Ezért ne nézzen a kisgyermek tévét!

nov. 23., 2016

Ezért ne nézzen a kisgyermek tévét!

Bár nagyon kecsegtető lehet kisgyermekünket leültetni a televízió elé, hiszen egy kis lélegzetvételhez juthatunk, amíg ő belemerül egy-egy mesébe, szakemberek mégis azt mondják, ne tegyük, három éves koráig ne engedjük a gyereket képernyő elé.

Meg is magyarázzák, miért. Íme néhány ok, hogy miért ne nézzen egy három év alatti gyermek tévét:

  • A kicsinek szüksége van mesére, de olvasott mesére, mert közben használhatja a saját fantáziáját. Egy virtuális történet esetében a picinek nincs szüksége a képzelőerejére, ezért nem is fog fejlődni az, vagy legalábbis nem olyan mértékben.
  • A televíziós mese izolál, míg egy olvasott mese közben meghitt hangulat alakul ki a mesélő és a gyermek között.
  • A gyerekek agya kétéves koráig nagyon gyorsan fejlődik, és a kétszeresére nő. Eközben rengeteg idegsejtkapcsolat, szinapszis alakul ki, melyek később a gondolkodását is befolyásolják. Ezek leginkább élmények közben történnek, tehát mikor a baba meglát egy játékot, hallja annak hangját, kinyújtja érte a kezét és megfogja, játszik vele, egy összetett élmény éri, melyben több érzékszerve is részt vesz. A szinapszisok pedig annál összetettebbek lesznek, minél többféle rész dolgozik az agyban - ezek nagyon fontosak, mivel minél több és jobb idegsejtkapcsolat alakul ki, annál okosabb lesz a gyerek.
  • A tévéből áradó rengeteg információ, hangi és képi hatás megterhelő lehet a pici számára.
  • Az a baba, aki tévét néz, kevesebbet mozog. Annyira leköti őt a televízió, hogy belefeledkezik, nem merül el annyira a játékban, kevésbé lesz aktív. Azonban a pici fejlődését többek között a mozgás segíti elő.

 

Sinkovics SzilviaSinkovics Szilvia

Kapcsolódó cikkek

Hozzászólások