Lassan már nem telik el úgy nap, hogy ne hallanánk állatkínzásról szóló brutális történeteket. Tegnapi hír: egy kazincbarcikai férfi terepjáróból lövöldözött – nem csak kóbor – kutyákra. Az egyébként vadászként dolgozó úriember a hatóságoknak azt állította, az önkormányzat megbízásából „altatja” el a kóbor ebeket. A törvény azonban nem teszi lehetővé az önkormányzatoknak, hogy ilyen cselekedetekre felhatalmazást adjanak. Nagyon valószínű tehát, hogy egy magánember magánakciójáról van szó.

Az állatokat gyilkolók egyre agresszívebbek és egyre leleményesebbek, már ha ezzel a témával kapcsolatban használhatjuk ezt a kifejezést. Nagyon-nagyon sokan értetlenül állunk az effajta cselekedetek előtt. Milyen lelkivilág, milyen emberi természet kell ahhoz, hogy valaki hidegvérrel, kegyetlenül, irgalom nélkül verjen agyon egy másik élőlényt? Egy gyengébbet, kiszolgáltatottat, legtöbbször szeretetre vagy nyugalomra éheset. Nem a hatásvadászat a célunk, de higgyétek el, ezt a cikket még megírni sem könnyű, mert ilyesmivel nem szívesen szembesül az ember. A puszta gondolat, a monitoron tárgyilagosan villódzó szavak is felkavarják a magunkfajta, pacifista ember lelkét. Felfogni sem tudjuk, mi mozgathatja akció közben ezeket a hóhérokat. A motiváció megértéséhez segítségül hívtunk egy szakembert, Bimbó Melinda klinikai szakpszichológust. 

Az ÁLLATVÉDŐRSÉG statisztikái szerint Magyarországon naponta 5-10 olyan állatkínzásos eset történik, melyben a rendőrség segítségét kérik. De sajnos nagyságrendekkel több olyan történet lehet, melyek rejtve maradnak a hatóságok és a közvélemény előtt.

A teljesség igénye nélkül álljon itt az elmúlt időszakból néhány eset, melyek nyilvánosságot kaptak:

• Tavaly júniusban Lentiben egy barátjánál vendégeskedő férfi szétverte egy macska fejét egy kövön, mert idegesítette a cica nyávogása. Logikus, nem?
• Szintén még tavaly nyáron történt a deteki eset, mely azonban csak ez év elején került a figyelem fókuszába: a borsodi település alpolgármesterének fia agyonvert egy kutyát, erről videót készítettek, melyet fel is tettek a Facebook-ra. Az állatvédők és a jóérzésű emberek január 17-én tüntettek a deteki gyilkos háza előtt. Február 20-án pedig nagyszabású tüntetést szervez több állatvédő szervezet Budapestre.
• Nyílpuskával lőttek orrba egy szopós borjút Zalában, Rádiháza és Tófej között októberben. Miért? Mert. Csak.
• Hajdúböszörményben két fiatal hurokkal befogott egy kutyát, majd agyonverték és elásták. Tettükre nem tudnak magyarázatot adni. Ez megint a „csak” esete.
• Januárban több, kutyák elleni támadásra is fény derült. Az ok: a kutyák hangosan ugattak. Gárdoson egy férfi légpuskával lőtte le a szomszédja kutyáját annak ütemes csaholása miatt. Egy másik esetben, Hajdúnánáson egy férfi mérgezett keksszel próbálta megölni szomszédja négylábúját, de a gazda időben észrevette a kísérletet, s feljelentést tett.
• Házilag készített lándzsával szurkálta össze szomszédja fészerbe zárt bullterrierjeit egy nyíregyházi férfi.
• Február 6-án Nyírmadán egy 26 éves fiatalember karókkal agyonverte a helyi játszótérre betévedő őzet. A falubeliek számon kérték tettét, ő elmenekült. Később a rendőröknek azt mondta, azért követte el a brutális tettet, hogy hazavigye és megfőzze a vadat.
• A legfrissebb eset pedig a fent is említett kazincbarcikai lövöldözés.

