Vannak napok, amelyeket a teljes hiábavalóság szele leng körül. Amikor már úgy is ébredsz, hogy nem akarod az egészet. Amikor kín minden nyakfordítás, ólom mindkét láb, hasogat a fejed. De akkor is fel kell kelni, menni kell, mert a kötelesség, a külső- és belső kényszer nem enged.

Mész előre, mint a nyomtató ló, de tudod, ezen a napon nincs áldás, s alig várod, hogy elteljen. Közben frusztrált vagy, mert haladni kéne, türelmetlen, mert nem haladsz, és kedvetlen, mert a bal lábad érte először a padlót hajnalban.

Ülsz a gép előtt, írsz, ám minden második sort törölsz. Mert rossz, mert üres, mert nem állnak össze a mondatok. De csinálni kell.

Felteszel egy kávét, közben bedobsz egy mosást, aztán ledőlsz egy picit a kanapéra. Magzatpózban, mert az bizony még délelőtt 11-kor is nagyon jól tud esni. Pillanatokra az öntudatlanság fekete kútjába zuhansz, érzed, hogy izmaid elernyednek, fáradt remegés fut végig a tagjaidon.

A kotyogó sípolására ébredsz, na meg az égett kávé illatára (szagára). Isten tudja, mióta kormolódik a tűzhelyen, a lényeg, hogy büdös és ihatatlan. Ahhoz kedvetlen vagy, hogy megismételd a műveletet, így inkább a gyógyszeres doboz felé nyúlsz. Jöhet a fejfájáscsillapító. Hátha.

Egy óra múlva tényleg jobb kicsit, de a gyógyszer csak az amúgy is meglévő kábaságot fokozza. Úgy érzed, búra van a fejeden, vagy mintha víz alól néznéd a körülötted lévő világot, vagy lehet, hogy álmodod az egészet? De jó is lenne!

Ám sajnos ez most valóság. Közben délután lesz, semmi érdemlegeset nem tettél még le a ma asztalára. Lassan indulni kell a gyerekért az iskolába, edzésre, bevásárolni. Agyalni a vacsorán. De nincs kedved, erőd, ingerenciád. Eszedbe jut Robin Sharma motivációs előadó mondása: "Vigyázz, hogyan élsz, mert egy napod az egész életed kicsiben!" Igen, ez igaz. Akkor, amikor minden flottul megy. Amikor polip módjára, nyolc dolgot csinálsz egyszerre, s a végén úgy érzed, kellene még valami elintéznivaló, mert most minden nagyon jó.

De az átkozott napokon ezt mondogathatja akármilyen guru, s mantrázhatod, amíg a szád ki nem cserepesedik. Hhha, nahiszen! Középső ujjad lendül felfelé a gondolatra. Francokat ilyen az egész életed!

Az életed jó. Kerek. Teljes. De vannak benne nem jó, hiányos, csálé pillanatok. Igen. Vannak.

Estére aztán beletörődsz. Már nem küzdesz ellene. Elengeded a frusztrációt, a kényszert. Mielőtt ágyba bújnál, még átfutsz néhány levelet. Az egyikből kivilágít egy sor: "Azért, mert van egy rossz napod, még nem rossz az egész életed."