Elindultunk Budapestről Vörsre, hogy megnézzük Magyarország legnagyobb betlehemét és interjút készítsünk róla a helyi pappal, Mód Miklós atyával. A betlehemért indultunk, de sokkal többet kaptunk. Miklós atya nemcsak a helyi nevezetességről mesélt, hanem arról is, szerinte miért boldogtalanok az emberek manapság. Felvetette, mi jelenthetne megoldást, mi segítene megtalálni a lelki megnyugvást.

IgenÉlet: Alig töltöttünk el néhány percet a templomban, már ennyi idő alatt is láthattuk, hogy nagy a sürgés-forgás a betlehem körül. Mikorra nyúlik vissza a vörsi betlehemépítés hagyománya?

Mód Miklós: Ez a szokás több száz éves minden templomban. Az különbözteti meg Vörsöt a többi településtől, hogy nagyon nagy a hívőkben a vágy, hogy minél jobban megjelenítsék azt a környezetet, ahol Jézus született. Ez a szokás pedig visszanyúlik már 1948-ra. Kapcsolódik az államosításokhoz is, hiszen az egyház sok mindent nem tehetett meg a templomon kívül, de ennek nem volt akadálya. Először csak egy-két négyzetméteren készítették el a Jézus szíve oltár előtt, majd Futó Tibor, Miklósics József, Simon Pista és mások egyre nagyobbat kezdtek építeni. Volt bennük egy komoly igényesség az iránt, hogy fényképek és rajzok alapján a valódi környezetet jelenítsék meg. Ennek a betlehemnek a mérete és szépsége is Futó Péter (nem rokona Futó Tibornak, aki kezdte az építést) nevéhez köthető, akit tavaly, 45 évesen temettem el. Már nyáron elkezdte gyűjtögetni a kis tuskókat, görcsfákat. Nagyon szívén viselte a betlehem sorsát. Körülbelül tíz évvel ezelőtt lett a betlehem ilyen nagy méretű, így betelt az egész oldalhajó, mára körülbelül 50 négyzetméteres alapterületű. Ezentúl nem a méretet fogjuk növelni, hanem a részletgazdagságot. Például két évvel ezelőtt itt volt a budapesti Planetáriumból egy csillagász, aki hozott egy olyan programot, amely megmutatta, hogy 2022 évvel ezelőtt milyen csillagképet lehetett látni Betlehemből ebben a decemberi időszakban. Kinyomtattuk és csináltunk belőle egy kis égbolt cikkelyt.

IÉ.: 2022 éve?

M.M.: Azért 2022 évvel ezelőtt, mert Jézus nem a nulladik évben született, hanem az időszámításunk előtt hét évvel. Ugyanis Nagy Heródes, aki elrendelte a gyerekgyilkosságokat, már Krisztus előtt 4-ben meghalt. Tehát Krisztus időszámításunk előtt 7 és 4 között születhetett.

IÉ.: Elhunyt a „főépítész”. Ki fogja a szerepét átvenni a jövőben?

M.M.: Az itteni férfiak próbálják lemásolni az eddigieket.

IÉ.: A munkálatokat hogy kell elképzelni a gyakorlatban? Mennyivel advent előtt kezdik a tervezést?

M.M.: Van egy 5-6 fős húzómag a férfiak között, akik már hetekkel korábban elkezdik a tervezést. Szent Márton a templomunk védőszentje, ezért november 11-én búcsút tartunk. Ahogy vége az eseménynek, indul az első nagy akció, a mohagyűjtés. Utána pedig két hét alatt megépítik a betlehemet. Sokan még szabadságot is vesznek ki ezért. Vannak, akik tevékenyen nem vesznek részt a munkálatokban, de adnak alapanyagokat a megvalósításhoz, vagy sütit sütnek.

IÉ.: A koncepció kinek a nevéhez köthető?

M.M.: Alapjaiban ugyanazt próbálják leutánozni, mint ami Futó Péter nevéhez kötődött. De mindig vannak új és új ötletek. Most például valaki kitalálta, hogy ne faházat építsünk, hanem barlangot, mert Betlehem körül az állatokat barlangokban tartották. Hamarosan jön hozzánk Székely püspök úr előadást tartani, kíváncsiak leszünk a véleményére, mert ő élt Betlehemben (a mai napon, december 20-án látogatott el Székely János püspök Vörsre – a szerk.). Nekem tanácsadóm is volt, amikor építettem a Jézus-ösvényt Kolontár-Devecser-Somlóhegy határában, tizennégy kilométeren keresztül. Az ösvény Jézus egész életét megjeleníti, ott van a barlang, Názáreti ház, Keresztút, az Öröm útja. A Biblia évében építettem, 2008-ban. Mária-kútját például kikerülte a vörösiszap, pedig elég mélyen van. Érdekes. Visszatérve. Az egész betlehemépítés igényessége találkozik az én múltammal.

