Tudom, tudom, bulvárral meg celebekkel ne! Berki Krisztiánnal meg főleg ne! De azért néha de. Muszáj. Mert olvasom reggel az egyik „okos” portálon, hogy a herevasalt ember elveszi végre asszonyát, s grandiózus-gigantikus lagzit csapnak, hétezer vendéggel, száz fellépővel meg még ki tudja, mi mindennel. De nem úgy van ám, hogy utána élnek, mint hal a vízben, megosztják egymással mindenüket. Nem. Mert házassági szerződés is kerül a csillivilli jegygyűrű mellé.

Nem tudom, az én ízlésemtől távol áll az ilyesfajta dokumentum, mert én úgy mentem a házasságba, hogy ami az övé, az az enyém is, ami a miénk, az meg az enyém. Na jó, csak viccelek, természetesen mindenünk közös. Nálunk nincsen külön kassza, meg „ezt én hoztam, azt meg te” berendezési tárgy, mert nagyjából puszta seggel kerültünk össze, s mindent együtt vettünk.

Ez azonban még nem jelenti azt, hogy ne érteném meg, ha két sikeres ember házassági szerződést köt, hisz azt a (tetemes) vagyont, amit külön-külön felhalmoztak, érthető módon biztonságban akarják tudni. Igen, az a faramuci helyzet, hogy még egymástól is. Merthogy a celebvilágban ma még messzebb nyúlik az egymás iránti szerelem lángja, mint az égig érő paszuly, holnap meg szintén. Csak más valaki iránt. Egy szerződés birtokában nyilván könnyebb elválni baldachinos ágytól, chippendale asztaltól. A régivágású házastársaknak (amilyen én is vagyok), nyilván furcsa az eljárás, de érthető és elfogadható.

De Berkiékkel kapcsolatban azt is rebesgetik, hogy a férj szerződésbe foglaltatja/foglaltatta, hogy hitvese bizony nem lehet több 60 kg-nál. A különben…-ről nem tudunk, de hideglelés még belegondolni is, hogy egy kapcsolatban arról is tárgyalni (!!!) kell, hogy asszonka bizony ne egye ki a hűtőt egy-egy nehéz nap éjszakáján, mert hites ura úgy kivágja 60,5 kilósan, mint a macskát…

Biztosan van záradék is, milyen esetekben nem érvényes Pamelára ez a szabály, de akkor is! Lehetne akármekkora is a vagyon, a jólét és a szerelem, ami a házasságkötés után rám vár, ilyen szerződést az életben alá nem írnék.

Húsz éve vagyunk együtt a férjemmel, 13 éve élünk házasságban. Volt már minden köztünk, meg annak az ellenkezője is. Én voltam 51 kiló, de 78 is, most én is olyan 60 körül mozgok. Voltam 18 éves és rövid, fekete hajú, voltam 30 éves és hosszú vörös, most, közel a 40-hez félhosszú barna hajat hordok. De minden életkoromban, minden külső jegyemmel, amiket viseltem, minden súllyal ÉN voltam. A lelkem, a személyiségem alapvetően ugyanaz, ami felnőtt koromra kialakult. Egyre érettebb, magabiztosabb, önazonosabb vagyok, s mindent megteszek azért, hogy a lehető legjobban érezzem magam a bőrömben. Kívülről is. Mert ha én jól érzem magam, akkor a párom felé is ezt sugárzom, ő vonzónak talál, s eszébe sem jut megkérdezni, hány kilót is nyom a belőlem sütő harmónia. De ez visszafele is működik: nyilván megtisztelem a másikat azzal, hogy nem zabálom magam 200 kilósra, mondván, „már úgyis elkeltem”, nem kell semmit bizonyítanom. Bizonyítani nem kell semmit, de magamat sokkal jobban szeretem annál, mintsem ne törődjek az egészségemmel és a megjelenésemmel…     

Jogász barátnőm is értetlenül állt a házassági szerződés ilyen kitételei előtt. Úgy fogalmazott, „a házassági szerződés valójában egy vagyonjogi szerződés, házassági vagyonjogi szerződés a neve, és amint a neve is mutatja, vagyonjogi viszonyokat szabályoz – kinek mi kerül a különvagyonába, mi a közös vagyon. Szóval ilyen, a fentiekhez hasonló hülyeségeket nem szoktak beleírni. Sőt, van olyan általános szabály is, hogy az érthetetlen, lehetetlen, jogellenes feltétel kikötése semmis. Szóval ilyen, szerintem emberi méltóságot sértő kikötést nem lehet feltételként szabni, kikötni. Én nagyon csodálkoznék azon is, ha akár egy balett-táncos munkaszerződésébe ilyen bekerülhetne.”

Az ilyen esetekre szokta nagyapám azt mondani: - Hát, űk tuggyák!

Igen, ők tudják. Szegény gazdagok!