Sok nő érezte meg a költőben a különösen nagy tehetségű, a szépségért, kedvességért rajongani kész embert, akitől azonban hosszabb-rövidebb idő után mindenki elfordult. Hogy mi volt mindennek az oka? A sors keze, vagy megmagyarázhatatlan véletlenek egybeesése, hogy Juhász Gyula szuicid alkata vonzotta az öngyilkosságba menekülő nőalakokat? tovább

"A napot elnyelik a felhők, - fut, kopog a zápor, - érzed, tavaszi nátha zsírja olvad a levegőben (...)" tovább

"(...) Köpenyegbe burkol, ingujjra vetkőztet: mutatja a tavaszt hol nyárnak, hol ősznek. (...)" tovább

"Benned születtem, édesbús, szeszélyes Tavaszi hónap, felleges derűs, Mikor a rétek lelke már fölérez, S brekeg a vízben száz bús hegedűs. (...)" tovább

"(...) És most szeretlek, mintha volnék megint huszéves; tested és lelked porcikái: mind kedves-édes (...)" tovább

"(...) A természetnek pompás szinpadán A primadonna a kis fülmile; Ki volna, énekesnők! köztetek Merész: versenyre kelni ővele? (..)" tovább

"Őrült pillanat gyermeke: ember, emléke a láznak, melyben az ajkak egymásba harapnak vágyak forradalmán, és a fogak ezüst ragyogásával összekocódnak. (...)" tovább

"Egy hangszer voltam az Isten kezében, Ki játszott rajtam néhány dallamot, Ábrándjait a boldog szenvedésnek, Azután összetört és elhagyott. (...)" tovább

"(...) Szólj erővel, és nevezd meg Ön nevén a gyermeket; Szólj gyöngéden, hol az illik, - S ne keríts nagy feneket. (...)" tovább

"Tavasz van, több jel erre vall, Már nyit a hóvirág, S a vendéglői étlapon Megjelen a csirág. (...)" tovább