IÉ.: A betlehem nagyrészt természetes anyagokból készült. Tudatosan törekednek a természet kincseinek használatára?

M.M.: Ez inkább ösztönös. Én iszkázi gyerek vagyok, falusiként számomra is alapvető, hogy természetes anyagokkal dolgozunk, ha lehetséges. A kérdés az, hogy mennyire építsük bele a saját földrajzi sajátosságainkat a betlehembe. Ha azt mondjuk, hogy makettet csinálunk Betlehemről, akkor nem illik bele a gémes kút, a kócsag vagy például a vadlúd és a vizes rész. Viszont meggyőződést adott egy korábbi tapasztalatom. A kilencvenes években kint éltem Olaszországban, és ott egy kolostorban egy kanadai paptestvéremmel együtt megbízást kaptunk a vezetőnktől, hogy gyűjtsük össze a betlehemeket, melyeket 54 országból hoztak, ezeket pedig a kolostor kerengőjében állítottuk ki. Mindegyik nemzet a saját jellegzetességét belevitte a kompozícióba. Például az egyiptomi betlehem ébenfából készült, tiszta fekete volt a kis Jézus is. A brazilok zsákszövetből hozták létre a figurákat. A franciáké egy hatalmas vásártéren rengeteg figurával kiegészítve épült meg, volt olyan kicsi is, amelyet kókuszdióban készítettek el. A magyaroké különleges volt, mert a mi elképzelésünk szerint egy kis kápolnában született meg Jézus. Nekünk is keresnünk kell a saját különlegességeinket. Én is ezt adtam mottónak ebben az évben: lokalitás és lelkiség. Mindaz az érték, amit mi a kereszténységben képviselünk, hogyan valósulhat meg lokális körülmények között. Mi nem tudunk világot megváltani, nem is a mi dolgunk, de keresni kell, hogy a helyieknek hogyan lehetne jobb a közérzete, hogyan lehetne jobban összehozni az embereket. Sajnos már itt is atomizálódik a közösség. Azonban a betlehem összehozza őket, de nemcsak a betlehem; itt a faluban van egy kis tűzoltómúzeum, melyet a lakosok építettek önkéntes munkában. Csodálatos, hogy az emberek így összefogtak annak idején.

IÉ.: Európa, de legalábbis Magyarország legnagyobb betleheme található Önöknél. Évente emberek tízezrei jönnek megnézni, akár még külföldről is. Mi lehet a titkuk, mitől lett ilyen felkapott Vörs?

M.M.: Szerintem az igényesség állhat ennek a hátterében. Másrészt pedig az, hogy már rendkívül régóta, ahogy korábban is említettem, 1948 óta formálják, alakítják az emberek a vörsi betlehemet. De más településeken is vannak gyönyörűek, például Zalaváron. Drukkolok nekik, mert a fiatalokat is biztatni kell. Tavaly nekünk is több ifjú segített, de aztán elmentek egyetemre, főiskolára, nehezen tudnak hazajönni vizsgaidőszakban. Ez is szomorúság. Azért fogunk a lengyelek előtt kihalni, mert velünk ellentétben náluk nagyon magas a fiatalok aránya. Böjte Csaba is hirdeti, hogy legyenek fiatalok, gyerekek. Azt mondta, hogy minden karácsonyfa alatt legyen egy baba. Nálunk egyre kevesebben vannak. Pedig élni kell a falunak és a jövő nemzedékének. Nagyon kevés a gyerek, én csak egyet kereszteltem tavaly. Böjte Csaba vágyát azzal egészíteném ki, hogy olyan szülők kellenek, akik tisztességesen fel is nevelik őket.

IÉ.: Ön szerint mi az oka, hogy egyre kevesebben vállalnak gyermeket?