Az állatvédelmi törvény szerint állatkínzásnak minősül „az állat szükségtelen, fájdalmat okozó bántalmazása, vagy olyan hatást eredményező beavatkozás, bánásmód, valamint szükségleteinek olyan mértékű korlátozása, amely tartós félelmet vagy egészségkárosodást okozhat…”

A törvény azt is rögzíti, hogy az állatot nem szabad:

• kínozni
• emberre vagy állatra uszítani, illetőleg állatviadalra idomítani
• a kíméletét nem biztosító módon mozgatni és szállítani, elhelyezni
• a teljesítőképességét felismerhetően meghaladó teljesítményre kényszeríteni
• természetellenes és önpusztító tevékenységre szoktatni      

Az állatvédelmi törvény azonban meglehetősen fiatal. 1998-ban mondta ki az Országgyűlés, hogy törvénnyel kívánja elősegíteni az állatvilág egyedeinek védelmét, fokozni az emberek felelősségtudatát az állatokkal való kíméletes bánásmód érdekében, valamint meghatározták az állatok védelmének alapvető szabályait. Az állatkínzók azonban fittyet hánynak a szabályozásra.

Úgy vannak vele, hogy az állat „csak” állat, az embernek kiszolgáltatott, alárendelt fajok csoportja, akikkel mi, a „tápláléklánc” csúcsán lévők bármit megtehetünk. De az állatokat bántalmazók valószínűleg nem csak mindenhatóságuk teljes tudatában követik el kegyetlen tetteiket, komoly személyiségtorzulás is állhat cselekedeteik hátterében.

Vannak, akik élvezik

Hogyan lehet felfejteni az ilyen viselkedés okát? – tettük fel a kérdést Bimbó Melinda klinikai szakpszichológusnak.

„Feltehetően nem homogén csoportot alkotnak azok, akik vétenek az állatok ellen. Sajnos van/volt hagyománya Magyarországon az élőállatok embertelen szállításának, a telkeken, kertes házakban láncon, gyakran étlen-szomjan hagyott kutyák tartásának, vagy az ivartalanítás hiánya miatti macskaszaporulatnak. Ezek az emberi nemtörődömség, durvaság példái, amelyek az állatoknak jelentős szenvedést és gyakran halált okoznak. Emellett vannak olyan emberek, akik számára kifejezetten élvezetet nyújt a másik élőlény szenvedését előidézni, végignézni. Legsúlyosabb formában ez a viselkedés az antiszociális személyiségzavarral élők sajátja. Ők azok, akik nem képesek tanulni a tapasztalataikból, nem szoronganak, és ’empátiás vaksággal’ vannak megverve, teljesen hidegek, ridegek az áldozat szenvedése iránt. A valósághoz való viszonyuk viszont megtartott, vagyis pontosan tudják, hogy amit elkövetnek az bűn, a cselekmény elkövetésének idejében beszámíthatóak, vagyis büntethetők is. Természetesen nem mindenki szenved antiszociális személyiségzavarban, aki állatokat kínoz. Az viszont nagyon valószínű, hogy nagyfokú agresszivitás, és ennek hátterében valamilyen frusztráció, sokszor mély elutasítottság, szeretetlenség áll. Sokan kaotikus szülői háttérrel nőnek fel, a szülők maguk is agresszívek, egymáson és a gyerekeiken vezetik le a feszültségeiket. A gyerekek így egy olyan közegben nőnek fel, ahol az abnormális viselkedés számít ’normálisnak’. Nincsenek olyan kötődési figurák, szerethető felnőttek, akik mellett meg lehetne tanulni, hogy a feszültség levezetésének, a konfliktusok rendezésének vannak szerencsésebb módjai is. Érzéseiket, indulataikat nehezen tudják szabályozni. A gyermekkori bántalmazást sokan úgy élik túl, hogy azonosulnak az agresszorral, és ők maguk válnak bántalmazói más gyerekeknek, állatoknak, saját maguknak” – mondja Bimbó Melinda. „A gyermekkori bántalmazás, elnyomás, agresszív, szeretetlen légkörben való nevelődés komoly személyiségtorzulást eredményezhet, de azért nem válik mindenkiből potenciális gyilkos, aki nehéz körülmények közül jön. Szerencsére sok gyermekkori elhanyagolást, bántalmazást átélt személy nem válik bántalmazóvá” – hangsúlyozza a szakember.

Bimbó Melinda úgy látja, „lehet egy ember valóban dühös egy állatra, pl. mert rossz helyre piszkított, vagy kiásott egy bokrot stb., de az állatkínzások mögött munkáló belső feszültség aránytalanul nagy az állat viselkedéséhez képest. Ráadásul, míg egy egészséges ember képes gátat szabni az agresszív ösztöneinek, addig az állatokkal szadista módon viselkedő embereknél éppen ennek a gátlásnak a hiánya tapasztalható. Korlátozás nélkül kiélik indulataikat az állaton.”

Ennek a viselkedésformának pedig még súlyosabb következményei is lehetnek. Kérdésünkre, miszerint ezek az emberek az állatok után fordulhatnak-e embertársaik ellen is, egyértelmű igen a pszichológus válasza.

