Vas István: Határozók és kötőszavak

Jóllehet ez és jóllehet az, és jóllehet garmadával,

mindazonáltal, jaj, mindazonáltal az egész is mindazonáltal.

Feltéve ha és feltéve, hogy és feltéve azt, amit,

ennélfogva és immár az úgyse, a mégse aligha segít,

Mert bőven van itt a mivel, a miáltal, a minekutána,

nyilvánvalóan terjed a továbbá komor hiánya.

Hiába itt a noha, sőt hátha, a talán, a még,

tudvalevően elégtelen itt az elég meg a sosem elég.

Hovatovább, ha ezért, ha azért, ha akárhogy, mindenesetre,

elvégre, végre és végül is mindegy már, elkezdve vagy berekesztve.

Tehát és pedig és ahogy, és sehogy és valahogy mégis,

és ha egyúttal, akár beleértve, azonban azért is.

Mert a főnevek, igék, a képek is egyszersmind kihullanak,

marad a közbeszéd maltere, csikorgó, ügyetlen vivőanyag.

De ha elárasztanak az esetlen határozók, a kopár kötőszavak,

végeredményben nem fontos más, csak a csak, meg a csak, meg a csak.