Nők milliói érzik nyomorultul magukat minden hónap legalább öt napján. Van, akinek felkelni sincs ereje, másokat rettenetes alhasi és deréktáji fájdalmak gyötörnek, megint mások „csak” kötekednének és verekednének valakivel, de ami mindannyiunkban közös: legszívesebben eltűnnénk arra a néhány kemény napra, hogy mindenből kiszakadva sajnáljuk magunkat. A világ bizonyos részein azonban a nőknek kötelezően el kell bújniuk a menstruáció idején, mert közösségük hite szerint vérük ilyenkor tisztátalan.

A Himalája hegyláncai között, illetve India bizonyos részein a mai napig él az a hindu szokás, mely szerint a menstruáló és gyermekágyas nőket kiszakítják a mindennapi életből, mert azt tartják, a menstruációs és a szüléssel távozó vér tisztátalan, így ezeknek a nőknek az érintése is mérgező. Óvintézkedésként tehát, nehogy megsavanyodjon a tej, megdögöljön a megfejt tehén, rontás szálljon a házra, a nőknek minden hónap néhány napján ún. goth-okban, azaz vályogkunyhókban, vagy üres istállókban, esetleg földbe vájt odúkban kell tartózkodniuk, általában a falujuktól több száz méterre. Azt fogyasztják, amit odakint elkészítenek maguknak, főleg párolt rizst; a tisztálkodási lehetőségeik is korlátozottak, ráadásul nincsenek tampon-automaták sem felállítva egy-egy, még az alapvető higiéniai feltételeket is nélkülöző kalyiba mellett. Chhaupadinak nevezik ezt az elkülönítési jelenséget, mely szó szerinti fordításban „érinthetetlen vérző nőt” jelent. A chhaupadit egyébként 2005-ben a nepáli kormányzat törvényellenesnek minősítette, ám a szokások oly mélyen gyökereznek, hogy a nők önként is elvonul(ná)nak ilyenkor szeretteiktől. Egy 2010-ben készített felmérés kimutatta, hogy a hatóságok tiltása ellenére Nepál közép-nyugati részén az asszonyok 19%-a tartja szigorúan a szokást, ám a fővárosi hivatalnokok vigyázó szemétől jóval távolabb eső és nehezen megközelíthető hegyekben 50% felett van az önként(?) elvonulók aránya. Ebben talán az is közrejátszhat, hogy a nőknek – a méltatlan körülmények ellenére – minden hónapban van 4-5 napjuk, amikor maguk lehetnek, a lehetőségekhez mérten pihenhetnek, s nem kell azt a nehéz fizikai munkát végezniük a napi többszöri főzéstől a patakban mosáson át az állatok ellátásáig, ami az év többi napján kötelességük.

Kígyó- és férfimarás

Ám a falvaktól távol lévő, villanytalan, ablaktalan kunyhókban sok nő tart a vadállatok támadásától, kígyómarástól, s egyes férfiaktól is. Vannak ugyanis az erősebb nemnek olyan képviselői, akiket nem riaszt el egy kis vér, némi tudatmódosítótól a virtus is előtör belőlük, s a szeretteiktől, szüleiktől távol lévő fiatal lányok könnyen eshetnek nemi erőszak áldozatául is. A menstruációs szeparáció gyakran tüdőgyulladással, hasmenéssel, fizikai gyengeséggel ér véget, amire azonban nem finnyáskodnak a család férfitagjai. Egy, az Asia Calling által készített videóban egy iskolás lány arról is panaszkodik, hogy havonta egy hetet kimarad az iskolából, amit nagyon sajnál, ráadásul a sárkunyhókban, világítás híján még olvasni sem tud, így meg van fosztva egyik legkedvesebb szórakozásától is. Egy másik nő, a Narci nevű faluban élő 42 éves Nandakala azt mondja, ez a szokás a hagyományuk része. A szülei és nagyszülei is követték az előírásokat, mit tehetne hát? Ám ez nem jelenti azt, hogy könnyű neki. – "Utálom az egészet, persze hogy utálom" – mondja. – "Télen megfagyunk, nyáron meggyulladunk a kunyhóban. Nem tudom, miért büntetnek az istenek bennünket, nőket!? De mi az ördögöt tehetnénk?!" – vonja meg a vállát. Vannak azonban falvak, s a faluközösségben férfiak is, akik idejétmúltnak tartják a chhaupadi szokását. Bhageswarban egy Prakesh Katri nevű úr bizottságot állított fel, mely döntött a menstruációs szeparáció szokásának eltörléséről. – Lakóközösségünk iskolázott tagjai és az ide látogató egészségügyi önkéntesek majd segítenek nekünk az idős nők és férfiak meggyőzésében, akik ellenzik a kampányunkat. Úgy hiszik, ha felszámoljuk a hagyományt, az istenek megharagszanak és megbüntetnek bennünket – magyarázza.

