Gantner Ádám legújabb, Üvegszív című regényében megismerhetjük egy megfáradt kapcsolat szereplőit, akik egykor ugyan szerették egymást, most mégis másnál keresik a melegséget. Vajon hogyan hűl ki egy szerelem? Miért múlik el az egymás iránt érzett vágy? Milyenek egy ilyen pár hétköznapjai? Erre mind-mind választ kapunk a könyvből. A szerző mesél az Üvegszívről.
IgenÉlet: Elolvasva a könyvet, torokszorító érzés fogott el, hiszen - bár a harmincasok táborát erősítem -, mégis ezt látom magam körül. Legújabb könyved egy megfáradt házasságról szól, ahol mindkét fél félrelép. Miért pont ezt a témát választottad?
Gantner Ádám: Az ember negyven elmúltával nyilván bölcsebbé és tapasztaltabbá lesz, és az életében óhatatlanul is az őt igazán érdeklő, körülötte történő dolgok kötik le a figyelmét. Nos, az én jelenlegi életszakaszomban a párkapcsolati problémák és a gyereknevelés körüli nehézségek kapnak kiemelt jelentőséget. Mind a regényemben, mint az életemben nagyon fontos helyen szerepel a generációk közötti különbségek megfigyelése, megélése. Te az Y-nemzedékhez tartozol, én az X-generáció népes táborát gyarapítom, tűz és víz a két nemzedék. Beláthatatlan szakadék tátong a két nemzedék között. De mégis azonos problémákkal küszködünk. A te generációdat éppen annyira sújtják a párkapcsolati problémák (természetesen teljesen más felállásban, hiszen a harmincasoknál teljes mértékben felcserélődtek a nemi szerepek), nálunk, negyveneseknél az életközépi krízis útkeresése, és a "hogyan tovább" dilemma ütötte fel a fejét, amik nyilván kihatással vannak a párkapcsolatok minőségére, megélésére.
IÉ.: Már több könyvet is írtál. A L@tor például a társkeresés világáról szól, melyet saját élményekből írtál. Az Üvegszív is önéletrajzi ihletettségű?
G.Á.: Hatodik kötetes íróként már vagyok annyira „profi”, hogy el tudjak vonatkoztatni a saját személyemtől és a regényeim tartalmától. Úgy tartja a mondás, hogy egy regényt mindenki tud írni. Sőt kettőt is, de akár még hármat is, hiszen a saját életünkbe alászállva, a velünk megtörténtek jó esetben kitehetnek három vaskos regényt. A negyedik könyv megírásával kezdődik az alapvető írói munka, hiszen elfogyott az „otthonról” hozott muníció, kiadtuk már magunkból az addigi életünket. Természetesen az Üvegszívet is a saját gyermekemnek tartom. Óhatatlanul is állandóan „monitorozom” az embereket, a kommunikációs partnereimet, bármilyen beszélgetésfoszlányt a későbbiekben fel tudok használni regényírás során. Tehát a könyvem szereplőit rengeteg eltérő beszélgetésből, megélt történetből állítottam fel.
IÉ.: Az Üvegszív egy csattanóval zárul, de nem jön el a felszabadító megoldás. Miért maradt el a történetből?
G.Á.: Szerintem az túl egyszerű lett volna, és nem is lett volna életszagú a regény sorai között egy boldog végkifejlet. Azért azt még véletlenül se feledjük el, hogy a házasságok negyven százaléka válással végződik, a fennmaradó hatvan százalékot kitevő házasságok működéséről továbbit nem tudunk, csak annyit, hogy nem válással végződik. Na, de attól hogy nem mennek szét a felek, még ugyanúgy gyűrhetik, kínozhatják egymást, élhetnek hazugságban, csak nem mondják ki közösen a boldogító, felszabadító igent - ebben a kontextusban véget vetve a küszködésnek. A megoldás borzasztó nehéz lenne az Üvegszívben, hiszen valójában leegyszerűsítve a regény története a férfi főszereplő felesége iránti vágyának elmúlásáról szól, így megélve házasságuk stációit.
IÉ.: Ha jobban körülnézünk, azt látjuk, egy-egy kapcsolat gyorsan megfárad. A házasságok kiüresednek, majd a felek másnál keresik a boldogságot. Szerinted miért jut ide a párok nagy százaléka?
G.Á.: Ez borzasztóan összetett probléma. Én egyáltalán nem hiszek a női újságok hazug és manipulatív párkapcsolati tanácsaiban, amit rengetegen szentírásként kezelnek, és aszerint próbálják irányítani a párkapcsolataikat. Sajnos a mai ember borzasztóan manipulált a média által. Ebből következik - és most véletlenül sem szeretnék „nemesíteni”-, hogy a legtöbb ember fejében idealisztikus, hazug kép él a házasságról, az örök szerelemben bízva, a holtodiglan közös megéléséről. És az első, második párkapcsolati probléma felmerülése esetén bizony kipukkad az a biztonságosnak hitt, túlidealizált lufi, és jön a szomorú felismerés, majd a kétségbeesés, mentve a párkapcsolati fiaskókat. A másik hatalmas probléma, ha tetszik, ha nem, de a nők túlnőttek a férfiakon. Nagyon is. Innentől kezdve a gyengébbik nem tagjainál már a párválasztásánál borítékolható a kapcsolatuk kudarca, hiszen a legtöbben, kényszerből, de „alulválasztanak". Partner helyett, egy gyereket (férfit) vesznek a nyakukba, és a mégiscsak helyesnek gondolt, bevált nemi szerepek megélése helyett, felcserélve azokat, eleve bukásra van ítélve a párkapcsolat. Egyenes arányban áll a nők megkeményedése a férfiak felpuhulásával.
IÉ.: Ami mindenkit érdekel: van megoldás? Vagy törődjünk bele, hogy ilyen az élet?
G.Á.: Bárcsak nálam lenne a bölcsek köve, de sajnos nincsen. Én az Üvegszívben kérdéseket vetek fel, szituációkat írok meg, amelyekről a legtöbben hallani sem akarnak, hiszen nincsen annál könnyebb, mint struccpolitikát folytatni a párkapcsolatunkban, és hiába is dugjuk a fejünket a homokba, attól még a problémák léteznek, velünk élnek. Jobb tanáccsal nem szolgálhatok, minthogy a kedves olvasó olvassa el a regényemet, nézzen bele az elé tárt tükörbe, és ha nem ismer magára, sem a partnerére, akkor jó irányba halad a kapcsolatában. Ha ismerősnek tűnnek a leírt sorok, akkor legalább tudni fogja, hogy baj van, és ideje lesz tenni valamit a párkapcsolatának megmentése vagy megszüntetése érdekében.
