Minden oké? Tényleg? És jó ez neked? - Felidéző

okt. 27., 2017

Minden oké? Tényleg? És jó ez neked? - Felidéző

Mára már közhely, hogy mind gondolkodás, mind kommunikáció terén hajlamosak vagyunk a legkisebb ellenállás irányába menni, a magunk részéről a legkisebb erőfeszítést tenni. Azaz nem igazán hatolunk mélyre, nem gondolkodunk, elfogadunk készre gyártott paneleket. Persze nem mindannyian, mindig tisztelet az egyre kevesebb kivételnek, de SERES KRISZTA minapi cikke is arra világított rá, hogy bizony egyre könnyebben ráülünk a negatív hullámra, s nem igazán tiszteljük az önálló, ám a miénktől akár eltérő véleményt.

Miközben ezen tűnődtem, pont beleakadtam egy angol nyelvű írásba, mely az OK, azaz oké szó felületességét ecseteli.

Mi, magyarok is egyre gyakrabban mondjuk, oké. Helyeslőleg, lemondólag, érzéseket kifejezőleg. De nézzük, miért is csapda, ha mindenre rábólintunk.

1. Az „okézás” leszoktat a gondolkodásról

Ha csapatmunkában valamire rávágjuk, oké, az azt is jelenti, megadjuk magunkat a többség akaratának, beleegyezünk abba, amit a határozottabb fél képvisel, így a fáradságot sem vesszük arra, hogy saját ötleten agyaljunk, kihasználjuk a kreativitásunkat.

2. Ha minden „oké” számodra, unalmassá válhatsz

Mások, de a magad számára is. Ha valaki hozzád fordul, s őszintén kíváncsi a véleményedre, akkor azt várja, hogy hosszabban, alaposabban kifejtsd, amit gondolsz. Ha rávágod, hogy szerinted rendben van a cselekedete, minden oké, amit csinál, azzal érdektelenséget mutatsz, s akár a bizalmát is elveszítheted. Ráadásul az állandó tőszavas válaszok téged is leszoktatnak a helyzetek többoldalú elemzéséről.

3. Az „okézás” azt jelenti mások számára, hogy megalkuvó lehetsz

Ebben némileg benne van az első két pont zanzásítva, de gondoljunk bele: igaz lehet. Ha mindenkinek mindenre helyeselsz, több dolgot is jelenthet: vagy félsz vállalni a saját véleményed, mert függsz másoktól, félsz másoktól, behódolsz másoknak, alárendelt szerepben érzed jól magad. Vagy: nincs ötleted, nem érdekel sem a körülötted lévő világ, sem a magad helye benne, minden úgy jó, ahogy van. Ezek nem csak a közösségi interakcióban, de a saját jellemfejlődésed szempontjából sem szerencsés attitűdök, mert az ember nem mondhat le magáról, az épüléséről soha.

A cikk írója hangsúlyozza, ő soha nem használja az „oké, rendben, helyes, szép, jó” szavakat magában. Ha ezzel is kezdi a válaszát, mindig kifejti néhány további mondatban, mit is gondol valójában adott dologról.

  • Hogy tetszett a cikk? – kérdezik.
  • Rendben volt, de lenne még néhány kérdésem. 
  • Jól nézett ki X.Y.?
  • Jól, de a ruha színe nem volt a legszerencsésebb. 

vagy:

  • Jól, különösen a frizurája tetszett stb.

Lehet, hogy az egész írás erőltetettnek tűnik egyesek számára, s bevallom, én is így éreztem, mikor elsőre felületesen átfutottam. Aztán belegondoltam, milyen veszélyes tendencia, hogy sorvad el a szókincsünk, hogy egyre több a funkcionális analfabéta, hogy a gyerekeink tőszavakkal, rövidítésekkel, emojikkal, szlenggel kommunikálnak, hogy a média készre rágott anyagokat tálal elénk. Nincsenek vitaműsorok, nem láttatják a történéseket több oldalról, nem kényszerít semmi véleményalkotásra, magunkba mélyedésre. Így gondolkodjunk el a tőszavas, helyeslő, beletörődő magatartásunkon! 

Vona-Szabó KrisztaVona-Szabó Kriszta

Kapcsolódó cikkek

Hozzászólások