Amikor elkezdtük az Igenéletet, egy fontos kikötést tettünk: nem politizálunk. Azonban vannak olyan közéleti ügyek, amelyek mellett nem mehetünk el szó nélkül. Beszéltünk már a szilveszter éjjeli tömeges erőszakról Németországban, s úgy tűnik, az emberek jó része egyetért abban, hogy ez így nem mehet tovább. Ám amikor a következőket láttam/olvastam, egyszerűen elakadt a lélegzetem, nem hittem a szememnek. Nem jobboldaliként, nem baloldaliként ütött szíven egy beszélgetés, hanem nőként és jóérzésű emberként. Ki is kérem magamnak.

Az ATV-n főműsoridőben Heller Ágnes és Ungváry Rudolf beszélgettek a fent említett témával kapcsolatban. Ám amit hallhattunk Heller Ágnestől, arra talán nem sokan számítottak. „Mikor én tinédzser voltam, nem tudtam végigmenni Budapestnek az utcáin, hogy ne molesztáltak volna. Nem tudtam villamosra szállni, hogy a férfiak ne dörzsöltek volna hozzám. És nem tudtam uszodába menni, hogy ne fogdostak volna. Úgyhogy ez akkor szokás volt...” - közölte Heller Ágnes, amit egyébként Ungváry Rudolf rögtön cáfolt is, és hangsúlyozta, ez már akkor sem volt általános. Heller Ágnes azonban folytatta, nagyon együttérzően azt is elmondta, „ezek [mármint a migránsok] is ki vannak éhezve a nőkre. Mert ez a sok fiatalember mit csináljon? Kurvákhoz menni nincs pénze, német nő nem fekszik le vele...”. Az is kiderült, hogy a filozófus asszony szerint nem volt nemi erőszak Kölnben.

Heller Ágnes a saját tapasztalataival jött elő - hát akkor én is elmesélem az enyémet.

Sok-sok évvel ezelőtt, amikor gimnáziumba jártam, lakott egy férfi a közeli lakótelepen, aki a nőket molesztálta a buszon. Körülbelül 16-17 éves lehettem, amikor egyszer mögém állt és elkezdte fogdosni a fenekemet. Nagyon megijedtem, rögtön le is szálltam. Azóta eltelt körülbelül 16 év, a férfi még mindig a környéken él, és én még mindig leszállok, ha ő felszáll a járműre. Rettegek tőle, pedig nem csinált mást, „csak megfogta a fenekem”. Mert ez volt a szokása, hogy Heller Ágnes szavait idézzem. Ezt csak azért mesélem el, mert ha még csak „egy kis molesztálás” történt volna Kölnben, az is nagyon súlyos, nagyon komoly sebeket hagyhatott volna a nőkben. De nem ez történt. Ráadásul el sem tudom képzelni, milyen érzés lehetett egy csapat kiéhezett férfival szemben kiszolgáltatottan, egy darab húsként állni. Ez egyáltalán nem általános, egyáltalán nem érthető.

A legtöbben szégyellik magukat egy-egy nemi erőszak után, nem merik elmesélni közeli rokonaiknak sem, hogy mi történt velük, sok esetben családon belüli erőszak esetén is titkolják még az édesanyjuk elől, hogy például az apjuk vagy nevelőapjuk zaklatta őket, többek között azért, mert attól félnek, hogy nem hisznek nekik, hazugnak, ringyóknak tartják őket. És pont az ilyen Heller Ágnes-féle mentalitás az, amely ezt az érzést erősítik. Tudom, hogy fontos a humanizmus, számomra is az. De vajon meddig nézhet így tükörbe az ember?