Reményik Sándor: „Az ismeretlen Istennek”

Nem hódításra indultunk mi el

A végtelenből, - csak találkozásra.

Testvér, a mi testvérségünk

Ezért oly ritka, szép és drága.

Nem hajtottuk a lelkünket igába.

Egymás lelkét prédának sose néztük,

Szemmel nem vertük, szóval nem igéztük.

Maradtunk szabadok a szeretetben.

Maradtunk egyenlők a szeretetben.

Maradtunk testvérek a szeretetben.

Egymás lelkében tiszteltük a törvényt.

S a végzetet, mint napsugár és örvényt.

A törvény betűje ha összevágott:

Ujjongva hirdettük a rokonságot.

S ha egymás lelke tájait bejárva,

Rábukkantunk egy nekünk idegen,

Ismeretlen istenség templomára:

Oltárát virággal szórtuk tele,

És szóltunk csendesen: bár nem enyém,

Szenteltessék meg mégis a neve.