M.M.: Ez egészen biztosan a fogyasztói társadalom következménye. A Nyugat minden rossz dolgát átvesszük, a mi identitásunk viszont nem nyugati, hiszen keleti gyökerekkel rendelkezünk. Minél nagyobb a jólét, annál inkább azt gondolják a szülők, hogy nagy anyagi bázist szeretnének a gyermeküknek, ezért nem vállalnak többet. Már a múlt században megjelent az egykézés jelensége. Minél nagyobb földje volt valakinek, annál kevesebb gyereke. Döbbenetes, hogy Afrika egyes országaiban nőtt a születések száma, ahol egykor egy anyára 6 gyermek jutott, most 9,5. Sajnos ma Magyarországon sok szülőnek sincs jövőképe, nincs biztonságérzete.

IÉ.: Úgy tűnik, hogy ez már tudatalatt is működik, szinte genetikusan benne van az emberekben.

M.M.: Nagyon nagy tisztelője voltam/vagyok Kopp Máriának, akinek a nevéhez köthető a Három Királylány, Három Királyfi Mozgalom. Ő kezdett el foglalkozni azzal, hogy megtaláljuk azt a pozitív aspektust, ami arra sarkallja a fiatalokat, hogy merjenek gyermeket vállalni. Ma nagyon nehéz lehet ebben az elszigetelt társadalomban. Kell, hogy összejárjanak a családok, kinőtt gyerekruhát cseréljenek, beszéljék ki magukat. Hiányzik, hogy a családok összetartsanak. A családközösség segít a családok hosszú távú fennmaradásában. Igaz, az állam megpróbálja őket támogatni, tud adni bablevest, egészségügyi papírt a bajban, de a személyt soha nem éri el. Ugyanúgy tud adni családi pótlékot, de nem tudja biztosítani a személyes szeretetet, melyet az anyába bele kell nevelni. Hozni is kell a családból, de tanulni is lehet, hogy egy édesanya mennyit foglalkozzon például a gyerekekeivel. Ma már nagyon sokat kell tanulniuk a szülőknek a nevelésről.

IÉ.: Visszatérve a karácsonyhoz. Említette a nyugati világ hatását. Hogy látja, manapság milyen szellemisége van az ünnepnek, mit jelent ma a karácsony embereknek?

M.M.: Számomra két irányvonal különíthető el. Van egy nagyon jó eszme, lelkesek az emberek, majd ez a csapat elkezd intézményesülni, kiépítik a rendszereket, közben elveszik az eszmeiség. Kiöntik a gyereket a fürdővízzel. A karácsony esetében is ugyanez a helyzet. Már az számít, hogy milyen képeslap, milyen ajándék legyen. Az üzleti világ rátelepedett az ünnepre. Már az a lényeg, hogy fogyasszunk, az ünnepeknek is ki kell szolgálniuk a globális világot. Ám van egy másik vonal, azok, akik az élet értelmét keresik. Vagy gyerekkorukból hozzák magukkal ezt a motivációt, vagy magányosak, és ebbe az irányba fordulnak. Minden embernek kellene szeretetet kapnia. A vallásnak az az alapja, hogy segíti az embert saját maga megtalálásában, hiszen nem mindegy, mivel telik el az a kis idő, melyet születésünk és halálunk között itt a Földön töltünk. Itt a karácsony lényege. Két dolgot tapasztal meg, aki vallásos: az egyik, hogy Isten vállalta, hogy szegényes körülmények között szinte magányos lesz értünk, vagyis vállalja azt az emberi sorsot, amit nekünk a kiszolgáltatottság, a nehézségek, a rossz társadalmi körülmények jelentenek. Nekünk a vallás azt jelenti, hogy ebben a sorsban van egy olyan bázisunk, egy olyan személy, nem tárgy, hanem személy, aki segíthet, akkor is, ha problémáink vannak.

IÉ.: A vallás felé (vissza)fordulás jelenthet megoldást?

M.M.: Én nagyon alacsonyra és szélesre teszem ezt a spektrumot. Normális dolog az lenne, hogy a gyerekeket is elérjük a hitoktatással. De ezt az állam nem tudja megoldani. A megoldás a nevelés. Milyen könnyű dolga van annak, aki jó nevelést kapott! Az nem megoldás, hogy hagyjuk, hogy a gyerek döntsön mindenről. Erősíteni kell a családokat, hogy jó irányba neveljék a gyerekeket, vagyis emberségre, egymás tiszteletére, szeretetet adni, nemcsak kapni. Ha pedig nincs a gyereknek egy biztonságos háttere, akkor a nevelési intézményeknek kell megtanítani a gyerekeket ezekre a dolgokra. Jézus születése, a karácsony is arra hív meg bennünket, hogy az élet minden helyzetében és körülményében növekedjünk a szeretetben.

Sinkovics Szilvia