Szerelme az erdő, barátja a víz, partnere a futás

szept. 5., 2015

Szerelme az erdő, barátja a víz, partnere a futás

Két napja Szilvi kolléganőnk ÉLETMÓDVÁLTÁSÁRÓL olvashattatok. Ma a mozgás örömébe avat be benneteket.

Ahogy néhány napja beszámoltam róla, három éve felfedeztem magamnak egy diétát, amivel nemcsak le tudtam fogyni, de a súlyomat is tudom tartani. Ez persze nem sikerülhetne mozgás nélkül. Azonban ahogy a táplálkozásban, úgy a sportban sem vagyok híve a görcsösségnek.

Évekkel ezelőtt valamiért úgy éreztem, futnom kell. Persze, ahogy az lenni szokott, először alig 10 percet kocogtam egyhuzamban. Elhatároztam, hogy fél órán keresztül mindenképpen róni fogom az utcákat. Eleinte egyben futottam, amennyit bírtam, majd váltogattam az egy perc futást egy perc gyaloglással. Kis idő elteltével azon kaptam magam, hogy egyre kevesebbet lassítok, míg végül elértem, hogy fél órát egyben is le tudok kocogni. Azóta kisebb-nagyobb kihagyásokkal ez a mozgásforma folyamatosan jelen van az életemben, de 5-6 kilométernél nem nagyon szoktam többet teljesíteni manapság sem. Még nem tudtam eldönteni, hogy szeretek-e futni, de valamiért minden héten kétszer felkeresem a pályát.

Ugyancsak néhány évvel ezelőtt felfedeztem a túrázást, ami már az első pillanatban nagyon tetszett. 30-40 kilométereket szoktam bandukolni az erdőben. Sokszor a végén már csak vonszolom magam, de bátran kijelenthetem, az erdő szerelmese lettem. Rájöttem, nemcsak gyalogolni, de futni és biciklizni is nagyon jó a világtól távol, a fák között, ezért ma már ez is része az életemnek.

Idén nyáron azonban felfedeztem az evezést is. Eleinte nem mertem vízre szállni, ugyanis az úszástudásom hagy némi kívánnivalót maga után. Mindig csak az edzővel és mentőmellénnyel ültem be a hajóba, de minél többet gyakoroltam, annál nagyobb biztonságban éreztem magam, legyőztem a víztől való félelmemet. Azóta hetente háromszor, négyszer is lejárok. Szuper mozgásforma, hiszen az egész testet megmozgatja. Úgy gondolom, akkor vagyunk a legszerencsésebbek, ha tényleg megtaláljuk azt a sportot, amiben igazán örömünket leljük, hisz akkor nem lesz kényszer testünk karbantartása.

 

Sinkovics Szilvia

IgenÉlet

Kapcsolódó cikkek

Hozzászólások