"(...) Én nem tudom, mi ez, de érezem, Hogy megszépült megint az életem, Szavaid selyme szíven símogat, Mint márciusi szél a sírokat! (...)" tovább

"Tudom: én itt a sorssal nem csatáztam, én döbbent szemmel láttam itt a vért, és nem lengettem omló barikádon fehér zászlót a véres emberért. (...)" tovább

"A tavasz első napsugára Bearanyozza lelkemet: S megint megszáll a vágy utánad, Szép alakod megint körüllebeg. (...)" tovább

"(...) Boldog vagyok: gyermek a lelkem, Flóra szeret. S lám, álnokul, meztelen, szép szerelmünk ellen tankkal, vasakkal fölvonul az ember alja. (...)" tovább

"(...) Én, tolla vesztett vén madár, ki Átdideregtem a telet, Talán utószor ünnepellek: Szervusz, te kedves kikelet! (...)" tovább

"A nap tüze, látod, a fürge diákot a hegyre kicsalta: a csúcsra kiállt. (...)" tovább

"Száll az este. Hollószárnya Megrezzenti ablakom. Ereszkedik lelkem árnya, Elborong a multakon. (...)" tovább

"Lúdbőrzik nézd a tócsa, vad, vidám, kamaszfiús szellőkkel jár a fák alatt, s zajong a március. (...)" tovább

"(...)Emlékek szőnyegén rajzolgatok S mint levendula, meghitt, régi bánat Belengi csöndes, idegen szobámat (...)"   tovább

Vannak dolgok, amelyeken újból és újból átesünk, megtapasztaljuk. Hiába a tulajdonságok, a tapasztalatok átörökítése apáról fiúra, hiába a kromoszómákban hordozott traumák, átélt érzelmek, megbűnhődött hibák, az emberi tudás nem képes teljes mértékben lerakódni, illetve tudatosulni az utódokban. tovább