Vona-Szabó Kriszta
„Akinek akarata van, azt vezeti a Sors, akinek nincs, azt vonszolja.” (Bozzay Margit)
Hát, akaratom az van, s nem igazán szeretem, ha vonszolnak. Nem fogadom el a készen kapott paneleket, saját véleménnyel dolgozom. Mondatokra vadászok magamban és a világban is. Fonákosan gondolkodom, szórakoztat az (ön)irónia. Fáraszt az ostobaság és a szűklátókörűség. Legnagyobb motivátorom a fiam, a férjemtől pedig rengeteget tanulok.
Rettegek a békáktól. Nem szeretem a zellert és a porcukrot a süteményen. Szeretem a kóla zérót, a testes szekszárdi vöröset, a sziklának csapódó tenger hangját és a papírboltok illatát. Hiszek az évezredes értékekben. Meggyőződésem, hogy amit belül hordozunk, azt megteremtjük kívül is. A körülöttünk lévő világ rossz és jó; kegyetlen és barátságos; felszínes és értékes; fekete és élénk. Hétről hétre bemutatom, ahogy én látom. Csatlakoztok?
Legutóbbi cikkek
A szavak eltalálnak. Jók is, rosszak is. És tovább élnek bennünk.
továbbBenedek kamaszka, nyurga, lakli, imádnivaló és rém idegesítő. Egyik pillanatban annyira együgyű, mint egy marék lepke, másszor pedig egy mondatban három olyan zsigeri bölcsességet nyom be, amelyek hallatán Lao-ce, Buddha, Brian Tracy és Müller Péter megnyalnák egymás mind a tíz ujját.
továbbSzóval: nem voltak prekoncepcióim az anyai létről. Annyit tudtam, hogy milyen nem szeretnék lenni. És ehhez tartom magam a mai napig. Nem szeretnék oktondi anya lenni, aki mindig mindent jobban tud; aki kis lekezeléssel megsimogatja utóda buksi fejét, s megmondja neki, mit kellene csinálnia. Biztosan tiszteletben tartom a gyerekem privát szféráját és magánéletét.
továbbÉn pl. nagyon várom, mit hoz a mai. ;)
továbbGyönyörű gondolat. Elmélkedjünk rajta a reggeli kávé mellett!
továbbMadonna sosem félt megmutatni azt, ami a belsejében lakozik.
továbbTudja valaki a választ? :)
továbbÉreztetek már olyat, hogy a lelketeknek van izomláza? Nem, nem őrültem meg, tudom, hogy még olvasni is furcsa. Hát még megélni! Mert én pont ezt érzem most. Mikor levegőt veszek, kétszer annyi erőfeszítésbe kerül, mint egyébként. S minden egyes beszívásnál olyan, mintha a tüdőm megerőltettem volna. Hátul a tüdőm, de az elöl a lelkem. Végtelenül nehéz. Tele van, csordultig. Mindennel. Jóval is, meg rosszal is.
továbbTávol a család, sok a gond. Marikán is, a többieken is. De ők ott vannak egymásnak. 61 éve. Jóban-rosszban. És hálát adnak a Jóistennek, hogy össze tudnak kapaszkodni, hogy nem özvegyültek meg, mint oly sokan körülöttük. A sok magányos asszony, a sok kiszolgáltatottság, az időskori félelem. Mert a falu sem csendes már esténként. Betörések, lopások, fenyegetések.
továbbMindannyian másként, más utakon jutunk nagy felismerésekre. Nem rosszabbul, nem jobban, mint mások, csak másként.
továbbEnnél okosabb tanács nem is kell szombatra. :)
továbbHozzáállás, látásmód, szemlélet, akarat...
továbbMi, akik fűtött irodákból osztjuk az észt, s talán annyival járulunk hozzá a GDP-hez, mint a szűknadrágos-mokaszinos-kakastaréjos hülyegyerekyuppiek az ilyen-olyan média- és „menedddzser” pozíciókban, akikről csak elölről lehet megállapítani, lányok-e vagy fiúk, hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy bizony a mínusz 5 fokban is dolgoznak a szabad levegőn emberek, meg állnak a gyári szalagok mellett 30 éve visszeres lábbal, fájó háttal nagymamakorú munkavállalók.
továbbA bosszú sohasem nemes, és talán nem is az ember dolga. De a rosszakaróinkat azzal tudjuk a leginkább elbizonytalanítani, ha megelégedettek vagyunk, s nem veszünk róluk tudomást. :)
továbbNem tudom, csak engem zavar évről évre, hogy az egész műsor nem szól másról, mint arról a kétségbeesett törekvésről, hogy lenyomjunk Európa torkán valamit, ami se nem érték, se nem egyedi, de mindenki tapsikol neki, mert tartani kell a sort?!
továbbA positivemed.com oldalon azonban érdekességre bukkantam. Az oldal szerkesztői infografikán hasonlították össze az ego és a lélek közti különbséget. Pontosabban azt, hogyan látja a világot, hogyan él és viselkedik egy önző és egy lélek által irányított ember. Nézzük!
továbbBölcs gondolatok, tespedtségből felrázóak. Sosem késő...
továbbValahogy megkíméltek és elkerültek a béndzsó csajozós dumák, így nem kellett kínosan arrébb táncolnom, ha egy „jópofa” fickó valami satnya szöveggel próbálta csapni nekem a szelet. Nem kellett elszenvednem a „leesett a vércukrom, de te annyira édes vagy, hogy megmenthetnél”; vagy a „nem fájt, amikor leestél az égből?” szintű vérkínos beszólásokat, melyeket Magyarország összes szórakozóhelyén 10 percenként elsütött valaki a 90-es évek elején.
továbbÍgy visszagondolva, elég nevetséges idő múlásáról beszélnem, hiszen az egyik nagymamám 51 évesen halt bele egy csípőprotézis műtét utáni szövődménybe. 51 évesen ma egy nő a legszebb korban van. Az én Kati mamám pedig addigra idős asszony volt. Nem csak az én kamasz szememben, hanem egyébként is. Nehezen mozgó, túlsúlyos, idős néni, akit imádtam. És 13 éves koromban elvesztettem.
továbbOtt, belül van az igazi ellenség és az igazi barát is. Legyőzni, megszeretni. Nem egyszerű.
tovább