A családunkban a nők hamar öregszenek. A nagymamám 51 évesen halt meg, de 50 éves korára 70-es ráncai voltak. Jó, falusi asszony volt, egész nap dolgozott, nem azzal kelt és feküdt, hogy vitaminokkal, pakolásokkal kényeztesse a bőrét.

Édesanyám korán lépett a változókorba, alig múlt negyven, mikor rendszeressé váltak a hőhullámok, felborult a hormonszintje, meghízott, évekig szenvedett, mire a bajára hatásos, ám a szervezet egyéb működési területeire káros mellékhatással bíró gyógyszerét beállították.

Én kamaszkorom óta szenvedek extrém izzadástól, rendszertelen ciklustól. A petefészkeim cisztákkal vannak tele, 2009-ben majdnem elvesztettem a bal petefészkemet, de szerencsére az orvosom képes volt úgy lefejteni a cisztáról (igen, alma nagyságú cisztám volt, melyről szó szerint le kellett hámozni a petefészkemet), hogy megmentette. A ciszták makacsak, folyamatosan újratermelődnek. Félévente járok kontrollra, mert nem szeretném, ha rosszra fordulnának a dolgok.

A legutóbbi kontrollon az ultrahangos orvos nekem szegezte a kérdést, miközben számolgatta, hány 1-2 centis cisztám termelődött az előző vizsgálat óta, nem szőrösödök-e feltűnően mostanában. Azt mondta, sanszos, hogy PCOS-em, azaz policisztás ovárium szindrómám van.

A szőrös kérdésre nem a válaszom, de ami nagyon kellemetlen, az az izzadás. Férfi módra, extrém módon, s bizony szagosan. Gyerekkorom óta jelen van az életemben ez a kellemetlen jelenség. Két-három váltás ruhával kell készülnöm egy egész napos rendezvényre. Meg nedves törlőkendővel és többezer forintos izzadásgátlókkal. Mindent kipróbáltam már az évek során, legutóbb a hónaljbotox-szal kacérkodtam. Különböző fórumokon azonban azt írták, hatása maximum fél év, nagyon drága és nagyon fáj. Úgyhogy letettem erről.

Idén nyár elején elégeltem meg végleg ezt az állapotot, s felkerestem egy endokrinológust. A laboreredmény megerősítette az ultrahangos doktornő diagnózisát: PCOS-em van.

Nálam nincs extrém szőrösödés, vérzéskimaradás (csupán 35 napnál hosszabb ciklusaim vannak), ám az utóbbi időben nehezebben mozdulnak rólam a kilók (eddig ráfogtam a korra, bár 37 évesen ezzel takarózni dőreség), hullik a hajam, és fő motívumként itt az izzadás.

A PCOS-ről csak az utóbbi pár évben kezdődött diskurzus, holott a nők 10%-át érinti. Világszerte is, és itthon is. Az egyik orvosi szakportál szerint „ezerarcú boszorkánynak” is hívják a betegséget, annyira nehéz egyértelműen meghatározni a tüneteit. Egyikünknél így jelentkezik, másikunknál úgy. Természetesen vannak már gyógyszerek a problémára, s akinél pl. meddőséget okoz a betegség, annak igénybe is kell vennie ezeket a készítményeket a későbbi teherbeesés reményében. A kór nem minden esetben jár azonban meddőséggel.

Valószínűleg esetemben a nővé érés kezdetétől jelen van a szindróma, mégis sikerült teherbe esnem tíz éve, fél év „próbálkozás” után. Azóta nem ismétlődött meg a dolog, talán nem véletlenül.

Gyógyszert nem kívánok szedni, inkább próbálok kiiktatni az életemből minden olyat, ami árt, és amit ki lehet iktatni. Mivel a PCOS nem a petefészkek betegsége, hanem a hormonzavar egy formája, inzulin rezisztenciával, vagy látens cukorbetegséggel, a leghatásosabb fegyver ellene a lehető legtisztább táplálkozás. Mivel én is az út elején járok, még csak olvasgatok. De összegyűjtöttem néhány dolgot, ami talán a sorstársaknak is hasznos lehet.

