Időről időre muszáj takarítanom a gépemben, mert feltorlódnak fotók, jegyzetek, ezer éve meg nem nyitott mappák. A minap is így tettem, szanáltam a dolgaim közt, s az archívumban rábukkantam egy 2012-ben szerkesztett hírcsokorra.

Nagyon érdekes élmény ám évekkel ezelőtti történésekkel szembesülni, ugyanis percenként tonnányi információ, hír ömlik ránk, így manapság már kétlábú aranyhalakként működik az emberiség, azaz a memóriánk nagyjából 3 másodpercig tart. Vagyis amit ma befogadtunk, véleményeztünk, megrágtunk, kiköptünk, azt nagy biztonsággal másnapra elfelejtjük, s az infógyár düböröghet tovább, hogy csillapíthatatlan híréhségünket megpróbálja kielégíteni.

Emlékeztek arra például, hogy 2012-ben kezdte egy amerikai ékszercég piacra dobni a „megcsalásbiztos” jegygyűrűt? Nem, ugye? Én sem emlékeztem, így érdeklődéssel olvastam az indoklásukat.

A cég az általa gyártott gyűrűk belsejébe az "I’m married” feliratot véste, mely – amennyiben a karika szorosan tapad az ujjra – nyomot hagy a bőrön. Így, ha a házaspár egyik tagja hirtelen hevülettől vezérelve légyottba bonyolódik, s lehúzza ujjáról hűsége zálogát, a kötöttségét jelző mondat billogként ég tovább a viselés helyén. A dizájnerek, elmondásuk szerint ezzel a gyűrűvel igyekeznek megóvni a házasságban élőket a futó kalandoktól.

Na, ha már elém került ez az egykori hír, gondolkodjunk csak el rajta! Hisz az információ négyéves, a téma viszont örök és mindig aktuális. Ági nagyon érdekes cikket írt ITT egy belga pszichiáter, Esther Perel előadása kapcsán, melyet a szakember a megcsalás témájában tartott.

Eszerint egy harmonikusnak mondható házasságban mégis bekövetkező félrelépés mögött sokszor az a látszólagos ellentmondás áll, hogy egy kapcsolatban egyszerre vágyunk biztonságra (érzelmi, fizikai) és izgalomra (erotikára, lángolásra, a meglepetés erejére), az izgalmas bizsergést azonban nem feltétlenül kapjuk meg húsz év együttélés után.

Mivel azonban a hétköznapi életben általában „hirtelen felindulásból” csaljuk meg a párunkat, nem feltétlenül gondoljuk végig a mámor pillanatában, hogy tulajdonképpen boldogok vagyunk, a párunk rendes, csendes, jóravaló, csak épp nem bizserget már úgy, mint anno. Ergo az sem tart vissza a liezontól, hogy jegygyűrűt viselünk, és az sem, ha a jegygyűrű „házas vagyok” felirata reklámplakátként villog a kezünkön.

Arról nem is beszélve, hogy a félrelépés másik fele, vagyis a személy, akivel megcsaljuk a társunkat, a „becserkészés” idején már biztosan észreveszi ujjunkon a gyűrűt, s ha ez a tény nem kényszeríti visszavonulásra, élesben már biztosan nem fog visszakozni.

Tehát a „megcsalásbiztos” gyűrű mint olyan, teljességgel értelmetlen.

A megcsalásbiztos kapcsolat alapja talán a sok beszélgetés, a testi-lelki harmónia és a felek között meglévő, magasabb szférából táplálkozó összetartozástudat lehet. Ha ezek nincsenek, viselhetnek akármilyen „megbélyegző” ékszert.

Mindenesetre arra kíváncsi vagyok, négy év múlva mi bukkan elő a laptopom archívumából...