Öngyógyító relaxációval testi-lelki kínokat szüntethetünk meg. Használjuk!

márc. 2., 2016

Öngyógyító relaxációval testi-lelki kínokat szüntethetünk meg. Használjuk!

Ha fáj valamink, idegesek vagyunk, nem tudunk aludni, sokszor azonnal gyógyszerekhez nyúlunk, pedig nem kéne. Nem elég, hogy mérgezzük magunkat, csak a tüneteket kezeljük. Vannak olyan módszerek, amelyekhez saját magunkon kívül nem kell semmi más, gyakorlásukkal mégis akár műtéteket kerülhetünk el, testi és lelki kínokat szüntethetünk meg és csökkenthetjük az életünket megmérgező stressz hatását is, ráadásul jobban megismerhetjük magunkat. Ez a módszer pedig nem más, mint a relaxáció.

Egyes északi országokban az autogén tréninget – a relaxáció egyik módszerét – az iskolákban tanítják. Néhány évvel ezelőtt Bagdy Emőke pszichológus, egyetemi tanár, a Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület elnöke javaslatára a kormány is úgy tervezte, beveszik a Nemzeti Alaptantervbe az ellazulás művészetét. A 2012-2013-ban megújított Nemzeti Alaptanterv (NAT) a kerettanterv részévé tette ugyan Bagdy Emőke által kidolgozott iskolai meditációt és autogén tréninget (Diákrelax Program), ám az főleg civil és egyházi ellenállásra 2014 tavaszán kikerült a tartalmi szabályozók dokumentumaiból.

 

A relaxáció az önsegítés, önfejlesztés egyik legfontosabb módszere. A testi-lelki feszültségek csökkentésével a szervezet önhelyreállító erői az egészséges, természetes programokra hangolják vissza a túlpörgött, izgatott, megzavart működéseket – írja Bagdy Emőke Pszichofitness című könyvében, melyből az is kiderül, a relaxáció fogalma már nyolcszáz éves, francia eredetű szó, jelentése: elengedni a rabot. Ugyanis testünket, lelkünket is rabságban tarthatja a szorongás, a félelem, a stresszek által kiváltott belső feszültség, a negatív gondolatok özöne. Bagdy Emőke kifejti, ha kiszabadítjuk magunkat a rossz testi-lelki, szellemi állapot fogságából, ha „elengedjük” magunkat, izmainkat, testünket, akkor ez segít feloldani mindazt, amit feleslegesen megkötöttünk, ez pedig energiafelszabadulással jár. Megszabadulunk rossz kötöttségeinktől, jobban hozzáférhetünk belső lehetőségeinkhez, és szabadabbá válunk a teljesebb, örömtelibb életre. A relaxáció egyik legfontosabb feladata, hogy megtanuljunk társalogni a szervezetünkkel. Már a tudomány is bebizonyította, hogy a vegetatív idegrendszer a tudatos emberi szándék felől is elérhető, nem akaratlagos módon, hanem képi, elképzeléses módon, más tudatállapotban.

Az autogén tréning csodákra képes

 

Az emberiség ősi kultúráiban, amikor az embert nem a ráció, az ész vezérelte, hanem a külvilággal való bensőséges kapcsolat, amikor a természettel együtt lélegezve, sajátos tudatállapotok tették lehetővé a világ benyomásszerű, impresszionisztikus érzékelését. A jobb agyfélteke sokkal aktívabb volt, így a képi világon keresztül nem analizálva, kutatva, egyszer csak megértette az összefüggéseket. Így tudott kinyílni az ajtó a szervi szabályozás vezérlőterméhez.

A relaxációs módszerek királya az autogén tréning. (Én is megtanultam, még az út elején vagyok, de már most érzem a pozitív hatásait.) Az autogén tréning elvileg egyedül is megtanulható, de mindenképpen érdemes inkább szakember segítségét kérni az elsajátításához, ugyanis sokkal hatékonyabb, ha megértjük az AT közbeni, illetve hatására a testünkben lezajló biológiai, lelki folyamatokat. Az autogén tréningnek nincs vallási, kulturális, illetve világnézeti színezete. A fizikai és mentális relaxáció, a béke és nyugalom érzete belülről létrehozható, és nem függ semmiféle külső értéktől, filozófiától vagy terapeutától. Segít fenntartani az egyensúlyt az agy két féltekéjének tevékenysége, valamint a vegetatív idegrendszer két ága - a szimpatikus és a paraszimpatikus - között – írja Dr. Kai Kermani Autogén tréning című könyvében. Azt is megtudjuk, hogy a negatív érzelmek elfojtása elősegítheti a súlyos betegségek kialakulását és elmérgesedését. Az AT segít valódi érzéseink megismerésében s abban, hogy szabadon és megfelelő módon szabaduljunk meg tőlük ahelyett, hogy elfojtanánk őket, gyarapítva ezzel jövendő gondjainkat. Az önszabályozás, igazodás és gyógyítás folyamatában, amely az AT gyakorlása közben és után történik, a test és az agy nemcsak pillanatnyi, hanem a múltbéli stressztől, emlékektől és érzelmektől is megszabadul, amelyeket annak idején nem sikerült teljesen feldolgoznia. Dr. Kai Kermani azt írja, az autogén tréning működési elvét egy vöröshagyma rétegeltségéhez lehet a legjobban hasonlítani; ahogy feldolgozunk valamit, megszabadulunk egy rétegtől, mélyebb nyugalmi állapotba érünk. Aztán megint előjön egy emlék, ismét feldolgozzuk és még annál is jobban megnyugszunk, így haladunk egyre jobban a belső béke felé.

A rétegek:

1. az elnehezedés - nehézségérzet
2. az átmelegedés - melegségérzet
3. a szív gyakorlata
4. a légzés gyakorlata
5. a napfonat gyakorlata
6. a homlok hűvösségének gyakorlata

Nagyon fontos, hogy mielőtt különböző szerekhez nyúlnánk, tartsunk önvizsgálatot, nézzük meg, mit tehetünk magunkért bármilyen pirula bevetése nélkül. Ugyan a különböző relaxációs módszerekkel egy hosszabb úton indulunk el, a hatást nem azonnal érezzük, de biztosak lehetünk abban, hogy nem a tünetet nyomjuk el, hanem valóban gyógyulunk.

 

Sinkovics SzilviaSinkovics Szilvia

Kapcsolódó cikkek

Hozzászólások