“lélek, test”

Talán benned is ott él az "ezerarcú boszorkány" - szembe kell nézni vele!

Én kamaszkorom óta szenvedek extrém izzadástól, rendszertelen ciklustól. A petefészkeim cisztákkal vannak tele, 2009-ben majdnem elvesztettem a bal petefészkemet, de szerencsére az orvosom képes volt úgy lefejteni a cisztáról (igen, alma nagyságú cisztám volt, melyről szó szerint le kellett hámozni a petefészkemet), hogy megmentette. A ciszták makacsak, folyamatosan újratermelődnek. Félévente járok kontrollra, mert nem szeretném, ha rosszra fordulnának a dolgok. tovább

Az este verse - Babits Mihály: Jónás imája

"Hozzám már hűtlen lettek a szavak, vagy én lettem mint túláradt patak oly tétova céltalan parttalan s ugy hordom régi sok hiú szavam mint a tévelygő ár az elszakadt sövényt jelző karókat gátakat. (...)" tovább

Mi lapul a gatyában és a beteg agyában?

Tizennégy éves voltam. A szomszéd bácsi a liftben megpróbálta megsimogatni vadonatúj, éppen csak növekvő melleimet. Ököllel estem neki. Másik alkalommal kérte, menjek fel, ha a felesége nem lesz otthon. Szerencsére már okosabb voltam, elmondtam anyukámnak, hogy mi történt. Magából kikelve üvöltött a szomszéddal, az egész ház előtt. Ma már ebből ügy lenne. Akkor, majdnem 25 éve, senkit sem érdekelt igazán. tovább

Szerelem első látásra - szerinted létezik? (Felidéző)

Szombat este van, a bár megtelt fiatalokkal. Egy barna hajú lány ül a bárpultnál, koktélt szürcsöl és csetel egy barátnőjével, a szeme sarkából azonban elkapja egy jóképű férfi pillantását. A tekintetük találkozik, majd ők is, és boldogan élnek, amíg meg nem halnak. Ez tényleg ennyire egyszerű lenne? tovább

Hadd pisiljen a gyerek!

Kilencéves unokahúgomnak visszatérő húgyúti fertőzése van. Még egyszer mondom, mindössze kilenc esztendős. Az okára nagyon hamar rájöttek. A kislány szinte egész nap visszatartja a vizeletét. tovább

Az este verse - Radnóti Miklós: Sem emlék, sem varázslat

"(...) és tudtam, hogy egy angyal kisér, kezében kard van, mögöttem jár, vigyáz rám s megvéd, ha kell, a bajban. De aki egyszer egy vad hajnalon arra ébred, hogy minden összeomlott s elindul mint kisértet (...)" tovább

Az este verse - Tóth Árpád: Boldog csönd

"Ó, boldog a kis lusta tó, Szelíd képeket ringató, Partja virágtól roskadó (...)" tovább

Hit és koktél - utazás a lélek mélyére, hogy rátaláljunk arra, amire mindannyiunknak szüksége van (Felidéző)

Nagyfogyasztó vagyok irodalomból, de kevés olyan művel találkozom manapság, mely az olvasása után kezd el igazán élni bennem, s nem ereszt. Balczó Mátyás most megjelent regénye, a Dolce Coma – Attila Collins eszméletlen utazása ilyen. Könnyed stílusú, de nem könnyű tartalmú olvasmány. Azokba a mélységekbe visz, melyekkel előbb-utóbb szembe kell néznünk, hogy megtaláljunk valamit, amire mindannyiunknak szüksége van. Attila Collins vezet minket az úton. tovább

A türelem gyakorlásához ellenség szükséges?

Felnőttként türelmesen kell a postán várakozni, türelmesen kell a munkatársunkhoz szólni, türelmesen kell az állásra várni, türelmesen kell a párunkhoz szólni, akár századszorra is és még sorolhatnám… Mindig csak türelemre intenek, de ritkán magyarázzák el, hogy miért jó a türelem. Bár ma már azt gondolom, ezt el sem lehet magyarázni. Ehhez meg kell érni és meg kell tapasztalni, hogy mennyit változik a világ általunk, ha képesek vagyunk mi változni. tovább

Az este verse - Ady Endre: Elbocsátó, szép üzenet

"Törjön százegyszer százszor-tört varázs: Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor, Ha hitted, hogy még mindig tartalak S hitted, hogy kell még elbocsáttatás. (...)" tovább