A boldog lányok a legszebb lányok – egy ikon titkai (Felidéző)

febr. 6., 2018

A boldog lányok a legszebb lányok – egy ikon titkai (Felidéző)

Dolgom van a nőiességgel, a nőiesség megélésével. Nem véletlen, hogy az egyetemi projektem is e körül forog majd. Sokat olvasok a témában, keresem az ikonikus alakokat, azokat, akiktől lehet tanulni. Ha a kecsességre, bájra, légiességre, eleganciára gondolok, akkor rögtön Audrey Hepburn jut eszembe. Élete nem volt felhőtlen, hiszen édesapja elhagyta a családot, gyerekkorában át kellett élnie a háború borzalmait, többször elvetélt, volt olyan hogy ezért depressziós lett, azonban mindig megőrizte méltóságát, soha nem láttuk őt igénytelenül, önmagát elhagyva.

A híres divattervező, Hubert de Givenchy múzsája számos titkát elárulta:

  1. „A szép szemekért keresd a jót az emberekben, a vonzó ajkak érdekében mondj kedves szavakat, a tartásért pedig járj azzal a tudattal, hogy nem vagy egyedül!”

  2. A fekete garbó soha nem megy ki a divatból.

  3. A nő szépsége nem az arcápolásból ered. A nő igazi szépsége a lelkében tükröződik: az a törődés, amit szerető szívvel ad és a szenvedély amit mutat.

  4. A fejkendő napszemüveg párosítás könnyed és divatos utazást biztosít.

  5. Bocsáss meg gyorsan, csókolj lassan, szeress igazán, nevess önfeledten, és soha nem bánj semmit, ami mosolyra késztet.

  6. A fekete tus kötelező. A színésznő egyik védjegye a macskaszemnek álcázott hatalmas barna őzikeszem, melyet tökéletesen kiegészített a finom árnyalatba borított ajka és arca.

  7. Soha ne feledkezzünk meg a kis feketéről, melyet viseljünk bátran egyszerű hétköznapokon is.

  8. A boldog lányok a legszebb lányok.

  9. A nevetés a legjobb kalóriaégető.

  10. Találjunk valakit, aki nagyra értékel!

Audrey Hepburn nemcsak gyönyörű volt, de kedvességével mindenkit elkápráztatott, van mit tanulni tőle!

Sinkovics SzilviaSinkovics Szilvia

Kapcsolódó cikkek

Hozzászólások