Sok olyan író van és volt a világ- és a magyar irodalomban, akiknek szépirodalmi tevékenységük mellett más hivatásuk is volt. A legtöbben azonban a "kettős" életet csak rövidebb ideig tudták folytatni, hiszen az írói létforma rengeteg energiát követel. Kezdetben az írók házitanítóskodtak, segédtanítók voltak, így próbálták fenntartani magukat, hiszen az irodalomból megélni nagyon nehezen lehetett - talán ez napjainkban is így van...

Ezt a keserves, létfenntartásért vívott harcot írta meg Csokonai Vitéz Mihály az Az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon című művében. Csokonai is házitanítóként dolgozott költői pályája elején, majd tanárként is tevékenykedett, mert verseiből nem tudott megélni.

A 19. században szinte minden nagy magyar író és költő tanított, de voltak jogi végzettségűek is szép számmal, ügyvédként is praktizáltak, például Vörösmarty Mihály is . A jogi végzettség, azonban hamar közel sodorta az írókat a politikához, sokan közülük tevékenyen részt vettek az Országgyűlés munkájában is. Mikszáth Kálmán országgyűlési képviselőként is ismert. A Tisztelt Házban zajló eseményeket szórakoztató Parlamenti karcolatokban örökítette meg.

Egészen más területről, a humán tanulmányoktól távolról, a természettudomány világából is érkezett az irodalomba jó néhány író. Orvosi végzettséggel rendelkezett Csáth Géza, Kosztolányi Dezső unokatestvére, aki orvos-pszichiáterként praktizált, ám főállása mellett zenekritikákat és szépirodalmi műveket írt. Németh Lászlóról (korábbi írás róla ITT), a nagy kultúrforradalmárról kevesen tudják, hogy fogorvosként és iskolaorvosként dolgozott. Németh László, rendkívül nagy munkabírású ember lévén, állandó fizikai és szellemi leterheltség alatt nyögött, de ez éltette. 

Az orvosi hivatástól nem esik távol egy másik természettudományos végezettség, a gyógyszerész szakma. Örkény István, a magyar groteszk próza megteremtője először gyógyszerész oklevelet szerzett, majd évekkel később vegyészmérnökként is lediplomázott. Az 1956-os forradalomban történő részvétele miatt egy ideig nem publikálhatott, így az Egyesült Gyógyszergyárban dolgozott mint vegyészmérnök.

Egészen biztos, hogy ezek, az írói tevékenységet kiegészítő szakmák, hivatások az élet egészére nagyobb rálátást biztosítottak a művészeknek. Egyik énükkel a szürke hétköznapok taposómalmát hajtották, ezért valószínűleg különösen megbecsülték azokat az órákat, napokat, amelyeket az írásművészetnek szentelhettek. Persze mindannyian ez utóbbi perceket várták, később igyekeztek úgy szervezni a mindennapjaikat, hogy abból élhessenek és azt csinálhassák, amit igazán szeretnek.