Mikor azon gondolkodtam, írok arról, hogy a gyermekem káromkodik, s taglalnám ennek okait, még nem tudtam arról a hideglelős jelenségről, melyről azóta olvastam. Ukrajnában – egyelőre északkeleti szomszédunkról szólnak a hírek, de gyaníthatóan máshol is előkerül majd – az ún. kiberrendőrség most leplezett le egy olyan internetes hálózatot, melynek működtetői tinédzserekre utaznak, s néhány hetes „feltérképezés” után öngyilkosságra próbálják rávenni őket.

Amikor belekezdtem az erről szóló cikk olvasásába, már az első néhány sor után elöntött a jeges veríték. Mit csinálnak emberek? Milyen lelkületűek, kik ezek, hol vannak? Mi a céljuk? Puszta gonoszság, vagy vallási fanatizmus akár? A motivációról egyelőre nem szólnak a hírek, de a jelenség mindenképpen egészen rettenetes.

A tinik rendkívül befolyásolható korosztály. Ezzel nyilván nem mondtam semmi újat. Tizenéves korban kicserélődnek a sejtek, felborul a hormonháztartás, minden megváltozik. A fiatalok ingerültek, depresszívek, folyton fáradtak, nyeglék. Idegenül mozognak a testükben, még nem felnőttek, már nem gyerekek. Kortárs határvillongások zajlanak köztük nap mint nap, kik kerülnek a menők és kik a lúzerek csapatába. A lúzereket pedig zrikálja, kiveti magából a közösség.

A felnőtté válás, annak minden problémás állomásával nem megúszható folyamat. Mindannyian átestünk rajta, nem volt könnyű. Én gyűlöltem azt a kelttészta testet, mely 11 éves koromban kezdett kialakulni. Nem ettem többet a korábbinál, de a hormonváltozások miatt mégis hízni kezdtem. Ráadásul ötödikes koromban szemüveges lettem, a hajam pedig mindig úgy állt, mint akit sokkolóval fésülgetnek reggelente. Szörnyű időszaka volt az életemnek, úgy éreztem magam, mint a rút kiskacsa, akit csak azért hagynak életben, mert még megsütni sem nagyon kívánják.

De szerencsére öngyilkos gondolataim soha nem voltak. Igaz, nem is volt internet, nem voltak ellenőrizetlen tartalmak a közelemben, melyek beszippanthattak volna egy-egy nehezebb pillanatban.

Bálna, az öngyilkosság jelképe

Ma már azonban ilyen is van. Mikor azt képzeljük, a tegnap olvasott hajmeresztő jelenségnél nem lehet lejjebb, nem lehet megdöbbentőbb valami, akkor itt az újabb sokk: a gyerekek körében öngyilkosságot propagáló oldalak gombamód szaporodnak. Jelképük, választott szimbólumuk a bálna, mert a bálnák között dívik az az egyelőre még megmagyarázatlan szokás, hogy öngyilkosságot követnek el, azaz ismeretlen ok nélkül a partra vetik magukat, hogy elpusztuljanak.

A beszámolók szerint az öngyilkosságra biztató weboldalak működtetői a talán csak kíváncsiságból felcsatlakozó tinikkel hamar bizalmi viszonyba kerülnek. Kikérdezik őket a problémáikról, kapcsolataikról, érzéseikről. Manapság, mikor a szülők sokszor 2-3-4 munkahelyen dolgoznak, a gyerekek pedig magukra vannak hagyva, s állandóan a gép előtt ülnek, óhatatlanul is hajlamosak megnyílni akár virtuális ismerősöknek is, mert legalább valaki együttérez velük, barátként hallgatja meg őket. Az internetes „gyilkosok” néhány hét ismeretség után állítólag személyre szabott videóüzenetet küldenek az elkeseredett tininek, melyben felsorolják minden, korábban megismert problémáját, s konklúzióként azt javasolják neki, vessen véget kilátástalan és vesztes életének. Ha nincs a gyerekek mögött erős háló, támogató szülői vagy pedagógusi háttér (sokszor nem is lehet, mert a felnőtteknek fogalmuk sincs arról, mibe cseppent a gyerek), akár még sikerrel is járhat a felhívás, ahogy erre nemrégiben volt is példa: Donyeck megyében egy 13 éves lány néhány hete kivetette magát lakásuk ablakán. A hatóságok később megtudták a lány barátaitól, hogy a halálugrást „kapcsolattartóitól” kapta feladatul a kislány.

