Ragadunk bele a szituációkba, várjuk a csodát. Mindig kívülről, mindig mástól. Aztán meg haragszunk, irigykedünk, ha másnak megy, ha másnak sikerül, ha más boldogul. Miközben mi rendíthetetlenül ülünk a nihil közepén, beleragadva a semmibe, sajnálunk és gyűlölünk. Na, hát ezt kell elfelejteni!

Meg azt, hogy tespedtségből bármi is lehet. Lustaságból nem lesz bombaalak, de még közepes sem. Restségből nem lesz sem sikeres munka, sem boldog kapcsolat, sem gyarapodás. Édesanyám szokta volt mondani: - Kislányom, ha a fenekedtől kérsz tanácsot, az már régen rossz! És milyen igaza volt.