8 ok, amiért fontos a nyelvtanulás

szept. 30., 2017

8 ok, amiért fontos a nyelvtanulás

Mindig is nagyon érdekesnek találtam a különböző nemzetek nyelveit. Ámulva figyeltem, ha éppen németek vagy oroszok beszéltek körülöttem. Valahogy olyan misztikusnak éreztem, hogy ha két külföldit hallgattam, én teljesen kívül álltam, elképzelésem sem volt, miről lehet szó, ők pedig értik egymást. Teljesen el tud varázsolni egy-egy nyelv hangzása, ha meghallok például lengyeleket beszélni, mindig úgy érzem, azonnal meg kell tanulnom lengyelül. Németül viszonylag jól beszéltem, sajnos az évek alatt elfelejtettem, angolul pedig most tanulok. És elterveztem felhozom a németemet is, és amíg élek valamilyen nyelv elsajátításán leszek. Ennek pedig számos előnye lehet.

  1. Bármilyen, adott nyelven íródott könyvet el tudok olvasni. Többek között a tanulmányaim során tapasztalom, hogy bizonyos témákban nagyon gyér a magyar szakirodalom, ha megtanulunk idegen nyelveket, akkor kitárul előttünk a világ.

  2. Még a gyér angol tudásommal is tapasztaltam, hogy a sorozatokban – amelyeket sokszor feliratosan nézek- félrefordítanak, így nem jön át egy-egy poén vagy akár teljesen más jelentése lesz egy mondatnak.

  3. Nemcsak a könyvek, filmek, portálok területén tárul ki a világ, hanem sokkal nagyobb kapcsolati hálót tudunk kialakítani. Én mindig nagyon örülök, ha külföldiekkel tudok beszélgetni, izgalmas más kultúrából származókat, általuk pedig egy más világot megismerni.

  4. Sokkal könnyebb külföldön boldogulni, akár csak egy nyaraláson. Közelebb kerülhetünk az adott világhoz, könnyebben rendelünk az étteremben, beszélgethetünk helyiekkel, eligazítást kérhetünk és nehezebben vágnak át minket.

  5. Fejleszti a kognitív képességeinket. A kettő vagy több nyelven beszélők el tudják dönteni, hogy éppen melyik nyelvet használják, és simán át tudnak váltani az egyikről a másikra. Ez pedig több olyan kognitív készséghez kötődik, mint a figyelem vagy az irányítás.

  6. Fejleszti a multitasking képességet. A többnyelvű emberek könnyebben váltanak a különböző struktúrák között és hatékonyabban szűrik ki a zavaró tényezőket.

  7. Fejleszti a problémamegoldó képességet. Egyes kutatások szerint a kétnyelvűség elősegíti a logikus döntések meghozatalát. A szakemberek szerint a több nyelvet beszélők kreatívabbak, mint idegen nyelven nem tudó társaik.

  8. A torontói York University kutatói arra a meglepő felfedezésre jutottak, hogy az idegen nyelvet beszélő, és nyelvtudásukat nap mint nap használó embereknél akár 4 évvel is késleltethető az időskori demencia megjelenése azokhoz képest, akik csak az anyanyelvükön beszélnek. A kanadai kutatók szerint a két nyelv párhuzamos használatával járó extra agytevékenység, az eddigi vizsgálatok alapján úgy tűnik, serkenti az agy vérellátását, és biztosítja az egészséges idegi szinapszisok fenntartását. Ez a két tényező pedig döntő fontosságú a demencia elkerüléséhez.

    Ha tehetjük, keressük meg az első nyelviskolát!

Sinkovics SzilviaSinkovics Szilvia

Kapcsolódó cikkek

Hozzászólások