Több százezer magyar költözik külföldre egy jobb élet reményében. Itthon nem tudnak megélni, nem találják a helyüket, nem érzik komfortosan magukat.

Eleinte az én ismerőseim között kevesen voltak, akik úgy gondolták, elhagyják Magyarországot. Azonban az utóbbi időben egyre több barátom költözött külföldre. Egy darabig úgy gondoltam, hogy ez mennyire felesleges lépés, hiszen, kint legfeljebb takaríthatnak, szobalányok lehetnek, az pedig annál nem lehet sokkal jobb, mint itthon.

Közben mentek magasan kvalifikált ismerőseim is, akik nemcsak anyagilag jártak sokkal, de sokkal jobban, hanem szakmailag is komolyan megbecsülik őket. Majd kiderült, hogy klasszisokkal könnyebb az élete még annak is, aki Bécsben dolgozik egy gyorsétteremben.

Az évek során rengeteget formálódott a véleményem. Eleinte azt gondoltam, soha nem laknék külföldön. Aztán egyedül maradtam, és kezdtem megtapasztalni, milyen az, amikor egy viszonylag átlagos fizetésből kell éldegélnem. Nem panaszkodhatok, a rezsi és az étkezésem kényelmesen kijön a pénzemből. Azonban ennyi.

Nincs autóm, ha elromlik valami a lakásban, kénytelen vagyok a szüleim segítségét kérni, arról pedig nem is nagyon álmodozok, hogy úgy nézzen ki a környezetem, ahogy én szeretném, hiszen arra már nem nagyon marad forrás, hogy vegyek egy új szekrényt például. Ahogy a környezetemben látom, ez egy átlagos fiatal sorsa. Napról napra élünk még harmincon túl is, nem tudunk félrerakni, nem tudunk tervezgetni, egyszerűen csak élünk.

Ebben a miliőben pedig könnyen elkap minket egy jobb élet reményének vágya. Könnyebben mondjuk azt, hogy inkább itt hagyjuk a szellemileg kielégítő munkánkat, és kimegyünk külföldre padlót sikálni. Valahogy azt érzem Magyarországon nincs jövője egy fiatalnak, csak nagyon kevesen tudnak boldogulni. Ha így folytatódik, ha senki nem lép közbe, tényleg elfogyunk.