A csapatban én lettem a retrófelelős. Az okokat inkább nem firtatnám, de annyit azért elárulok, nem kevés köze van a koromhoz. Azt nem mondom, hogy én vagyok a rangidős, maradjunk annyiban, hogy a szeniorok között foglalok helyett, már amennyiben a 37 szeniornak számít. De hogy jobban érezzem magam: nem én vagyok koros, hanem a többiek szemtelenül fiatalok. És erről ennyit.

Szerencsére a retró azért retró, mert nálam jóval régebbi dolgokról szól. Ma pedig a Modern Talking van soron. Dieter Bohlen ugyanis éppen február 7-én született. Ma 62 éves.

A Modern Talking az az együttes volt, ami már a fénykorában is cikinek számított. Vagy egyedül vagyok ezzel a véleményemmel? Találkoztam annak idején Depeche-es, Bon Jovi-s, Van Halen-es rajongókkal, de Modern Talkingos-okról nem hallottam. Vagy nem vallották be. Mert legyünk őszinték: Dieter már 25 éve is émelyítő volt azokkal a bébiknek való gödröcskékkel az arcán, Thomas Anders meg… Hát, egy fokkal jobban festett hirtelenszőke honfitársánál, de arra a hajzuhatagra talán csak regressziós hipnózisban tudna magyarázatot adni. Bohlen 62 éves korára is ugyanolyan émelyítő maradt, mint egykoron, Andersnek viszont határozottan jót tett a kor.

Szóval: a Modern Talking ciki volt és ciki is maradt. De olyan ciki, ami mégsem ciki. Amit nem szégyellünk, csak megállapítjuk, hogy EZ CIKI. A szülővárosomba, Szekszárdra az első tavaszi napsugarakkal minden évben megérkezett egy vándor vidámpark is. A panelházunk mögötti placcon állították fel a hirtelen lunaparkot céllövöldével, körhintákkal, dodzsemmel és Bráder Luival. Amíg álltunk sorba zsetonért a ringlispílre, végtelenítettben hallgattuk az erősítővel megtámogatott kétkazettás magnóból, hogy „jó má há, jó má szó”… Oroszt tanultunk az általánosban, fogalmunk sem volt, hogy épp a szívünket-lelkünket dicséri a német duó. Biztosan elnézőbbek lettünk volna velük.

Meg talán akkor is jobban a szívünkbe zártuk volna őket, ha több lassú számmal örvendeztetik meg romantikára éhes egykori énünket. A farsangi teadélutánokon ugyanis minden adott volt egy kis szerelemkezdeményhez. Csak a tanári asztal feletti neon égett, így az osztályterem végében már kellemes félhomály uralkodott, az izzadó tenyerű fiúk is bátrabban próbálták felkérni a lányokat egy táncra, de könyörgöm: a Cheri Cheri Lady-re nem lehetett összesimulni. Meg kellett várni Kylie Minogue és Jason Donovan Especially for you-ját.

A Modern Talking érdeme azonban, hogy elnyűhetetlen. Meg hogy örökérvényű. Meg olyan, mint Puskás Öcsi: mindenki ismeri Drezdától Barcelonáig. Meg hogy annyira bugyuta zene, hogy mindent elnézünk nekik és sikítva rángatjuk a barátnőnket a retródiszkó parkettjére, ha felcsendül valamelyik opusuk. És mert kis hazánkban is trendet teremtett.

Szóval: köszönöm, hogy vagytok, fiúk! Nélkületek szegényebb lett volna a gyermekkorom.

Most már csak egy Dupla Kávét kérek.

(Az írás 2016. február 7-én jelent meg.)