1926. április 23-án született Janikovszky Éva író. A gyermek-és ifjúsági irodalom egyik legnépszerűbb magyar írónője nemzetközi szinten is nagy elismertségnek örvendett, hiszen műveit 34 nyelvre lefordították. Kétségtelen, hogy mesekönyveinek népszerűségében nagy szerepet játszott Réber László képi világa, az ismert grafikus jellegzetes és elmaradhatatlan könyvillusztrációi. Ez a sajátosan emblematikus nyelvi és képi környezet az, amelyből számomra egy letűnt szocialista formavilág bontakozik ki. Persze ez a világ még keveredett egy korábbi polgári attitűddel is, és mivel az írónő megszólalásmódja felülmúlta a kortárs ifjúsági írók jellegzetes beszédmódját, így Janikovszky Éva könyvei teremtettek és létrehoztak egy új dimenziót a gyermeki gondolkodásmód bemutatása terén.
A szerzőpáros könyvei a felnőtt és gyermek nézőpontjának összeütköztetésével, az eltérő látószögek konkrét és elvont világának kifejezésével egyként váltak gyermekek és felnőttek kedvelt olvasmányaivá. Ezek a mesék kettős életet élnek, hiszen a gyermekmonológok valóban az őszinte, kendőzetlen, gyermeki kimondás erejével hatnak, amelyek a kisgyermekben az azonosulás lehetőségét, míg a felnőtt olvasóban a felismerést és rádöbbenést váltják ki. Janikovszky Éva a szülői válaszreakciók bemutatásával a felnőtt világ elé tart görbe tükröt.
Hogyan viselkedik a család, ha először jön látogatóba a tanító néni? Talán sokunk számára ismerős, a Velem mindig történik valami című humoros gyermektörténetből a következő részlet „Ha mihozzánk vendég jön, akkor anyukám feketét főz, és becsukja a mi szobánk ajtaját, mert oda jobb be se nézni. De sajnos a tanító néni előre megüzente anyukámnak, hogy ne tekintsük őt vendégnek, mert csak a családdal szeretne megismerkedni. Ezért anyukám lemosta az ajtókat, és elrakta a kabátokat meg a cipőket az előszobából. Apukám megragasztotta a fotel lábát, és becsavart még két égőt a csillárba. A Bori leszedte a színészképeket a falról, én pedig kivittem a vadgesztenyéimet az erkélyre. Amikor már olyan csend volt, amilyen nem szokott lenni, akkor a Pacsitacsit is átküldtük a szomszédba, mert ő még nem tudhatja, hogy a tanító néni nem vendég, és lehet, hogy megrágja a cipőjét, ahogy a vendégeknek szokta. A tanító néni csak fél óráig volt nálunk, mégis jól megismerkedett a családdal, mert közben megérkeztek a Bandi bácsiék Érdről, az alattunk lakók felkiabáltak, hogy legurultak a gesztenyék az erkélyről, a szomszédból hazazavarták a Pacsitacsit, mert nem tudta, hogy az ő konyhájukban is szobatisztának kell lenni. De én nem is bántam, mert így a tanító néni legalább látta, hogy mi itthon is elég elevenek szoktunk lenni.”
Az írónő gyermekeknek és felnőtteknek szánt könyvei megírásához szülői tapasztalataiból is merített. Janikovszky Éva azon kevés magyar írónők közé tartozott, aki életében is nagy elismertségnek, népszerűségnek örvendett. Az ötvenes évektől kezdődően részt vett a magyar kulturális élet alakításában és alakulásában is, hosszú időn keresztül volt a kezdetben Ifjúsági, majd később a Móra Könyvkiadó lektora, főszerkesztője, végül igazgatósági tagja. Az írónő születésnapjának évfordulóján emlékezésünket zárjuk egy Janikovszky Évától sokszor és sokat látott gesztussal, ahogyan azt ő megfogalmazta: „Mosolyogni tessék! Persze nem szüntelenül, nem reggeltől estig, de bujkáljon bennünk a mosoly - minden eshetőségre készen -, hogy bármikor felragyoghasson. Mert a mosoly meggyőződésem szerint mindig egy kis fényt hoz az életünkbe, meg a máséba is. Kicsike fényt, de sok kicsi, mint tudjuk, sokra megy.”
