Egy egyenruha láttán gyorsabban ver a női szív. Ez már csak így van, mióta világ a világ. S ha az egyenruha ráadásul egy pilótáé, az a non plus ultra. A repülés még mindig egzotikus dolognak számít a női fejekben (is), a szakma köré pedig Hollywood még kultuszt is épített. Gondoljunk csak a hős pilótákról szóló kasszasikerekre. Bodnár Sándor nyugalmazott helikopterpilóta azonban kicsit árnyalja a képet. Nem minden magyar bevetés hasonló a Top Gun-hoz.

IgenÉlet: Nagyon sok kisgyermek fantáziál arról, hogy tűzoltó lesz, vagy katona, vagy vadakat terelő juhász… A te esetedben gyermekkori álom volt, hogy a katonaságot választod, vagy érkezett valamiféle sugallat, mely szerint kötelékben a helyed?

Bodnár Sándor: Igazán én nem katona akartam lenni, hanem repülni szerettem volna! Kisgyermekként sokat néztem a repülőket, hiszen olyan helyen laktam, amely fölött sok katonai gép repült el. Annyira erősnek éreztem a késztetést ebbe az irányba, hogy nem is érdekelt és nem is gondolkodtam más hivatásban. Nyíregyházán kezdtem a középiskolát, mert ott volt/van működő polgári repülés (MHSZ). Itt repültem először, majd egyedül is. Vitorlázó-motoros repüléssel ismerkedtem, aztán gyorsan jött a pályaválasztás. Természetesen vadászpilóta szerettem volna lenni, de orvosilag csak hangsebesség alatti gépre voltam alkalmas, így kerültem a helikopterek közelébe. Pontosabban még elég messze voltam tőlük, de már repülő műszaki főiskolán voltam és továbbra is a repülés közelében. Csak negyedik év végén kezdtük el a repülő kiképzést. Előtte 18 ejtőernyős ugrás volt kötelező a gyakorlati kiképzés előtt. Érdekes, de egyben izgalmas időszaka volt az életemnek.

IÉ.: Milyen érzés volt először repülni?

B.S.: Az első helikopteres repülésem szörnyen kiábrándító volt! MI-8-as helikopterrel repültünk utasként a tehertérben. Igazán alig láttam valamit, zajos és felkavaró volt. Komoly kételyek ébredtek bennem, hogy én ezt szeretném-e csinálni. De ez az érzés gyorsan elmúlt, amikor előre, a pilótafülkébe kerültem, kezemben a botkormánnyal. A helikopter a repülés egy teljesen más formáját adja a vele repülőnek! Alacsonyan, terepet követve és akár egy helyben lebegni szokatlan és nagyon izgalmas élmény!

IÉ.: Régen nagyon elismert volt a magyarországi katonai kiképzés: kemény, fegyelmezett, profi szakmai háttérrel. Mi a helyzet ma?

B.S.: A mi csoportunk már itthon kapta a kiképzését, de voltak még néhányan, akik a volt Szovjetunióban. Mi kevesebbet repültünk és sajnos csak egy típust, de igyekeztek mindenre megtanítani az oktatóink, ami kellett az alapokhoz. Később a csapatnál ez tovább folytatódott, amíg valaki el nem érte az I. osztályú szintet. Aztán ezt is meg kell védeni bizonyos idő elteltével. Ennek viszont alapfeltétele volt a folyamatos repülés, mert e nélkül a megszerzett tudás és gyakorlat csak kopik. Nem csak nappal, jó időben, hanem igazán éjjel vagy bonyolult időjárási viszonyok között fontos, hogy meglegyen a gyakorlat, a jártasság. Ezért szomorú, hogy nagyon keveset repülnek pilótáink, mert vészhelyzetben ez megbosszulhatja magát. Manapság felsőfokú végzettség után, esetleg repülési tapasztalattal kerülnek kiválasztásra azon kevesek, akik ezen a pályán elindulhatnak. A helikopteres képzés továbbra is itthon, míg a vadászpilótaképzés a tengerentúlon történik. 

