Reményik Sándor: Kagyló

Én itt vagyok, akarva, nem akarva,

a végtelen vetett a véges partra.

Fekszem aléltan a sivár fövenyben

és az óceán himnuszait zengem.

Anyám, a tenger apadt, s itt hagyott,

kinek mi köze hozzá, ki vagyok?

Gazdátlan, üres ház, mire se jó,

csak eldobni, vagy eltörni való.

Apály s dagály közt, így, időm múlván,

várom, míg értem visszatér a hullám.

Nekem nem hazám e kietlen part,

de aki titkon a füléhez tart

magányban, éjben, emberektől távol:

annak mesélek egy más, szebb világról.