Fejtől-lábtól fekszünk, mint Makk Marci és Makk Marcsi. 9-10 körül ébredünk, óracsörgés nélkül. A férjem felkel, felteszi a kávét. Néhány perc múlva markánsra pörkölt Dél-Amerika-illat tölti be a másfélszer három méteres szobát. Jön a csésze, be az ágyba.

A paplan alá vackolódva, kócosan, ráérősen vívunk a tableten Crossy Road-csatákat Benedekkel, miközben kortyolgatjuk a tejes-tejszínes reggeli élénkítőt. Szabin vagyunk, nem sietünk sehová. Végre.

Reggelire valami gyors, miközben megtervezzük az aznapi programot. Sopronban a bázis, onnan rajzunk szerteszét. Gyönyörű a környék. Fertő-tó, Nagycenk, Fraknó, erdők, mezők, várak, kastélyok, strandok.

Ebéd a lugasos kisvendéglőkben. Gyermek kedvence a cigánypecsenye, nem tudja megunni. Nekünk házias leves, utána illatos kávé. És beszélgetünk. Van türelmünk a kisfiunk ezer kérdésére. Más a lépték, űzöttség, hajszoltság nélkül is lehet. Fogalmunk sincs, mikor milyen nap van. De kit érdekel?

Jó együtt lenni. Nagyon. Végre család vagyunk, olyan igazi: papa, mama, gyerek...

Délután mindenkinek jut egy kis „énidő”. Sorra kerülnek a rég felhalmozott könyvek. Elmerülünk a saját, másik világunkban, de azért a kezünk-lábunk összeér.

Este családi filmek: Toy Story 1-2-3-sok, vagy vicces videók. Csak hogy eltávolodjunk mindentől, ami egész évben körülvesz, és még közelebb kerüljünk ahhoz, ami egész évben messze van.

Nézzük a kisfiunk kerek, nyugodt, boldog arcát. Ezért érdemes.

Lefekvés előtt Benedek mindennap elmondja: - Olyan jó veletek, olyan jó itt! Öleljetek át!

Fejtől-lábtól fekszünk, összebújva, mint a kismalacok.

Nyaralunk. Együtt vagyunk. Megállhatna az idő. Úgy néhány évre…