Czár-Juhász Gabriellát évek óta ismerem. Melegszívű, fantasztikus nő, akiről első pillantásra megmondható, hogy segítő. Ezt az ember ösztönösen megérzi egy olyan személy társaságában, akinek még a mozdulatai is empátiát sugároznak. Gabi konduktor-tanító, mozgássérült gyermekekkel foglalkozik. Egy véletlen – bár olyanok, mint tudjuk, nincsenek – „esett szerelembe” a Pető Intézet szellemiségével, hogy aztán a fejlesztésre tegye fel az életét. Néhány hónapja egy új szerelem is beköltözött az életébe: a gyönyörű Olívia édesanyja.

IgenÉlet: Mit is jelent a foglalkozásod: konduktor-tanító?

Czár-Juhász Gabriella: Nagyon nehéz erre röviden válaszolni úgy, hogy valóban érthető is legyen, mit is csinál egy konduktor, mikor dolgozik. Azt gondolom, Pető professzor névválasztása a szakmánkra több mint találó. Ha az ember rákeres a szó jelentésére, sokféle meghatározásra bukkanhat: jegykezelő, sofőr, villamosságot vezető anyag, egy sebészeti műszer, turisztikai útmutató, karmester. Ha részletesebben elolvassuk ezek magyarázatát, az az érzésem, hogy igen, ez valahogy mind lettem a Pető Intézetben tanult szakmám által. Az ellenőr és iránymutató, aki miután „leellenőrizte” a gyermek állapotát, teljesítményét – jaj, de rossz és erős szavak ezek! – a hiányosságok és hibás működések összességét állandóan szem előtt tartva, elindítja az úton, a megfelelő és a legszükségesebb támaszt nyújtva. A szállító, a rávezető, vagyis az agyi idegpályák összekötéseit segítő vezető, aki az aprólékosra lebontott mozgásformák tanítása és gyakoroltatása által segít a sérültnek megtalálni az önálló kivitelezési formát. A műszer, ami a test mélyen lapuló sebeihez irányítja a segítséget. Vagyis a sérülést kialakító mélyre, a központi idegrendszerre igyekszik eljutni, így az egészet formálni, nem csak a felületi sérüléseket kezelni. A kísérő, aki eligazítja az embert, irányt mutat az ismeretlen helyen és végül, az amúgy önmagában jól működni képes, apró zenészeket finoman zenekarrá vezénylő karmester. Valahogy ezt mind teszi a konduktor, aki egy sérült idegrendszerrel világra érkezett gyermekkel vagy felnőttel foglalkozik. Olyan tanár, aki játékosan, de szakmai tudással jól megalapozottan rávezeti a sérültet a megoldásokra.

IÉ.: Ez gyönyörű megfogalmazás. A segítő szakmák esetében mindig adja magát a kérdés: miért ezt a hivatást választottad? Van családi érintettséged?

Cz.J.G.: A családomban nem találkoztam mozgássérülttel, sőt gyerekként, fiatalként a hétköznapi életben sem igazán. Ez akkoriban nem volt meglepő, mivel hazánkban sajnos még most is gyermeteg lábakon áll a sérültekkel való természetes együttélés. Nem voltak bennem előre kialakult ambíciók, hogy ilyen pályára lépjek, sőt! Én a színművészetire készültem, és szó szerint csak véletlenszerűen kerültem a Pető Intézetbe végzős gimnazistaként. Kihasználtunk minden alkalmat az igazolt hiányzási lehetőségre, amelyeken nyílt napokra mehettünk, így kísértem el egyik osztálytársamat, akit szintén leginkább az édesanyja küldött csak el aznap e nemes szakma bemutatására. De miután először felsétáltam a Pető Intézet híres lépcsőin, már egy más emberként jöttem onnét ki. Egyszerűen szerelembe estem, és azóta is az vagyok.

IÉ.: A hivatásod a mozgássérült gyermekek fejlesztése. Nagyságrendileg hány koraszülésből adódó sérült gyermekkel találkozol/találkoztál?