Látható, hogy az állatkínzás igen távolra mutat, s igen komoly következményei is lehetnek. Aki egy védtelen, kiszolgáltatott állattal kegyetlenül bánik, s tettének nincs komoly következménye, könnyen magáévá teheti a problémamegoldás tettlegességgel járó attitűdjét. Éppen ezért nagyon fontos a közbelépés.

Bimbó Melinda szerint a beavatkozásoknak több szintje van. „Az egyik maga a törvényi szabályozás. Fontos, hogy megszületett az állatvédelmi törvény. Az a tény, hogy pénzbírság és letöltendő börtönbüntetés jár az állatkínzásért, a frusztrációját másokon levezető emberek egy hányadát valószínűleg visszatartja attól, hogy állatokat kínozzon, attól meg pláne, hogy ezt fotóval, névvel (saját profillal) feltegye közösségi portálokra” – véli a szakember. „Ha a lakókörnyezetünkben azt tapasztaljuk, hogy valaki állatokat bánt, vagy a háziállatát nem megfelelő módon tartja, érdemes ezt szóvá tenni. Különösen fontos, ha gyerekekről van szó. Ha szülőként, tanárként vagy egyszerűen arra sétáló idegenként az látjuk, hogy pl. fiúk kővel dobálnak kutyát, macskát, vagy bogarakat kínoznak, nagyon határozott szavakkal azonnal állítsuk le őket! Érdemes beszélgetni is velük arról, hogy amit tesznek, az az állatnak vajon milyen érzés lehet. Ha azt tapasztaljuk, hogy a szomszédunkban télen befagy, nyáron nincs vize az állatnak, vagy nem tud hova behúzódni a kánikulában, stb. érdemes ezt először a szomszédnak megemlíteni. Ha úgy érezzük, hogy nagyon zűrös annak az embernek/családnak az élete, az állattartása, és nem szívesen konfrontálódunk vele, akkor forduljunk a hivatalos szervekhez, például az Állatvédőrséghez."

De mit tehetünk, ha már többről van szó? Kötelezhető-e az állatkínzó kezelésre? – fogalmazzuk meg a mindannyiunkat fogalkoztató kérdést.

A szakpszichológus hangsúlyozza, hogy „az állatkínzók pszichoterápiás kezelése csak akkor lehetséges, ha az elkövető önként hajlandó erre. Ha súlyos személyiségzavar áll a bűncselekmény hátterében, akkor a mai tudásunk szerint a kognitív terápiás eljárások közül a Young-féle sématerápia és a Linehan-féle dialektikus viselkedésterápia jelenthet segítséget, a pszichoanalitikus irányzatok közül pedig a mentalizáció és az áttétel központú pszichoterápia. Ezekkel a módszerekkel is csak azoknál a személyeknél lehet eredményt elérni, akiknél a bűntudat átélésére való képességnek valamilyen csíráját fel lehet fedezni. Jóval olcsóbb és jóval hatékonyabb megoldást a megelőzés kínál.”

Egységben az erő

Látható, hogy több fronton kell harcolnunk az állatkínzók ellen, az állatok védelmében. Mert az állatok védelme a saját családunk, szeretteink védelmét is jelenti. Az állatkínzás kérdése olyan össztársadalmi ügy, melyben állatvédelmi- és büntető törvénynek, morálnak, civil szférának, családi mintáknak együtt kell működniük. Szerencsére már számtalan állatvédő szervezet működik szerte az országban. Egyik ilyen a portálunkon is bemutatott ÚJPESTI ÁLLATMENTŐ LIGA, vagy az Állatvédőrség. A közösségi oldalakon is számos, szerető gazdikból, jó szándékú magánemberekből álló csoportot találunk, akikhez bátran fordulhatunk, ha bármilyen segítségre van szükségünk.     

Ahogy Bimbó Melinda fogalmaz: „Az állatok sok mindenre megtanítanak bennünket. Gyerekként egy társállat mellett könnyű és élvezetes megtanulni az állatok szeretetét és a felelős állattartást. Az iskolai tananyaghoz is több szálon lehet kapcsolni az állatvédelmet. A prevenciónak az állatkínzástól látszólag távol eső, ám nagyon is ide tartozó területe a kisgyerekes anyák és családok segítése. Azok az emberek tudnak szeretettel viszonyulni a náluk kiszolgáltatottabb lények (pl. állatok, gyerekek, idősek, betegek) felé, akik csecsemőként, kisgyermekként maguk is szeretve voltak.”

Mi ott leszünk a jövő szombati tüntetésen. A témát folytatjuk.

(A nyitókép forrása: Facebook)

(Az írás 2016. február 9-én jelent meg.)