Karácsony a nagyvilágban - van, ahol nyolc kenguruval érkezik a Mikulás

dec. 24., 2017

Karácsony a nagyvilágban - van, ahol nyolc kenguruval érkezik a Mikulás

A karácsonyhoz a világ minden táján különböző népszokások kötődnek. Nálunk például komoly hagyománya volt a betlehemezésnek, melynek során a szereplők házról házra járnak és előadják Jézus születését. Korábban ugyanilyen szokás volt az ostyahordás: karácsony előtt néhány nappal a kántortanító az iskolás gyerekekkel minden családnak megfelelő számú ostyát küldött. Az ostya a karácsonyi vacsora fontos része volt, amelyet több helyen mézzel, fokhagymával együtt ettek. A családi vacsoránál egy almát annyifelé vágtak, ahányan körülülték az asztalt. A hajadon alföldi lányok mézet ettek a hajnali mise előtt, hogy férjet édesgessenek magukhoz, Erdélyben pedig minden ajtót és ablakot bezártak, nehogy a boszorkányok állati alakot öltve bejussanak és rontást hozzanak a házra. A mi családunknál nincs karácsony halászlé nélkül, még mindig szól a csengő, ha jön a Jézuska és a több, mint harmincéves betlehemet is a fa alá tesszük. De hogyan ünnepelnek a világ más tájain?

Ugyan Indiában mindössze a népesség 3 százaléka keresztény, mégis ünneplik a karácsonyt, olyannyira, hogy december 24-én elkezdik a mulatozást, ami egészen újévig tart. A kisebb településeken fenyőfa híján banán és mangófát díszítenek fel „karácsonyfaként”.

Svédországban már december 13-án, ( mely nálunk Luca napja) kezdődik a karácsony. Ilyenkor a lányok fehérbe öltöznek és egy hétgyertyás koszorúval a fejükön viszik ágyba a szüleiknek a reggelit. Szenteste a családi vacsora előtt szaunáznak, majd a vacsora után a hagyomány szerint mindenki egyszerre bontja ki a karácsonyfa alá tett ajándékokat, melyeket a Jultomten, vagyis egy manó hoz.

Spanyolországban nem szenteste ajándékoznak, hanem vízkereszt napján, melyet bibliai napkeleti bölcsek (Három Királyok) hoznak. A spanyolok december 22-én lottót vásárolnak, december 24-én húzzák ki a számokat, majd énekelve ismertetik a nézőkkel.

Venezuela fővárosában, Caracasban karácsony estéjén lezárják az utcákat, és az emberek görkorcsolyával mennek a templomba.

Ausztráliában egyes településeken szörfön érkezik a Mikulás. Az ausztrál hagyományok szerint a Mikulás szánját 8 kenguru húzza.

Franciaországban díszkivilágításban úszik az ország nagy része és a lazacból, kagylóból és sajtból álló fogások után 13 féle desszerttel koronázzák meg az ünnepi érkezést, köztük a különleges francia fatörzstortával, azaz a buche de noellel.

Akárhogy is, karácsonykor ünnepelni jó, legyünk a világ bármely táján.

Sinkovics SzilviaSinkovics Szilvia

Kapcsolódó cikkek

Hozzászólások