Charles Baudelaire: Egy kreol hölgynek

A parfőmös hazán, hol enyhe nap bizserget,

s a hajló lombivek tüze bíborparázs,

s a szemre lusta kéjt a pálmák búja perget,

kreol nőt láttam én, ki csupa új varázs.

Arca sápadt s meleg és kábulatba kerget

barna nyakán a lágy, kényes, finom vonás;

mint karcsú nagy vadász, barangolja a berket,

mosolya nyugalom és szeme hallgatás.

Úrnőm, honunkba jöjj el, mely az örök gloire-é,

a Szajna partja vár s a kedves, zöld Loire-é,

s mely antik kúriák dísze lehetne, vidd

szépséged versirók közé, hogy árnyas csendben

hajtson szonetti rajt szivük s hűségesebben

imádják nagy szemed, mint néger rabjaid.

(Tóth Árpád fordítása)