Cz.J.G.: Arra, hogy hány koraszülés szövődménye eredményez központi idegrendszeri sérülést, nem tudok számszerűsítve válaszolni, de az általam megismert ICP-s (infantilis cerebral paresis – központi idegrendszer sérüléséből fakadó gyermekbénulás – a szerk.) gyerekek kórtörténete igen nagy arányban ír le koraszülöttséget. A kiváltó okok nagyrészt ismeretlenek, de kétségtelen, hogy az egyik legerősebb előrejelzője a terminus előtti szülés. A koraszülöttek sajnos sérülékenyebbek, így még a szülés normális lefolyása alatt is könnyebben szenvednek károsodást. Minél korábban születik meg egy gyermek, annál éretlenebb a kis tüdeje, idegrendszere, összességében annál nagyobb az esély a szövődmények kialakulására. Már egy igen rövidke oxigénhiányos állapot is okozhat maradandó agyi károsodást. Koraszülés mellett ugyanígy rizikófaktor növelő a túlhordás is (42 hét után). De hogy valójában mi előz meg mit, az sok esetben továbbra is rejtély. Elképzelhető ugyanis, hogy az az agykárosodás, amely később CP formájában mutatkozik, kihat a megszületés időpontjára. Az idegrendszer károsodhat perinatális (születés előtti) és postnatális (születés utáni) szakaszban, illetve születés közben is. Méhen belül okozhatja ezt korai lepényleválás, toxikózis, különböző fertőző-, és vírusbetegségek, tüdőelégtelenség, vérzések, genetikai okok. A postnatális okok közé lehet sorolni a traumát, koponya-agysérüléseket, infekciót, shockot, az agytumort, az agyi érbetegségeket, és a légúti obstrukciót (elzáródás). De születés közben is történhet baj elhúzódó szüléskor, császármetszéskor illetve eszközös szülés közben.

IÉ.: A gyakorlatban hogyan lehet ezeket a gyermekeket „felzárkóztatni”? Milyen módszerrel fejlesztesz?

Cz.J.G.: Nagyon sok remek leírás található a konduktív pedagógia módszeréről, és mint már említettem, nem is könnyű röviden, tömören elmondani, mit is csinál egy konduktor. Először is a legfontosabb, hogy a koraszülött gyermek fejlődését kiemelten és folyamatosan figyelni kell, hogy minél előbb felismerhessük, ha a fejlődésében bármi eltérés mutatkozik. A korai felismerés nem könnyű, alapos vizsgálatot igényel, de vannak korai jelek, amik utalhatnak szakszerű vizsgálat szükségességére. Sosem szégyen kérdezni és tanácsot kérni, én magam is rendszeresen teszem a saját kisbabám fejlődését figyelve. Ugyan az agyi károsodás végleges, maga a sérülés nem progresszív, azaz a károsodás nem súlyosbodik. Ellenben a sérülés következményei, vagyis a másodlagos tünetek okozta diszfunkciók súlyosbodhatnak. A központi idegrendszer sérülése nem csak a mozgás fejlődésében okozhat zavart, hanem értelmi és érzékelési zavarok (látás, hallás) is kialakulhatnak. A „felzárkóztatás” tehát azzal kezdődik, hogy a felismerést követően minél korábban részesítsük fejlesztésben ezeket a gyerekeket és megelőzzük a súlyosbodást. Azt gondolom, az emberi test önmagában egy csoda, és ha időben megfelelő segítséget nyújtunk, további csodákra képes. A konduktor a konduktív pedagógia módszerével fejleszt, ami egy komplex nevelési módszer, és ami elsősorban a központi idegrendszer sérülése következtében mozgássérültté vált személyekkel foglalkozik. Fontos kiemelnem, hogy ez nem terápia és nem kezelés, hanem egy nagyon hosszú, nevelési folyamat. Ennek a nevelésnek a során a sérültek elsajátíthatnak egy életformát, amivel képessé teszik magukat a mozgások kivitelezésére. Ennek okán alapfeltétel a kontaktus és tanulási képesség megléte. Természetesen az évek során sokat változott és fejlődött is a módszer, és az eleinte komolyabban szabályozott trenírozás mára játékosabb formát öltött. A gyerekek sok helyzetben észre sem veszik, hogy egy adott játék során mennyi újat tanulnak és gyakorolnak. Ritmussal, mondókákkal, dalokkal megfelelő lendületet és ütemet mutatunk az adott mozgásokhoz, és ezek sokszori ismétlésével úgymond „újraprogramozzuk” a központi idegrendszert. Korai fejlesztésben az agy úgynevezett plaszticitására, formálhatóságára alapozva igyekszünk a sérült idegpályáknak új utakat keresni a megfelelő összeköttetésekhez. Később pedig a már meglévő képességekre alapozva próbálunk irányt mutatni a kivitelezéshez.

