Egy legújabb tudományos kísérlet szerint a kutyáknak is van epizodikus memóriájuk, ami azt jelenti, hogy olyan eseményekre is emlékezhetnek, amely teljesen váratlanul történik és abban a percben ők nem is részesei a történésnek – tudtuk meg Miklósi Ádámtól, az ELTE Etológiai Tanszékének vezetőjétől, aki a kutatást vezette. A szakember beszélt a kutyák történetéről, érzéseiről és arról, mi is az ő természetes közegük.

A Current Biology című rangos tudományos folyóirat aktuális számában megjelent tanulmányuk szerint a kutyák képesek „mentális időutazásra”

Ez valójában egy metaforikus kifejezés, ami azt jelenti, hogy a kutyák is képesek epizodikus memória kialakítására, amely a pszichológia definíciója szerint valamely eseményre való emlékezés képessége, abban az esetben, amikor a megfigyelő nem számított arra, hogy neki erre emlékeznie kell. Vagyis nem olyan tevékenység, amelyet valaki rendszeresen végez, hanem egyszeri esemény. Például az ember fejére esik egy alma, vagy észrevesz egy újfajta kutyát a játszótéren. Vagyis valami, ami teljesen váratlanul történik, a megszokottól eltérően. Ha pedig valaki megkérdezi például, „mi történt ma?”, akkor mi visszaemlékszünk és elmeséljük.

A kutyák képesek felidézni a környezetükben történt eseményt

Míg egy embernél a verbális kommunikáció eszközeivel rá tudunk jönni arra, hogy képes ilyen spontán események rögzítésére és visszaidézésére, addig az állatok esetében ez a lehetőség nem áll fenn, nem tudunk feltenni kérdéseket nekik, éppen ezért nagyon nehéz az epizodikus memóriatípus kimutatása. Korábbi kísérletek is csak arra voltak elegendőek, hogy egyes fajok - patkányok, delfinek és csimpánzok - esetében bebizonyítsák, hogy az egyed emlékszik arra, hogy ő mit csinált korábban. A kutyákkal kapcsolatban pedig rájöttünk, hogy képesek felidézni azt a környezetükben történt eseményt is, aminek ők abban a pillanatban nem voltak részesei. Nagyon nehéz volt ezt kimutatni, egy speciális módszert alkalmaztunk. A kutyák esetében lehetőség van arra, hogy egy ebet megtanítsunk utánozni. Ha a gazdája egy bizonyos akciót végrehajt – például körbesétál egy széket, felugrik a levegőbe -, akkor a kutyák ezt egy megfelelő felszólító parancsra képesek utánozni, akár több nap elteltével is. Ezt a legtöbb négylábú meg tudja tanulni, de ez az alap, annak a feltétele, hogy tovább tudjunk lépni. Legutóbb publikált kísérletünkben egy olyan csavart helyeztünk el, hogy a kutyákat a továbbiakban arra szoktattuk, hogy a gazda által bemutatott viselkedéstől függetlenül mindig lefekvés lesz a feladatuk a korábban megszokott utánzás helyett. Miután ez jól ment, akkor a demonstrációt követően a kutyák váratlanul újra a Csináld! vezényszót kapták, amire nem számíthattak. Ekkor kíváncsiak voltunk arra, hogy a kutya, aki épp a lefekvéshez készülődött, fel tudja-e idézni azt az akciót, amit a gazda egy perccel vagy egy órával korábban bemutatott. Az eredmények azt mutatják, hogy az ebek erre is képesek voltak. A kísérlet kimenetele azt bizonyítja, hogy a kutya elméje úgy is működhet, hogy egyszer csak eszébe jutnak bizonyos dolgok, emlékszik olyan eseményekre, amelyek spontán történtek vele. Nem biztos, hogy ennek van jelentősége a hétköznapi életükben, de elképzelhető, hogy egy ilyen hirtelen felidézett emlék, aktiválja a kutya viselkedését. Például fekszik a szobában és eszébe jut, hogy tegnap milyen jót vacsoráztak a gazdái, ezért feláll és kimegy a konyhába, hogy megnézze, nem maradt-e valami.

