Tinédzserként képes voltam 200-szor megnézni egymás után a Bud Spencer-Terence Hill páros valamennyi filmjét. A Különben dühbe jövünk, a Nincs kettő négy nélkül, a Kincs ami nincs tökéletes szombat délutáni kikapcsolódást nyújtottak mindahányszor. Ha a „legvidámabb barakk” rendelkezésére álló két csatorna közül (magyar1 és magyar2) egyik a műsorára tűzte ezen opusok valamelyikét, már dobtam is el mindent a kezemből, s fültől fülig mosollyal ültem a képernyő előtt. A mai napig ott ragadok kicsit, ha feltűnnek a tévében, a férjem értetlenkedése ellenére…

Olyan aranyosan, elegánsan tálalták ugyanis a konfliktusokat, olyan kiszámíthatóan egyszerű volt a történetvezetés és olyan kedvesen együgyűek voltak még a rosszfiúk is, hogy elhittem, a világ tényleg szép. Ezek a filmek időn és téren túlról azt üzenték, egy kis baráti csihipuhi bármikor megesik az emberrel, de azért a puffin lekvár, a hagymás bab és a „tuttifrutti, vanília, karamell (a pisztácia kifogyott)” jóval fontosabb bármiféle erőszaknál.

Aztán később az akkori barátom rajongása a Van Damme-filmek iránt rám is átragadt. Jean-Claude Van Damme jóképű volt, tudott karatélyozni (lehet hogy pontos „j” - ezt egy cigány kisgyerektől hallottam egyszer) és minden szituációban ő nyert. Az sem zavart, hogy az örömét, a bánatát, a fájdalmát mind-mind ugyanazzal az arckifejezéssel (stabil fapofa) tálalta. Hála a kiváló magyar szinkronnak azért rájöttünk, mikor nehéz neki és mikor jobb kicsit.

S ha már mozdulatlan és rendíthetetlen arc: a mindenvivő ebben a versenyben az Úszó erőd, az Ölve vagy halva, a Lángoló jég zsenije, Steven Seagal.

Mentségére szóljon, hogy nem akart ő akcióhős lenni. De az lett. Vagyis az is lett. Ahogy volt már minden, csak akasztott ember nem. (Bár lehet, hogy az is volt – nem láttam minden filmjét.)

A harcművész, filmszínész, producer, forgatókönyvíró, blueszenész, énekes-dalszerző, tartalékos seriffhelyettes élete és tevékenysége legalább annyira színes, mint származása.

Az orosz-zsidó apától és ír-mongol édesanyától származó Steven Seagal hétévesen kezdett érdeklődni a harcművészetek iránt. Karatéból és kendóból feketeöves, aikido-ból pedig hét danos mester.

Japán lányt vett feleségül, akitől két gyermeke is született. Évekig éltek Japánban, felesége szüleinél, ahol Seagal aikidot oktatott.    

De a huncut Steven nem állt meg egy feleségnél és két gyereknél. Négy kapcsolatból eddig hét gyermeke született. Ráadásul a magát inkább nagyszerű írónak és művésznek, mint szexszimbólumnak tekintő Seagal mégis mindig hajlamos volt inkább szexszimbólumként viselkedve több vasat tartani a tűzben. Egyik kapcsolatát még le sem zárta, máris ugrott a következőbe. Harmadik felesége, Kelly LeBrock, akitől három gyermeke született, állítólag azért vált el tőle, mert összeszűrte a levet a kicsik dadájával, s ebből a kapcsolatból szintén született egy gyermek. Tipikus történet.

Seagal manapság inkább a zenei karrierjére koncentrál, bár idén jött ki The Perfect Weapon című filmje. Sokrétű tevékenysége mellett aktív környezetvédő, a tibeti függetlenségi harc elkötelezett híve és a küzdősportokért szintén rajongó Vlagyimir Putyin orosz elnök jó barátja. Két éve nagy port kavart, mikor zenekarával koncertet adott a Donyecki Köztársaság területén rendezett motoros találkozón.

Seagal, saját bevallása szerint nagyon békés ember. Csak akkor folyamodik erőszakhoz, ha már elkerülhetetlen.

Azt vallja, a haláltól nem kell félni. Szerinte sokkal fontosabb, hogy az élettől ne féljünk. Ezzel nem lehet vitatkozni. Az ólomarcú polihisztor ma ünnepli 64. születésnapját. Biztosan örül, mégha nem is látszik rajta.