1. Iktassuk ki a glutént, mert az a hormonszintünk egyik legnagyobb ellensége.

2. Tudom, a nők boldogságközpontjának egyik legjobb barátja a szénhidrát. A rossz hír az, hogy a PCOS is szépen „gyarapodik” tőle. Így bármennyire kellemetlen, kénytelenek leszünk a bánatunkat sárgarépába és káposztába fojtani a mézes-krémes és carbonara spagetti helyett! 

3. Főzzünk otthon, kerüljük a félkész ételeket! Ez persze jóval macerásabb, mint bedobni egy giroszt valahol. Meg kell találnunk azt a hentest, akinél valódi hús van, s a piacon is inkább a nénikéktől vásároljuk a paprikát-paradicsomot, mint a kamionos gázban „érlelt”, gigantikus méretű műzöldséget!    

4. A rostok nagyon fontosak! Ezek pont a zöldségben-gyümölcsben lelhetők fel leginkább.

5. Ismerkedjünk meg a jó zsírokkal, az Omega3-mal! A rossz hír az, hogy az ezt tartalmazó élelmiszerek aranyárban méretnek. Pl. az olajos magvak: mandula, kesudió, sótlan mogyoró. Vagy a lazac, a valódi tonhal, a tenger gyümölcsei. De inkább a borsosabb árú ételekből együnk kevesebbet, mint az állandó éhségérzetet fenntartó, olcsó és szemét szénhidrátokból.

6. Aludjunk a lehető legtöbbet! Persze édesanyaként, dolgozó nőként, háztartási robotként, családmenedzserként ez a legeslegutolsó szempont az életünkben, de az a nagy helyzet, hogy az alvás kiváló immunerősítő. Ha kipihentek vagyunk, az nem csak a külsőnkre van áldásos hatással, hanem a belsőnket is fiatalon, fitten, egészségesen tartja.

7. Sportoljunk minden nap! Igen, ezzel a betegséggel csak úgy lehet együtt élni, ha folyamatosan mozgásban vagyunk. Napi fél óra futás, torna, séta, konditermi edzés, bicikli elengedhetetlen ahhoz, hogy a szervezetünk folyamatosan zsírt égessen, s ne alakuljon ki a cukorbetegség. Még akkor is muszáj sportolnunk, ha a PCOS tünetei közül épp a hízásunk a legmarkánsabb, s úgy érezzük, sziszifuszi munkát végzünk a mozgással, hisz látszólag semmi eredménye. Lehet, hogy a külsőnkön nem látszik hosszú ideig a rendszeres testedzés, de a belső rendszerünk meghálálja a törődést.

8. Rendszeres orvosi ellenőrzés. Nőgyógyász, ultrahang, alapos, hormonháztartás ellenőrzésére is kiterjedő vérvétel.

Ezek a pontok természetesen tovább bővíthetők. Visszaolvasva nem csak a policisztás ovárium szindróma tüneteinek enyhítésére, a betegség gyógyítására kiválóak a fenti tippek, hanem a megelőzésre és az egészséges életmód elkezdésére is. Akit nem érint a betegség, annak is megéri talán jobban odafigyelnie magára. Hisz néhány héttel ezelőttig én sem tudtam, mi a bajom. Aztán itt van, a szervezetem nem működik egészségesen. Ráadásul valószínűleg soha nem is működött normálisan, mióta ivarérett vagyok. Lassan negyvenéves leszek, talán még nem késő változtatni.

Mindenkinek azt javaslom, ha nem érzi jól magát a bőrében, járjon utána az okoknak. Mert egy betegséget megelőzni mindig könnyebb, mint gyógyítani.