IÉ.: Sok nő szívét dobogtatta meg Tom Cruise a Top Gun című filmben. Tudom, ő nem helikopterpilóta volt, de a repülés, az erős férfi képe mindig szexi. Mennyi a valóságalapja az ilyen filmeknek? A való életben is így zajlik a pilóták élete?

B.S.: A filmeknek mindig van valóságalapjuk, de az igazi való a legtöbbször nem lenne eladható egy moziban. Olyan ez, mint a népmese. Nem tudjuk, ki és mit mesélt először, de van egy forgatókönyvíró, aki tudja, hogyan és mibe kell csomagolni egy történetet, hogy látványos és eladható legyen. Szerintem fontos, hogy legyenek ilyen filmek, mert másképpen nehéz lenne megmutatni a sok nehézség mellett azt a rengeteg szépséget, amivel találkozik egy pilóta. Az ideális a sok repülés lenne. Mindennap. Manapság - sajnos - inkább a sok szolgálat, felkészülés és kevés repülés jellemzi a napokat. Kevés az üzemképes gép és kevés az éves repült idő is a szakmában.

IÉ.: Az éles bevetésen mi számít kihívásnak egy gyakorlott pilóta esetében?

B.S.: A legfontosabb kihívás, hogy épségben térjen vissza a bevetésről. Bármikor adódhat olyan helyzet, ami veszélybe sodorhatja a feladatot vagy a gépszemélyzet épségét. Ha ezt sikerül megoldani, akkor nevezhető adott pilóta igazán gyakorlottnak és tapasztaltnak.

IÉ.: Mindig adódhatnak azonban határhelyzetek. Például menthetetlen helyzetbe kerülsz, de katapultálni nem tudsz. Mit teszel ilyenkor?

B.S.: A katapult egy életmentő eszköz, amit minden helyzetben használhatsz, és adott pillanatban kell is használni. Egy jól képzett pilótát sokkal nehezebb pótolni, mint a technikát. De a helikopteren nincs katapult, legalábbis a mieinken, így legjobb tudásod szerint kell megoldani a helyzetet. Ezért fontos a sok repülés, mert ilyenkor nagyon kevés az idő, az ember reflexszerűen cselekszik, amit begyakorolt az évek alatt. Szóval akkor nincs is idő gondolkodni, azt a földön kell, amikor mindent nyugodtan kielemezhetsz.

IÉ.: Az állandó készenlét is szerepet játszik abban viszonylag korán nyugdíjazzák a pilótákat?

B.S.: Minden olyan hivatásnál, ahol fokozott igénybevételnek van kitéve a szervezet, korkedvezményes nyugdíjat biztosít az állam. A helikopteren és főleg a régebbi orosz típusokon jelentős vibráció, zajhatás „gyengíti” a szervezetet, de ide tartozik a folyamatos stressz is. Idővel nő a gyakorlat és a tapasztalat, de tompulnak a reflexek, így fontos, hogy az állomány mindig a legjobb kondícióban és életkorban legyen.

IÉ.: Mennyi nő van állományban? Van köztük pilóta is?

B.S.: Főleg a támogató állományban vannak nők: a légi irányításban, irodákban, egészségügyi intézményeknél. Természetesen már vannak helikopteren női hajózók is, igaz, kevesen.

IÉ.: Manapság forrong a világ. Háborúkról szólnak a hírek, bombázásokról, hadseregek bevetéséről a Föld legkülönbözőbb pontjain. Magyarországnak elenyésző méretű hadserege van. Mihez tud kezdeni egy ország katonák nélkül?

B.S.: Katonákra háborúban van szükség! Békeidőben meg kell találni azt a létszámot, ami biztosítja a megfelelő védelmet külső támadás esetén. Ez nagyon nehéz, hiszen a katonák békében csak a „pénzt viszik” - gondolják sokan. Pedig azon kívül, hogy felkészülnek a háborús feladataikra, sok békeidős feladat elvégzésében is segítenek. Ilyenkor lehet számítani egy felkészített, szervezett erőre, aki gyorsan megoldhatja a problémát. Ezért is fontos (lenne), hogy legyen hadseregünk és megfelelő szinten tartsuk őket.

Szabó Judit