Farkasból kutya

Többek között arra a kérdésre is próbál választ adni, hogy egy olyan típusú állatfajból, amit úgy ismerünk ma, mint a farkas, hogyan alakult ki – nagy valószínűséggel az emberrel való kapcsolata révén – a kutya. Erre több elmélet is létezik, a kutyák evolúciójáról szóló ismeretük ma még inkább hipotézisek sorozata, és kevés tudományos tényt ismerünk. A kutya esetében arra gondolunk, hogy az akkori farkaspopuláció egyes egyedei kerülhettek közelebbi kapcsolatba az emberrel. Ezt úgy kell elképzelni, mint amikor a galambok vadon élő tagjai beköltöznek a városba, mert elvesztik azokat a félelmeiket, amelyeket korábban az ember irányába éreztek. A kutyák esetében ez úgy történhetett, hogy amikor az emberek által otthagyott maradékokat fogyasztották egyre közelebb kerültek a csoportjainkhoz. Az emberek ezt észlelték és befogadták, majd gondozták a szelídebb egyedeket és kölykeiket. Így a kutya szépen lassan, genetikai értelemben „szocializálódott”, ma pedig már sokan családtagként tartják számon őket.

Farkasokat is neveltek

Megpróbáltuk szocializálni őket, azaz egy farkaskölyökkel 3-4 hónapos koráig 24 órában foglalkoztunk, azért, hogy amennyire lehet, a kutyás életet tapasztalja meg az adott egyed. Szerettük volna összehasonlítani, hogy a hasonló módon felnevelt kutyát és farkast megfigyeljük, majd az esetleges különbségeket tudjuk azzal magyarázni, hogy a kutyát az ember háziasította, ami genetikailag különlegessé teszi őket.

Akadnak kutyák, akik inkább a magányt választják

A kutyák önként társultak az emberi családokhoz annak idején. Mi válogattuk ki azokat az egyedeket, akik ragaszkodóbbak voltak. Akik elmentek a közelünkből, azokat nem nevelte senki, nem lettek kölykeik a közösségekben. Tehát mi szelektáltuk erre a képességére. Feltehetően genetikai adottság, hogy azok a kutyák, amelyeket az ember szocializál, nagyon ragaszkodnak hozzánk. Megszokják, hogy mi adjuk a táplálékot, mi vagyunk a társaik, mi játszunk velük. A kutyáknak ez lesz a természetes és nem a vadon. Persze akadnak olyan ebek, akik inkább a magányt választják, vagy négylábúakkal élő négylábúak lesznek. A kutyának az a természetes, ha emberi közösségben él. Azonban szocializálni kell, tehát rengeteg törődést, foglalkozást igényel kölyökkorában.

Lehetne még javítani az állattartáson

Ez mindig változik, mert a különböző korokban és kultúrákban is különbözően viszonyultak az állatokhoz. Ma Európában gazdagabbnak mondhatóak az emberek, ezért megengedhetik magunknak azt a luxust, hogy kutyát tartsanak. Egyre inkább családtagnak tekintik az állatokat, azonban nem mindenkinek van tapasztalata az állattartással kapcsolatban, ezért változó, hogy ki mennyire „ért” hozzá. A kutyatartáson azonban még lehetne javítani a kutya szempontjából, illetve a kutyát nem tartók szempontjából is.

A kutyák is ugyanúgy éreznek, mint az emberek

A kutyák és az emberek között nagyon sok hasonlóság van, ami abból adódik, hogy ugyanabban a közösségben élünk. Például a kötődés egy funkció, de azt jelenti, hogy szeretünk egymás közelében lenni, hogyha elválunk egymástól, akkor szomorúak vagyunk. Ez a képesség a kutyában és az emberben is megvan. Azonban másképp működik a két fajnál, egy ember tud erről beszélni, a kötődést úgy is meg tudja élni, hogy beszél a kutyájához, azonban az ebnek ez nem elég. A kutyáknak is ugyanolyan érzelmeik vannak, mint az embereknek: félnek, örülnek, szomorúak stb. Azonban valószínű, hogy ezeket az érzéseket másképp élik meg.