Bochkor Gábor a minap beszólt a kövér nőknek. Most épp a kövéreknek. Korábban másoknak, még korábban megint másoknak. A Boros-Bochkor-Voga Bumerángos korszak pedig maga volt a permanens beszóló-show. Egeket ostromolt a hallgatottságuk, én meg mindahányszor értetlenül álltam a sikerük előtt, mert ha elkaptam egy mondatfoszlányt, inkább sírni támadt volna kedvem, mint röhögni. Tudom, jócskán kisebbségben voltam ebbéli véleményemmel, s most az a sztármúlt teszi lehetővé Bochkor Gábornak, hogy egy újabb rádióadó újabb reggeli műsorában ossza az észt, mint a rádiózás Havas Henrikje: aki mindenhez ért, mindenről mindent tud, s ezt nem is rejti véka alá. A bulvár meg rácuppan: - Úristen, Bocsi megint elvetette a sulykot! Megkérdezik a testes X-et, elmondja a véleményét a molett Y, bírálja a beszólást a kövér Z.

A nagy szemfényvesztők dobálják elénk a gumicsontot: - Nesze, hülye! Rágjad! Kövér vagy? Dögölj meg! Sovány vagy? Akkor is! Szingli vagy? Szánalmas liba! Megcsaltak? Biztos megérdemelted!

A sok vénülő médiamágus felköp az éterből, a nép meg alááll. Megsértette a kövéreket? Már indul is a kommentfolyam: az egyik szerint igaza van; a másik szerint egy büdös gyökér; a harmadik szerint nézzen inkább tükörbe; a negyedik szerint nem is minden kövér tehet arról, hogy elhízott stb.

A lényegről nem beszél senki: hogy az egész csak reklám. Manapság már szép nővel, kiskutyával, kisgyerekkel maximum a legújabb ivójoghurtot lehet eladni, de hosszú távú bevételt csak a botrány generál. Végy egy önjáró, vagy akár idomított majmot, aki csúnyákat mond időről időre valakiről, szólj a szintén botrányból élő magazinnak és bulvárműsornak, hogy házikedvenced ekkor és ekkor csúnyát fog mondani, és már csörög is a kassza, hisz az erre fogékonyak másnap is odatapadnak a rádió mellé, mert kíváncsiak, aznap ki lesz porondon. Az aktuálisan betalált X-nek, Y-nak, Z-nek – bár a hecc kedvéért fanyalognak kicsit – meg a nekik teret adó lapoknak mindez reklám, kígyózó sorok állnak az aluljárókban a legfrissebbért csütörtökönként. Ma már nem értékkel, színvonallal, teljesítménnyel lehet befutni, s mint ilyen, reklámhordozóvá válni, hanem ócskázással: minél ócskább, minél alantasabb, minél polgárpukkasztóbb, annál nagyobb a piaci értéke.

Hisz mi más lehetne az oka annak, hogy Berki Krisztián az egyik legmenőbb „hirdetési felület az élő szöveten” ma hazánkban? A teljesítménye? A lenyűgöző személyisége? Francot! Miközben néhány éve az érzékeny lelkéről, sebezhetőségéről meg a mély érzéseiről beszélt Szily Nórának egy interjúban, a képernyőről egy arrogáns, pökhendi fajankó képe „jön le”, mert tudja, hogy ez a viselkedés hoz milliókat. Ha mindennap meglátogatna egy óvodát és megfelezné az uzsonnáját a sarki háromlábú kutyával, szép és kedves lenne egy darabig, de vészesen és unalmasan kiszámítható. Az nem érne sem luxusautós, sem egyéb szponzorszerződést, s nem hozna majd’ 250 000 követőt sem a Facebook-on.  Ellenben herét vasaltat, aranyrögöt vesz a kislányának, skót szoknyában jelenik meg a bulvárgálán (a nép meg azt találgatja, vajon viselt-e alsógatyát, mert ez a fontos, ugye), szembe röhög, észt oszt, egyszóval mindent megtesz, hogy beszéljenek róla. Mert amíg beszélnek róla, addig csörög a kassza. Win-win üzlet: nyer az alany, nyer a szponzor. A fogyasztó nem nyer, de ez senkit nem érdekel. Amíg nyílik a pénztárca időről időre, addig rend van.

Szegény kommentelők, szegény sztármagazin-vásárlók meg tényleg azt gondolják, bármit is számítanak? Érdekel valakit, ha odaírják a fotó alá, mit gondolnak adott celebről, hogy megmondják lesújtó véleményüket, mert hátha olvassák amazok, elgondolkodnak és jobb belátásra térnek? Ugyan már!

Van egy rossz hírem: amazok ebből élnek. Az oldaluk látogatottságából, a műsoruk nézettségéből és hallgatottságából, a lapok eladott példányszámaiból. És a bevételükből nem húznak le százezreket a sértő kommentek. Mert soha nem volt még igazabb a mondás, mint napjainkban: a negatív reklám is reklám. Sőt, lassan már csak az a reklám. A kutya, gyerek, szép nő meg ihatja a joghurtot.