Az Egysorosok irodalmi szempontból is egy új versformátumot szeretne teremteni, kicsit haiku szerű, de annál egy fokkal talán még rövidebb is lehet – Facebook-chaten készítettünk interjút Sophie Tarival, akinek pozitív személyisége, kreativitása még így is átjött. Frappáns egysorosokat ír, amelyek becsempészhetik a kortárs irodalmat rohanó világunkba.

IgenÉlet: Az Egysorosaidra figyeltünk fel, amik nagyon megtetszettek. Mikor és miért kezdted el írni őket?

Sophie Tari: Az anyanyelvem iránt érzett lelki honvágyamnak „köszönhetően” pattantak ki fejemből az Egysorosok. Én pár éve Londonban dolgozom Art Directorként és keveset beszélek magyarul. Egy másik nyelv tükrében döbbentem rá a magyar nyelv lefordíthatatlan, kreatív virtuozitására. Ezáltal döbbentem rá, hogy egyetlenegy érzés is lehet művészet. És mindez formát ölthet egy szóban. Egy jó versből is sokszor egy sor üt minket igazán szíven. Az Egysorosok rövidségük ellenére is teljes értékű írások, rohanó tempónkban is élvezhetőek. Azáltal, hogy naponta publikálok egyet az Instagramon, egy új generáció számára létrehoznak egy új formátumú, online elérhető irodalmi kötetet és közeget. Nagyon szeretnék pozitivizmust teremteni a kortárs magyar költészetben.

IÉ.: Korábban is foglalkoztál irodalommal vagy költészettel?

S.T.: Amióta az eszemet tudom, írok. Kiskoromban karácsonykor minden évben írtam magamnak a következő karácsonyra egy levelet. Amúgy a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen diplomáztam animáció szakon, előtte pedig a Baár-Madas gimnáziumba jártam, ahol nagyon erős irodalmi alapot kaptam.

IÉ.: Nagyon frappánsak az egysorosok, hogyan születnek? Gondolkodsz rajtuk, vagy egyszer csak beugranak?

S.T.: Szeretnék erről majd egy tanulmányt írni, mert azt fedeztem fel az Egysorosok által - azon túl, hogy egy Csíkszentmihályi-féle FLOW élménybe kerültem -, hogy a kreativitásra is lehet gyúrni.

IÉ.: Hogyan?

S.T.: Pont úgy, ahogy konditerembe jár az ember, és egy év alatt átalakíthatja a testét. Van egyfajta nyitottság, látásmód, talán lélekhangszín, amire ráhangolódtam, és egyre könnyebben veszek észre olyan képeket, amikből lehet egy jó egysoros. Sosem agyalok rajtuk, olyan, mintha maguktól jönnének. De tudom, azáltal, hogy naponta leírok párat, egyre erősebbek születhetnek, mert én magam is kritikusabbá válok velük szemben.

IÉ.: Milyenek a visszajelzések az Egysorosokkal kapcsolatban?

S.T.: Ez a legváratlanabb oldala. Nagyon sokáig vívódtam magamban az írásaim kapcsán, hogy ennyire meg merjek-e nyílni, hogy mit gondolnak majd rólam a hozzám közelálló, számomra fontos emberek. Katartikus belső élményt jelentett, amikor eljutottam oda, nem számít, ki hogyan vélekedik, sikerült ledöntenem ezt a falat. Rengetegen írnak, több kiadó is megkeresett már, a legjobban az esett, hogy valaki felgraffitizte két Egysorosomat is Szegeden. (A Művészet sosem ART), és elküldte nekem fotón.

IÉ.: Hogy látod, az internet mennyire idegenítette el a fiatalokat, vagy akár az embereket az irodalomtól, a nyelvtől?

S.T.: Azt gondolom, hogy a világ rossz értelemben gyorsult, szokásos klisék az információval, social mediaval - ezt ki sem fejtem. De amit én érzek, az az, hogy ezzel szemben az érzelmeink megéléséhez szükséges idő nem gyorsul, ugyanannyi időbe telik szerelembe esni, mint az internet előtt, de abban biztos vagyok, hogy ma a Háború és Béke 100-ból 99 fiatalnak baromi unalmas, lassú regénynek tűnik. Az Egysorosok irodalmi szempontból is egy új versformátumot szeretne teremteni, kicsit haiku szerű, de annál egy fokkal talán még rövidebb is lehet, ami teljesen befogadható az állandó, nonstop képernyőgörgetés közben is az erre nyitott embereknek.

IÉ.: Van példaképed?

S.T.: Mindig megrettenek attól, hogy mindhárom öngyilkos lett. Márai Sándor, Hemingway és Virginia Woolf. A költők közül Karinthy, Radnóti és Weöres Sándor. Márai Sándor írásaiban mélyedtem el a legjobban, az a célom, hogy mindent elolvassak tőle, amit valaha írt (már majdnem megvagyok a listával). Az fog meg benne a leginkább, hogy megfejtette az élet megfejthetetlenségét. Írásai megnyugtatják a bennem lévő riadalmat. Totálisan olyan, mintha egy tanítómesterem lenne, rendkívüli szinten hat rám. A kedvenc műveim tőle Az Igazi és a Sirály.

IÉ.: Külföldön élsz. Miért költöztél ki Angliába?

S.T.: Londonba bele vagyok zúgva. Annyira inspiráló város, hogy mindig is úgy terveztem, hogy szeretnék itt élni pár évet az életemből, és nagyon örülök, hogy ezt sikerült valóra váltanom. A diplomám megszerzése után költöztem ki, kaptam egy szuperjó gyakornoki állásajánlatot a Cartoon Networktől.

IÉ.: Nagyon kreatív vagy. Szerinted Te más szűrőn látod a világot, mint a többi ember?

S.T.: Szerintem mindenki más szűrőn keresztül látja a világot.

Az Egysorosok ITT olvashatóak.