkezniük gereblyével, seprűvel meg zsákokkal, és kalákában összeszedték az iskola területén elhullott őszi leveleket. Minden szünetben ezzel foglalatoskodtak öten-hatan. Csapatban együttműködve, a friss levegőn belekóstoltak a fizikai munkába. Tudták, miért csinálják, tudták, hogy a szabályszegésnek következményei vannak, megízlelték a munka nemesítő, építő, jellemformáló hatását. Csak gratulálni tudok a kezdeményezéshez.

Benedek olyan kipirult pofival jött haza, mint egy egészséges jonatán alma. Lelkesen mesélt a sepregetés közbeni kalandokról, egymás zrikálásáról, hogyan versenyeztek a többiekkel, ki halmozza fel a legnagyobb levélkupacot Misi bácsi dicsérő szavaiért… Már vacsora közben majdnem elaludt. Azt mondta, "nagyon fáradt vagyok, de ez olyan jó érzés…"

Így is lehet. Vissza lehet csempészni még valamit a példaadó nevelés morzsáiból, el lehet szakadni a merev, könyvszagú, mindenáron büntetni akaró, beszűkült „pedagógiai” módszerektől.

Ezt egy életre megjegyzik a gyerekek. És később szeretettel gondolnak vissza az élményre.