A szabadság és az emberi jogok. A két legfontosabb, napjainkban a legnagyobb hangsúlyt kapó alapvető érték a XXI. században. Szabadságot hirdetnek mindenhol, a szabad akarat győzelmét, a szabadság adta korlátlanság csodáját. Mégis sokszor érezzük azt, hogy szigorú korlátok között éljük az életünket. Bármerre megyünk, figyelnek minket, meg kell gondolnunk, hogy öltözünk, mit mondunk, hogy viselkedünk. Egyértelmű, hogy be kell tartani a közösségi együttélés szabályait, tehát a béke érdekében egy bizonyos szeletet beáldozunk a szabadságunk tortájából, azonban úgy tűnik, az egészet megették előlünk…

„Szabad országban, szabad ember azt tesz, amit szabad” – szól az ismerősen csengő, kissé cinikus hangvételű, de teljes mértékben igaz megállapítás. A demokrácia eszméje szép dolog, a szabadságra építeni kultúrákat, életeket, ám még is nap mint nap találkozunk a kísérlet kudarcával. Joggal merül fel bárkiben, hogy meddig lehet szabadságnak nevezni azt, amivel rendelkezünk, hiszen szólásunk és cselekedeteink szabadsága addig terjed, míg mások érdekei nem sérülnek. Ezt még el is fogadjuk, hiszen valahogy meg kell oldani a társadalom békés együttélését. Na de meddig mehetünk el? Biztonsági kamerák figyelik minden mozzanatunkat a köztereken, boltokban „a saját biztonságunk érdekében” címszóval.

Sorra buktak ki korábban a telefonlehallgatási botrányok, heti rendszerességgel találkozunk a közösségi oldalak és okostelefonok mögött megbújó titkosszolgálatok hírével. Természetesen „a saját biztonságunk érdekében”. Ehhez nincs köze a gazdasági hírszerzésnek, a politikai nyomásgyakorlásnak, a cenzúrának, és az agymosó marketingnek, a profit hajhászatnak. Dehogy. Ezek csupán a saját kényelmünk és a gyors tájékozódásunk kiszolgálására hivatottak, „a saját biztonságunk érdekében”.

Miért van az, hogy a munkahelyen nem meri elmondani valaki a véleményét, szabadon, őszintén? Miért nem mondja el a politikus egyenesen, érthetően, kommunikációs fogások nélkül az igazságot? Mi alapján van korlátozva a mozgásterünk, amennyiben vállalkozni vagy tanulni szeretnénk? Hol a szabadság határa?

A korlátok szabadságában élünk. Korlátoznak a törvények, a jogaink, mások jogai, az erőltetett, természetellenes társadalmi normák és elvárások. A legnagyobb korlátunk mégis az idő. Mindannyian ismerjük, ha egy nap 48 órából állna, az sem lenne elég. Az idő fogságában, a szabadság korlátai közé kényszerítve tengetjük napjainkat, tapossuk a modern demokrácia malomkerekét. Nem győzöm hangsúlyozni, vannak társadalmi normák, együttélési szabályok és törvények, amelyek megkövetelik a szabadságunk egy szeletének feláldozását a közösség és a béke oltárán. Meglátásom szerint, nem is ezekkel van a probléma, hanem azokkal a liberális agymenésből született kitalált, kreált korlátokkal, melyek a szabadság köntösébe bújtatva korlátozzák mindennapjainkat. Szólásunkat, cselekedeteinket.

Mint láthatjuk, tapasztalhatjuk, életünk és szabadságunk tele van korlátokkal. Ezek nem a természet korlátai. De mi marad nekünk? A gondolat szabadsága - legalábbis ezt hisszük. A propaganda, a meggyőzés válogatott eszközeivel igyekeznek elérni, hogy gondolataink is akörül forogjanak, amit elénk tesznek, legyen az bármilyen téma. A lényeg, hogy elterelje a figyelmet a valóban fontos vagy kényes kérdésekről. Konkrét példákat, eseteket meg sem próbálok felsorolni, kapcsoljuk be a tévét, nyissuk meg az internetet és máris látjuk, miről van szó. Az igazán fontos dolgokról nagyon kevés szó esik, gondolatunk szabadságát is elveszik tőlünk. Legalábbis megpróbálják.

Egy korábbi ÍRÁSOMBAN, már foglalkoztam azzal, hogy mi a tájékozottság és a tudatlanság előnye, vagy éppen hátránya. Gondolataink szabadságának termékeny talajt biztosíthat a békés tudatlanság, ám századunk életvitele bizonyos szinten megköveteli a tájékozottságot. És az ördögi kör bezárult.

Akkor mit tegyünk? Hogy rázzuk le magunkról a bilincset és a szájkosarat? Hogy lépjük át a „szabadság” korlátait?

Nem is tudom… Van nekünk ilyenekre szabadidőnk?!