A drogok világa távol áll tőlem, pedig tök jó lett volna, ha a fiatalkori bakancslistámon szerepelt volna pár kokaintól szétcsapatott mámoros este, nem? De nem szerepelt. Szerencsére. Egyrészt azért nem, mert van anyám és apám, akik baromi jó emberek, és akik megtanítottak arra, hogy széthasítják a hátam akármivel, ha drogos és/vagy kurva leszek, ráadásul kb. 15 évesen megnéztem életem egyik legmeghatározóbb filmjét, a Trainspottingot. Oly mély nyomott hagyott bennem a film néhány kockája, hogy a mai napig fel tudom idézni bármikor, pedig elröppent 20 év azóta.

Nem vagyok álszent: én is kipróbáltam a füvet, melynek hatására akkora „bulit” csaptam, hogy a párna adta a másikat. Szentül hiszem, hogy akkor aludtam ki magam életemben először. Aztán következett az extasy, ami szerencsére oly silány minőségű volt, hogy jól megtermett testem alig észlelte a „pörgetőt”. Egyetlen észrevehető hatása volt. A pupilláim akkorára tágultak, mint Körmi cicánké, amikor a sötét lépcsőházból végre bejut a kivilágított nappaliba. Végigdolgoztam vele egy 12 órás műszakot, egy 10 órás buli után, teljesen normálisan, ép ésszel, biztos tudatállapottal. Ennyi volt az én kilengésem.

Rettegek a tűtől, rettegek attól, hogy nem tudom a testemet és az érzéseimet kontrollálni. Tehát, ha fizetnének érte, sem lőném magam heroinnal.  Állítólag baromi jó, meg szinte egy más világban repked tőle az ember, de köszi, az anafilaxiás SOKK hatására is más dimenzióba kerültem. Na jó, azt nem előzte meg csodaérzés, csak ömlött a feketeleves a nyakamba.

Az ember életébe kellenek olyan emlékek, filmek, mondatok, mosolyok, padok, levelek, amelyeket bármikor vissza tud idézni. Ahogy a reggeli KISKÉP alá írtam: kellenek az érzések, mindegy, milyen mértékben szorítják össze a gyomrot. Legyenek!

Nekem ez a film az egyik ilyen élményem. Hasít, mar, fáj, taszít, de van. Ewan McGregor újra eljátssza az egyik főszerepet a második részben, amit Nagy-Britanniában 2017. január 27-én mutatnak be. A világ többi táján márciusban lesz a premier. Biztosan megnézem, már csak azért is, mert kíváncsi vagyok, húsz évvel idősebben mit „veszek ki” a filmből, a rendezők mit tudnak nekem adni, mit tudnak mutatni, ami a valóságtól is rettentőbb manapság.

Ha valaki lemaradt az első részről, akkor a Budapest Secret Cinema-ban megtekintheti január 27-én.