A WHO 2015 tavaszán közzétett jelentéséből kiderül, hogy a 15-19 éves lányok körében a vezető halálok az öngyilkosság. 100 ezer lakosra átlagosan 11 öngyilkosság jut világszerte e korosztályban. A legmagasabb az arány Ázsiában (a Japánok a világ legszuicidebb nemzete, ott átlagosan évente 30 000 ember vet véget az életének önkezével), ott 28-an gondolják úgy, hogy kilátástalan a helyzetük, de Európában is átlagosan hatan ölik meg magukat minden 100 000 emberből. Látható tehát, hogy a tinédzserekben egyébként is megvan a hajlam (vélt) nehézségeik szélsőséges megoldására, így a labilis lelkiállapotú gyerekeket kihasználó weboldalak működtetése több mint ördögi.

A gyerekeinknek meglehetősen nehéz dolguk van az életben. Arról akartam írni eredetileg, hogy a fiam káromkodik, de sokszor úgy, hogy egy békebeli kocsis fizetne neki a továbbképzésért. Mi itthon nem baszdmegolva kommunikálunk, az iskola sem egy prosztókeltető, de az xBox-játékok bizony hajlamosak kihozni Benedekből az állatot. Korábban a lelkemre vettem a „Mit csinálsz már, te fasz?”; „Hova rúgod, te rohadt pöcs?!” stílusú kirohanásokat, s mindahányszor közöltem a fiammal, vagy befejezi ezt a hangnemet, vagy egy tégely folyékony szappannal mosom tisztára a mocskos száját.

A káromkodás teljesen normális

Aztán beszélgettem egy pszichológussal erről a kérdésről. Kérdeztem, hogy fordulhat elő, hogy a végtelenül pacifista gyerekem, akinek soha senkivel nincs konfliktusa, akit mindenki szeret az osztálytársai közül is, aki jó humorú, kellemes egyéniség, néha kiakad, és ordenáré módon káromkodik. A pszichológus közölte, hogy ez teljesen normális jelenség. A mai gyerekek annyira, de annyira le vannak terhelve, mentálisan is és fizikailag is – az iskola után különórák, edzés -, mindig mindenhol „tartaniuk kell magukat”, „viselkedniük kell”, hisz nem küldhetik el a kretén tanárt a francba, hogy bizony rengeteg feszültség és elfojtott agresszió gyülemlik fel bennük. Ahogy bennünk, felnőttekben is, természetesen, de mi azért könnyebben rádudálunk az előttünk bénázó autósra, vagy megmondjuk a magunkét a faragatlan pénztárosnak stb. A jól nevelt gyerekeknek erre nincs lehetőségük, így magukban őrlődnek. Teljesen törvényszerű és logikus, hogy valahol, valamikor a fáradt gőz távozik. Ennek legártalmatlanabb módja pl. az xBox, mert akkor nem konfrontálódik személyekkel, nem a szülein, társain vezeti le a dühét, hanem a gépre zúdítja. A szakember szerint hagyjam csak, Benedek így nyeri vissza a lelki békéjét és egyensúlyát.  

A beszélgetés óta hagyom Benit, hagy üvöltsön a FIFA-játék Ronaldojával és Messijével, legfeljebb rácsukom az ajtót, ne legyen annyira hangos. Az „öngyilkosgyűjtő” weboldalakról szóló hírek pedig még inkább megerősítenek ebben. Inkább legyen a gyerek szem előtt, halljam, hogy pocskondiázza a játékot, de legalább tudjam, mit csinál. Mert ha elvonulna a tabletjével napokra, csendben, az lenne az igazán gyanús. Minden szülőtársamat arra biztatok, fokozottan figyeljünk a srácainkra, még a maximálisnál is jobban. Mert a fentiekből is látszik, a világ legördögibb feltételezéseinknél bizony mindig jó néhány lépéssel előrébb jár.

(Fotók: iStock; Pixabay)

(Az írás 2016. február 12-én jelent meg.)