IÉ.: Ez folyamatos koncentrációt igényel mind a pedagógus, de a gyermek részéről is.

Cz.J.G.: Valóban. Ez bizony a legtöbbször a játék ellenére is kemény és fárasztó munka, ezért nagyon fontos a család bevonása és támogatása. Korai szakaszban az édesanya közvetlen jelenléte és részvétele feltétel, hiszen gyakorlatilag az édesanyát tanítjuk meg a gyermekét fejleszteni, közben segítünk formálni a család szemléletét, hogy megtanuljanak együtt élni az új élethelyzettel. Ez persze a gyermek növekedésével minden életszakaszban újabb és újabb kihívások elé állíthatja a családot, így a család folyamatos támogatása, illetve a fejlesztésbe való aktív bevonása állandó.

IÉ.: A Pető Intézetben tanultál. Van speciális Pető-módszer?

Cz.J.G.: Nagyon nehéz a válasz, mi is lenne a legalkalmasabb, legméltóbb gondolat a „Pető-módszer” meghatározására kicsiny dióhéjban. Talán ami annyira speciálissá teszi, az az, hogy Pető András professzor úttörő volt az elméletével és a kidolgozott módszerével a maga idejében világszinten is. Amellett, hogy egy nagyon szigorú és szabályelvű embernek látszott, mégis egy igazi papamackó volt azoknak a gyerekeknek, akikkel dolgozott. Leginkább azért, mert ő volt az, aki akkoriban szinte egyetlenként tekintett a sérült gyermekekre egyszerűen csak gyermekekként, akiknek ugyan speciális nevelési és fejlesztési módszerre volt szükségük, de ugyanolyan magas célokat tűzött ki eléjük, mint amilyeneket az egészséges társaik követtek. Egyenlőnek érezhették magukat, így a többségük sikeresen be is illeszkedett az egészséges társadalomba egy olyan világban, ahol a legtöbben még inkább szégyellték és rejtegették sérült gyermeküket. Ez a fantasztikusan emberséges szemlélet ugyan napjainkban már minden fejlesztési módszer sajátja, legalábbis remélem, mégis a konduktív pedagógiát a világon mindenütt éppen a holisztikus és nagyon emberközeli alapelvei miatt ismerik el a mai napig, mint az egyik szakmailag legkomplexebb és leghatékonyabb módszer. Természetesen ki kell hangsúlyozni, mára már a konduktív pedagógia módszere nem állja meg a helyét önmagában. Fantasztikus új fejlesztések születnek nap mint nap, eszközösek és módszertaniak egyaránt. Én magam az egyéb fejlesztési módszerekkel való harmonikusan összehangolt fejlesztésben hiszek. De azt is vallom, hogy a sok-sok módszer, eszköz, orvosi beavatkozás és egyéb alternatívák túlzott alkalmazása is éppen olyan súlyos és maradandó károkat okozhat, mintha semmit sem nyújtanánk a sérült gyermekeknek a felzárkóztatásra. Minden korai angyal szüleinek azt üzenném, hogy merjenek bátran nagyot álmodni gyermekeikért! Ahogy mi mind, Ők is magukban hordozzák a varázslatot és ők is feladattal érkeznek közénk. De ahogy nekünk is, úgy nekik is megvannak az ésszerű határaik. Türelemmel és sok szeretettel hagynunk kell, hogy az idő meg is érlelhesse a bennük rejlő csodát.

(Az interjú 2015. november 21-én jelent meg.)