Hogyan búcsúzol valakitől, akitől nem akarsz, nem tudsz, akinek a távozására nem vagy felkészülve?

Aki semmi jelét nem adja annak, hogy beteg lenne, aki eszik, játszik, dorombol, csak többször elvonul magában, és nem hempereg, ha meglát. Meg a hasa nagyobb kicsit, mint rendesen. Ezt furcsállod.

Elviszed az orvoshoz, de már előre elnézést kérsz, hogy bagatell dolgokkal zavarod a rendelést. Semmi különös, csak lehetséges-e, hogy a cica – mert róla van szó – beevett valamit, amitől felfúvódott.

Az orvos ránéz Körmi úrra, hümmög kicsit, s egyáltalán nem osztozik az optimizmusodban. Konzultál a kollégájával, furcsa latin szavak repkednek, majd előkerül a borotva, s a poci egy részéről lekerül a szőr. Aztán feltűnik egy nagyobb fecskendő, megpungálják a macsekot. A folyadék zavaros víz. Értetlenül állsz. Mi történik? Mit csinálnak? Nem gyomorrontás?

A doki végre feléd fordul. – Sajnos, az a gyanúnk, hogy a cica FIP-es, azaz Feline Infectious Peritonitise van, még azazabban fertőző hashártyagyulladás, ami gyógyíthatatlan. Sem oltás, sem gyógyszer nincs rá.

Állsz, mint a hülyegyerek, akit fejbe vágott a mérleghinta. FIP, gyógyíthatatlan, fertőző, has? - De doktor úr, ő finnyás, nem lehet, hogy gyomorgyulladás, valami szar kajától a szomszédban? – erősködsz. Biztosan az. Sose hallottál még ilyesmiről, hogy FIP, kicsit úgy vagy vele, mint Brezsnyev volt Amerikával: mivel ő még nem látta, ezért nincs is.

Körmi úr közben, mint Buddha, türelmesen ül a vizsgáló asztalon és dorombol, ahogy az asszisztens hölgy simogatja. Emelgeti a fejét, behunyja a szemét, egyáltalán nem szándékozik haldokolni.

És ez még rohadtabbul esik. Hihetetlen. A doktor meg sorolja. Sajnos ez igen gusztustalan betegség, rohamosan leépül a cica, a folyadékgyülem egyre nő, mert a hasvízben kicsapódnak a kiválasztószervek fehérjéi, maximum néhány hete van hátra.

Lesokkolódsz. Eszedbe jut a kisfiad. Benedek imádja a cicát. Napok óta percenként kérdezi, miért furcsa Körmi, ugye nem lesz semmi baja? Ugye, anya, nem fog meghalni?

A gyerek tudja? Mélyen, belül? Látja, érzi, amit mi nem? Leszedi a rezgésekből azt is, ami nekünk, felnőtteknek kitapinthatatlan, ami nekünk a gyomorrontásig terjed?

- Sírhatok? – ennyit tudsz kinyögni.

- Persze. Megértem. – mondja az orvos mély empátiával.

Ez hétfőn van. Megállapodtok, hogy csütörtökön visszajöttök, s akkor, ha kell, az utolsó útjára kíséritek a cicát.

Azonnal hívod a férjed. Néma döbbenet a vonal túlsó végén.

Cefet napok következnek. Lesitek a cicát, mosolyogtok a gyerekre és hazudtok. Minden rendben lesz.

Körmi úr pedig jól van. Eszik, játszik, dorombol, mosakszik. Hempereg. Konzultálsz cicás ismerősökkel, olyanokkal is, akik már átélték ezt. Kiderül, ez a betegség nagyon gyakori, a macskák 80%-a hordozó és 40%-uknál ki is fejlődik. Pff…

Csütörtök reggel úgy ébredsz, nem lesz semmi baj. Érzed, tudod.

Az orvos újra pungál. A víz állapota ugyanolyan. Nem rosszabb. A minta megy a laborba. Nem egyértelmű a diagnózis.

Kicsit megkönnyebbülsz. Újra reménykedsz. Talán mégiscsak valami szar kaja a szomszédban…

A következő szerdán újabb vizsgálat. Minden a régi. Macskaleukémia és –aids teszt is negatív. Most már vért is vesznek.

Két nap múlva eredmény. Az orvos délelőtt hív. Amikor meglátod a kijelzőn, már tudod, hogy rossz hír, különben miért nem várja meg, hogy te keresd a megbeszélt időpontban?

Igen, a diagnózis egyértelmű: most már biztosan FIP. De a cica jól van. Szedi a vízhajtót, hol nagyobb, hol kisebb a „hordócskája”. A Theta Healingesek küldik neki az energiát. Mindenbe kapaszkodsz. Nem bánod az orvosnak kifizetett kemény tízezreket sem az ilyen-olyan vizsgálatokért.

Körmi úr családtag. Benedek kispajtása. Ő a „négykiscomb”, aki nélkül nem teljes az életetek. Aki reggel fél 6-kor diszkréten „kopog”, hogy megérkezett reggelizni. Aki 200 méterről megismeri az autód hangját, s már ott ül a kerítésen, hogy üdvözöljön, ha hazaérsz. Akivel reggel együtt kávéztok, mert ő is kér a tejszínhabból. Ha cukormentes. A cukrosat nem szereti. Aki nem bírja, ha tornászol és megizzadsz: két hasprés között veti rá magát a hónaljadra, s harcolna. Akinek megvan a helye a kanapén, a saját plédje, a saját ritmusa, aki tökéletesen alkalmazkodott a zűrös életetekhez. Akit imádnak az orvosnál, mert intelligens, kedves, soha semmi miatt nem méltatlankodik. Egy tízéves kisgyermek első állatkája, igazi ajándék, kívánni sem lehetne jobbat.

És most itt a szörnyű diagnózis: papírod van róla, hogy a cica haldoklik. De csak papírod. Mert Körmi úr nem úgy viselkedik. Eszik, játszik, dorombol, mosakszik, jön-megy és újra hempereg, ha meglát.

Kiváltod a 9000 Ft-os immunerősítőt is, amivel állítólag kitolható a jó időszak, s reménykedsz. Tovább. Hogy hátha mégsem. Hátha mégis csak valami szar kaja okozta bélgyulladás. És készülsz arra, amikor le kell ülnöd a gyermekeddel beszélni, s készülsz arra, amikor Körmi urat végleg el kell engedni. Mert nem lehetsz önző. Nem szabad majd hagyni, hogy szenvedjen. Inkább próbálsz örülni annak a majd’ két évnek, s még annak a néhány napnak, hétnek, ami együtt megadatott. És sírsz, ha nem lát Gyermek. Mert fáj. Cefetül.

Maradj velünk, Körmi úr!