Próbáljuk meg elfogadni, ami velünk történik, úgyis csak később tudjuk meg, mi volt az oka! tovább

Hányszor csapjuk be önmagunkat kegyes hazugságokkal, félrenézéssel, önhipnózissal, mert nem merünk, vagy csak nem akarunk szembenézni az esetleg kellemetlen, kényelmetlen igazsággal?! tovább

Rágódunk a múlton, aggódunk a jövő miatt, idegeskedünk és elmegyünk a jelen mellett. Elsiklik nélkülünk a pillanat. tovább

Muzsika nélkül nincs élet. Egy lágy hangszín, egy göndör kacaj éppúgy zene füleinknek, mint egy zongoraetűd, egy szívhez szóló népdal vagy a hegedű fájdalmasan édes busongása. A zene elrepít egy olyan dimenzióba, ahol minden harmonikus, ahol minden hétköznapit magunk mögött hagyhatunk. Ebben rejlik mágikus ereje. tovább

Életem legjobb döntésének tartom, hogy felnőtt fejjel beiratkoztam egy főiskolára. Végre olyan dolgot tanultam, amit szeretek és nem muszájból, hanem örömmel. Rájöttem, hogy ez volt a lehető legtöbb, amit magamért tehettem? Miért? tovább

Az ember teremtő, alkotó. Akkor érzi jól magát, ha létrehozhat, építhet, majd büszkén nézhet végig munkája gyümölcsén. A tunyák, a herék előbb-utóbb rosszban kezdenek sántikálni, hogy a lelkükben kongó űrt valamivel kitöltsék, s felhívják magukra a figyelmet. tovább

Megfejteni, mi végett vagyunk a világban, melyek a legbelső vágyaink, céljaink, képességeink, ezzel szorosan összekapcsolódó életfeladataink: csak mi magunk tehetjük. tovább

A megoldás mindig akkor érkezik, mikor nem számítunk rá, amikor eljött az ideje, vagy ha higgadtan, türelmesen, valódi okot keresünk, változási szándékkal kérdezünk, hogy lássuk mit rontottunk el. tovább

Életünk során mindig a menny és pokol szférái között ingázunk. Hol úgy érezzük, sosem lehetnénk elégedettebbek, máskor meg ver minket a sors. De mindig vannak segítőink a bajban, s olyanok, akikkel örömeinket is megoszthatjuk. Ez a gyönyörű Márai-idézet kiválóan demonstrálja a mindennapi lét szeszélyességét, sokarcúságát. Ráadásul említést tesz a tűzoltókról, kiket ma ünnepelünk.    tovább

Ezt az idézetet kis ragacsokra kellene nyomtatni, s mindenhová magunkkal vinni, vagy legalábbis tenni belőle egyet. A fürdőszobába, mikor reggel a világra sértődötten mossuk a fogunkat. A kávéscsésze oldalára, mikor kábultan kortyolgatjuk az élénkítőnek remélt folyadékot. Az autó szévédőjére, ahogy a dugóban anyázva araszolunk. tovább