
Vona-Szabó Kriszta
„Akinek akarata van, azt vezeti a Sors, akinek nincs, azt vonszolja.” (Bozzay Margit)
Hát, akaratom az van, s nem igazán szeretem, ha vonszolnak. Nem fogadom el a készen kapott paneleket, saját véleménnyel dolgozom. Mondatokra vadászok magamban és a világban is. Fonákosan gondolkodom, szórakoztat az (ön)irónia. Fáraszt az ostobaság és a szűklátókörűség. Legnagyobb motivátorom a fiam, a férjemtől pedig rengeteget tanulok.
Rettegek a békáktól. Nem szeretem a zellert és a porcukrot a süteményen. Szeretem a kóla zérót, a testes szekszárdi vöröset, a sziklának csapódó tenger hangját és a papírboltok illatát. Hiszek az évezredes értékekben. Meggyőződésem, hogy amit belül hordozunk, azt megteremtjük kívül is. A körülöttünk lévő világ rossz és jó; kegyetlen és barátságos; felszínes és értékes; fekete és élénk. Hétről hétre bemutatom, ahogy én látom. Csatlakoztok?
Legutóbbi cikkek
Te vagy az, aki mindig lyukaszt jegyet. Mindig. Még ha csak egy megállóra is. Mert ez a szabály, a törvény, a társadalmi konszenzus. Meg amúgy sem szereted a meghurcoltatást, a figyelő tekinteteket, a feltűnést. Te vagy az, aki átadod a helyed idősnek, gyereknek. Te vagy az, aki nem állsz rokihelyre, nem léped át a sebességhatárt, bekötöd a biztonsági övet. Te vagy az, aki befizeted az adót, a gyerek ebédjét, soha nem veszel igénybe semmilyen kedvezményt. Nem veszed el a másét, sőt még a tied...
továbbÉn például nem ártok másoknak. Legalábbis tudatosan soha. Mert hiszem, hogy minden gonoszság, rossz cselekedet, amelyet beleteszek a létezésbe, sokszorosan hull majd vissza rám. És ez így van mindenkivel: nincsenek sem kiválasztott népek, sem kiválasztott egyének. Sem zsidók, sem magyarok, sem muszlimok, senki. Emberek vannak, egyének, akik a saját életükben, a saját döntéseikért felelnek valamikor. Lehet okádni egymásra, lehet gáncsolni, fúrni, rosszat és halált kívánni, negatívot kommenteln...
továbbÓriási hatótávolságú fegyverek vannak a kezünkben. És vagdalkozunk, lövöldözünk is velük nap mint nap, vagy bunkósbotként jó isteneseket húzunk egymás fejére, lelkére. Igen, ezek a szavak. Melyek a megfelelő időben, a megfelelő embernek, a megfelelő pontra célozva akár ölhetnek is. Főleg, ha hosszú időn keresztül mindig ugyanoda irányítjuk éles nyelvünket. Mennyi-mennyi otrombaságot szenvedünk el naponta a boltban, a hivatalban, a buszon, a munkahelyen, vagy ha nem is ránk irányulnak ezek, fü...
továbbA szerelmek mindig tavasszal meg nyáron esnek meg. Ilyenkor bizsereg a bőr és bizsereg a szív is. Lengébb a ruha, lazábbak az agytekervények, könnyebben beleakadnak egy szépen mosolygó szájba, ígéreteket kacsintó szempárba. Ősszel valahogy nincs lángolás. Vagy csak elvétve, de az a néhány kóbor összeakadás a szabályt erősítő kivételek padján tartalékos. Nekem mégis úgy adatott, hogy szép őszi találkozásaim voltak. Szerelmek, barátok, maradandót adó, nagy egymásra találások.
továbbMi lakozik bennünk? Mekkora erőnk van? Fogalmunk sincs, míg egyszer olyan helyzetbe nem kerülünk, amelyben igazán helyt kell állni, igazán meg kell méretni. Nem maratoni távokra gondolok, sem szépségversenyre, egész egyszerűen a mindennapi életre, mely a maga monotonitásában (nevezzük inkább mindennapi rutinnak) is okozhat meglepetéseket. Egy váratlan betegséget, egy hirtelen változást a munkahelyben (vagy épp annak elvesztését), vagy csak olyan helyzet elé állít, amelyre nem vagyunk felkészü...
továbbLassan szokásunkká válik, hogy minden heti témánál visszanyúlunk kicsit a közelmúltba, amely bár már tényleg múlt, azért még nem volt olyan rég, hogy ne elevenítsük fel mosolygós nosztalgiával gyermekkorunk furcsa dolgait. A héten sincs ez másképp. S mivel most a sport, a testmozgás áll (fut?) figyelmünk fókuszában, lessük meg, miből éltünk néhány évtizede! Egy kicsi mozgás mindenkinek kell… – a Tévétorna, igen. Szerettük. Hozzátartozott az esténkhez ugyanúgy, mint a vacsora utáni krémtúró, a...
továbbZombik, pokémonok, Nagyfater Bátyó, amorf lények, azonosítatlan figurák? Szegény mai gyerekek! Nem is tudják, mi a jó! A mi gyermekkorunkban, a 70-es, 80-as, 90-es években még egy rajzfilmbeli kutyáról meg lehetett állapítani, hogy kutya. A ló ló volt, a nyúl nyúl, nem valami magatartászavaros, ideggyenge lény a tisztáson. Színes képek, kedves történetek, lassú történetmesélés, viccességek káromkodás és altesti utalások nélkül. Mert a gyerek anno még gyerek volt, nem mini felnőtt, akinek 10 é...
továbbBöcskei Rita nagyon szerencsés. Abból él, amit szeret, s amit szeret, azt mások is szeretik. Kreatív Műhelyéből igazi kincsek, egyedi ajándékok, örömvarázsló, mosolyfakasztó kedvesség kerül ki. Azt mondja, az életben nincsenek gondok, csak megoldandó feladatok. Neki elhisszük. IgenÉlet.: Modern szemléletű hagyományápoló vagy. Kincseid közt van népi motívum, Minion, vicces legénybúcsús ajándék. Hogy lesz valakiből kreatívműhely-tulajdonos? Böcskei Rita: - A Rita Kreatív Műhelye tulajdonosa va...
továbbMa is a fülembe cseng az a jellegzetes dallam, mely keddenként a Klinika című német sorozat nyitánya volt a 90-es években. És nem, én nem voltam szerelmes Udo Brinkmannba. Csak azért sem. És tényleg nem. Nekem Christa nővér volt a kedvencem, talán a névazonosság okán, vagy azért, mert számomra kamaszként ő volt a példakép: nővérként kezdte, aztán orvos lett belőle. Mert hitt az álmaiban. Ez akkor így nem tudatosult bennem, de lehetett benne valami. Ma pedig már motivációs trénerek alapigazság...
továbbSok más kérdés mellett abban a dologban sem lesz konszenzus soha ember és ember, nő és nő, nő és férfi közt, hogy még mindig túl macsó-e a világ, a nők még mindig túlontúl el vannak-e nyomva, vagy a sok „emancipuncinak” hála lassan már a hímek is menstruálni fognak. Szerintem alapvetően a kérdés megközelítése a téves: ne akarjunk mások lenni, mint amik vagyunk.
tovább