Előfordul, hogy a szüleink elképzelnek számunkra egy életet, beíratnak az ennek megfelelő iskolákba, majd kiderül, semmi közünk ehhez az úthoz. Így lehetett ezzel Gavel, az a németjuhász is, akit az ausztrál rendőrség állományába szerettek volna állítani. Vad, kemény és jó a szaglása – minden bizonnyal ez jellemez egy szolgálati ebet. Azonban Gavelnek nem sok köze volt ezekhez a jellemvonásokhoz.

Ausztráliában, Queenslandben Gavelt eleinte bűnüldözésre szánták, azonban hamar kiderült, az élet nem ezt a pályát akarta neki. Kölyökkutyaként ugyanis már a rendőrakadémiáról is kiesett, mert túl szelídnek bizonyult a szerephez. Gavel ugyanis nem szeretett harcolni, viszont annál inkább várta, hogy odabújhasson valakihez.

Szerencsére Gavel ezt a „hátrányát” előnnyé tudta fordítani, jó barátságba keveredett Paul de Jersey, a queenslandi kormányzóság bírájával, aki alelnöki kutyának nevezte ki. A kutyus most testhezálló feladatot kapott, fogadja a vendégeket és a turistacsoportokat.

Ez a történet remek példája annak, hogy az, ami valahol hátránynak számít, még lehet máshol komoly érték.