Tabudöntögető kisokos

Ám nem csak az elmaradott nepáli vidékeken szenvednek a nők ettől az ősi szokástól. A Times of India által 2012-ben India legélhetőbb városának kikiáltott Ahmedabad-ban a modern életvitelbe be nem illeszthető tradíció elleni tiltakozásul néhányan létrehozták a menstrupedia.com nevű weboldalt, melynek célja, hogy könnyed formában számoljon le a menstruációt övező tabukkal és téveszmékkel. Az alapítók, Aditi Gupta és férje, Tuhin Paul iskolákban, egyetemeken tartanak előadásokat India-szerte, melyeken Aditi beszél arról a megaláztatásról, önbecsülésének porrá rombolásáról, személyes mozgásterének korlátozásáról, melyet a saját menstruációja kezdetétől minden hónapban el kellett szenvednie a családja körében. Mesél a fiataloknak, hogy a chhaupadi miatt külön kellett ennie a családtagjaitól, nem imádkozhatott velük azokon a napokon, ráadásul az újra és újra kimosott rongyoktól, melyeket „szivacsként” használt, folyton piszkosnak érezte magát. Aztán egyszer látott egy intimbetét-reklámot, s akkor jött rá, hogy van „kulturáltabb” megoldás is a jelenség kezelésére. – "Ám akkor jött a következő probléma: hogy szerezzek egy csomaggal? Hisz a szüleim nem engedhették meg maguknak azt a szégyent, hogy a lányukat egy ismerős meglátja betétvásárlás közben" – magyarázza a fiatal nő, majd közli a megdöbbentő adatot: Indiában a nők 88%-a manapság is komoly fertőzésveszélynek van kitéve, mert a társadalmi konvenciók miatt nem tud megfelelő eszközökkel felkészülni a ciklusára. A menstrupedia szerkesztői kampányt indítottak a kislányok felvilágosítására is. Manapság nem ritka az sem, hogy egy lány 9-10 éves korában válik biológiailag „nagylánnyá”. Egy ilyen korú gyermek még a mi modern, európai kultúránkban sem tudja egyszerűen befogadni, mi is történik vele egyik pillanatról a másikra, hát még Indiában, melynek jelentős részén még a felnőttek sincsenek tisztában a női test alapszintű működésével sem. Ahogy Aditi férje, az egyetemet végzett Tuhin is bevallja, csak későbbi feleségével való megismerkedésük után döbbent rá, hogy létezik menstruáció. Képzett, tanult, huszonéves férfiként az interneten kellett utánanéznie, min is megy keresztül a menyasszonya minden hónapban, mert annak idején a saját édesanyja – sok millió társához hasonlóan – mesteri módon titkolta fiúgyermekei elől a jelenséget.  

Az istennők is véreznek

A chhaupadi nem csak Nepálban és Indiában van jelen, hanem valamennyi olyan országban, ahol hinduk élnek. Pakisztánban, Bangladeshben (is) igen gyakori, hogy a 14-15 éves lányok a havonkénti 4-5 napos hiányzás miatt évek alatt szépen elmaradoznak az iskolából, s képzettség nélküli háztartásbeliként járnak tovább anyáik, nagyanyáik útján, majd nevelik a saját lányaikat is az idejétmúlt hagyományok szerint. Ám a még iskolába járó fiatalok közül sokan tisztában vannak azzal, hogy Nyugaton ez másképpen van, hisz vannak nőrokonaik, akik vendégmunkásként dolgoznak Európában vagy az USA-ban. Ők értik, hogy a chhaupadi léte nem csupán a hagyományokra, hanem az iskolázatlanságra is visszavezethető. Egyre többen gondolják úgy ezekben a kultúrákban is, hogy bár tisztelni kell a tradíciókat, de az értelmetlen, ésszerűtlen, ráadásul egészségtelen korlátozásokkal le kell számolni. Ahogy egy 17 éves lány fogalmazott a mosaicsciense.com riporterének: - "Az istennők is nők, nem? Őket is ábrázolják vérzéssel, mégis a templomokban maradhatnak. Mi miért nem? Nem akarok háziasszonyként élni. Tanult és független szeretnék lenni. Szociális munkás, aki a tudásával rendet teremt a fejekben."